A só összetevői a nátrium és a klór, ezt mindenki megjegyezte a kémiaórán. Színtelen, szagtalan vegyület, amely kocka alakban kristályosodik. A tengerek és óceánok 3-3,5 százalék oldott sót tartalmaznak, és ezzel ideális környezetet teremtenek számtalan élőlénynek. De ahogy ez a koncentráció növekszik a vízben, úgy válik végül szinte minden élőlény számára elviselhetetlen, gyilkos közeggé.

A só bányászatára és kereskedelmére gazdag városok és kultúrák épültek. A Kárpát-medencében főleg Erdélyben és Máramarosban voltak jelentős, nagy tisztaságú kősóbányák, ahol a „sóvágók” különleges társadalmi státuszú, saját intézményrendszerű, megbecsült bányászok voltak. A mélyben egész csarnoknyi méretű, boltozatos járatokat fejtettek ki – ezek közül néhány ma látogatható is.

A sót a középkorban nagy szekereken szállították, nemegyszer a római kor óta kitaposott útvonalakon. A Maroson vagy a Tiszán Szegedig úsztatni is lehetett a sótömböket széles uszályokon. A kereskedelmet a legtöbb városban a komoly sóhivatalok igazgatták – aszó csak később vált a felesleges bürokrácia szinonimájává.

A sónak a magyar népi hitvilágban – és szinte az összes európai nép kultúrájában – bajelhárító, gonoszűző mágikus szerepet tulajdonítottak, talán kémiailag is igazolható baktériumölő hatása miatt. Kockázatos élethelyzetekben elmaradhatatlan volt: például agyermekágyas anya vagy újszülött lepedőjébe kötötték.

A só a hiedelem szerint a szerencsés kezdet záloga. A lakodalmon az ifjú pár kenyeret és sót kapott, amegbecsült vendéget is ezzel várták, az új házban sót helyeztek az asztalra vagy ástak a küszöb alá. Gyakran tettek sót a halott mellé is a sírba.

A só ma is a legfontosabb fűszer. A kősót a magyar parasztháztartásokban nagy famozsárban törték, kézimalmon őrölték. Ahol lehetett, sós források és patakok vizével főztek. A sóra nemcsak az ízesítés miatt volt szükség, hanem – jelentős mennyiségben 
– a hús, a hal vagy a zöldségek tartósításához is. Ezért nem meglepő, hogy gazdaságtörténeti számítások szerint a késő középkorban és a kora újkorban a fejenkénti évi sófogyasztás 10 kiló körül volt.

Szervezetünkben a sejtműködést alapvetően meghatározza a só koncentrációja. Ez azt jelenti, hogy meg kell teremtenünk a víz és a só nagyjából állandó egyensúlyát. Ha túl keveset iszunk, vagy ha túl sok sót eszünk, ez felborul – és az egyensúlyvesztés rengeteg, Magyarországon sajnos rendkívül elterjedt betegséghez (például magas vérnyomáshoz) vezet.

A só élet és halál: ha sok van belőle, mindent elpusztít, ha megfelelő mennyiség, mindent éltet. Nemcsak megbetegíthet, hanem gyógyíthat is. Különösen az asztmások lélegezhetnek fel tőle, de a helyes agy- és izomműködéshez is elengedhetetlen.

Éva-tippek: Jót tesz bőrünknek, ha sós vízben elücsörgünk kicsit. Házilag is készíthetünk fürdősót különböző illóolajok és glicerin, no meg persze só felhasználásával. A só felmelegítve fájdalmak enyhítésére is használatos.

Szöveg: Viczián Zsófia, Fotó: photolibrary.com

Ez a cikk Élet és halál: a só címmel az Éva magazin 2010. évi júliusi számában jelent meg.

Minden jog fenntartva.