Szakértők szerint gyakori a vakációs bűntudat, de elkerülhető

Miért érezzük a vakációs bűntudatot?
Furcsán hangozhat, ha a bűntudatot a vakációval társítjuk, hiszen utóbbinak állítólag gondtalannak és pihentetőnek kellene lennie. A vakáció egyfajta menekülés a mókuskerékből, a munkás hétköznapokból. Éppen emiatt túlságosan magas elvárásokat támaszthatunk, amelyeket nehéz vagy akár lehetetlen teljesíteni – ha egy nyaralás egy dédelgetett élmény elmarad, érthető, hogy az ember bűntudatot érezhet, amiért nem hozza ki belőle a legtöbbet.
Nem számít, milyen jól megtervezett, a vakáció mindig tele van váratlan meglepetésekkel – időjárási változásokkal, repülőjáratok késésével, váratlan konfliktusokkal a barátokkal vagy családdal, vagy akár egy szállodával vagy programmal, ami nem olyan, mint ahogy elképzeltük. A valósággal nem összeegyeztethető elvárások csalódáshoz vezethetnek, ami a bűntudat egyik fő forrása.
Ha egy nyaralást konkrét elvárással társítunk, az vakációs bűntudathoz is vezethet, ha az elvárás nem teljesül. Lorenzo Norris, MD, a George Washington School pszichiátriai és viselkedéstudományi docense szerint, amikor a legtöbb ember utazik, a négy dolog egyikét szeretné elérni: kikapcsolódás, kapcsolat (barátokkal, családdal vagy új emberekkel), reflexió és kaland.
De az, ahogyan ez megtörténik, az számít igazán – tegyük fel, hogy utazást foglalsz egy all-inclusive üdülőhelyre azzal a kifejezett céllal, hogy a medence mellett pihenj és feltöltődj, de ehelyett unatkozol és nyugtalan vagy. Még akkor is, ha valóban pihentél ezalatt az idő alatt, csalódottan térhetsz haza, és úgy érezheted, hogy nem volt 100 %-os az élmény. Vagy a megtakarításod jelentős részét a nyaralásba fektetted, de az nem nyűgözött le annyira, mint remélted.
„Ha nem érted el, vagy nem úgy tetted, ahogyan gondoltad vagy remélted, akkor valóban előjöhet a bűntudat, az az érzés, hogy valamit rosszul csináltál” – mondja Dr. Norris. „Lehet, hogy annyira feladatorientált leszel a vakáció során, hogy nem éled meg magát az élményt.” Mert nem minden volt olyan jó, mint amilyen lehetett volna, vagy ahogy remélted, és így már nem is érte meg.
A bűntudat, amely szintén összefügg a depresszióval, akkor jelentkezik, ha az elvárások és a valóság nem illeszkednek egymáshoz, és ha valaki önmagát hibáztatja valamiért, amit másként is megtehett volna. Dr. Norris szerint a bűntudat általában akkor jelentkezik, amikor valami megtörtént, és ezen nem lehet változtatni – ez a tény még rosszabbá teheti a közérzetet.
A hibás elvárásokon túlmenően, a nyaralás alatt is érezhetjük a bűntudatot, ami újabb konfliktusokhoz vezethet a barátokkal, családdal és az egész egy öngerjesztő folyamattá válik.
Hogyan lehet leküzdeni a vakációs bűntudatot?
A vakációs bűntudat elkerülésének legjobb módja az, ha világos, reális elvárásokat fogalmazol meg, mielőtt elindulsz. Találd ki, hogy pontosan milyen élményt szeretnél – az ésszerűség határain belül –, és ennek eléréséhez igazítsd útitervedet a programokat. Ily módon felkészítheted magad az elkerülhetetlenül felmerülő kihívások vagy a tervektől való eltérések kezelésére és egészséges mindsettel kezdesz bele az élményszerzésbe.
„A bűntudat ugyanakkor egy fontos érzelem, amit nem szabad elnyomni és figyelembe kell venni, de ha beforgatjuk magunkat és abban dagonyázunk, az nem egészséges állapot” - mondja Dr. Manly.
Ha úgy érzed, hogy a vakáció miatti bűntudat bekúszik, Dr. Norris és Dr. Manly is azt tanácsolják, engedd meg magadnak, hogy egy ideig érezd ezt az érzést. Gondold át, miért érzed magad hibásnak, majd vonj le következtetéseket ezekből az esetekből. Ennek tényleges megtételéhez ne feledd, hogy a bűntudat valami másra utal. Amikor bűnösnek érzed magad, „kezeld ezt az érzelmet jelzésként, és ne tényként, és legyél egy kicsit kíváncsibb" azáltal, hogy felteszed magadnak a kérdést: vannak-e tények vagy bizonyítékok az érzésem alátámasztására? Egy gyors valóságellenőrzés segíthet megállítani a bűntudat spirálját. Például, ha csalódottan jöttél haza, mert nem láttál emlékművet, mert túl zsúfolt volt, az a te hibád? Valószínűleg nem. Maga a bűntudat csak egy érzelem, és a kérdés az, hogy mit árul el neked? Vizsgáld meg az érzés mögött meghúzódó tényeket.
A hála gyakorlása egyébként is egészséges gyakorlat, de a vakációs bűntudat kezelésére is kifejezetten alkalmas. Még akkor is, ha nagyon rosszul érezted magad, a hála kifejezése azért, hogy el tudtál menni nyaralni és számbaveszed a pozitívumokat, enyhítheti a feltörő rossz érzéseket. Észre kell venni a pozitív dolgokat, amikért van okunk örülni, hálásnak lenni – legyen az olyan apróság is mint a biztonságos hazatérés – mondja Dr. Norris. Minden a gondolatainkból fakad.