Te is megpuszilod néha a kutyusodat? Vajon nem kéne?

Egy kistestű kutyusunk van, aki éjjel-nappal velünk van a lakásban. Nincs mit szépíteni a dolgon, irtó cuki! Mivel egyelőre a belvárosban lakunk, így számára marad a városi sétálás és hétvégenként az erdei túra. Elárulom, mindegy, hogy milyen évszak van, ha esik, ha fúj, az utcák mocskosak, és ennek a kosznak egy része rendre fel is kerül az eb mancsain keresztül a lakásunkba. Bár szegény hozzá van szokva, hogy az ajtón belépve nedves ruhával lábtörlés következik, azért ezzel nyilván nem hagyunk magunk után minden bacit, amit séta közben összeszedtünk.

Ilyenkor a férjem rosszallóan rám szól: nem igaz, hogy megint puszilgatom a kutyát. Tökre igaza van, de képtelen vagyok megállni.
Ti meg szoktátok puszilni, ölelgetni a kutyusotokat, cicátokat, esetleg nyuszitokat? (A hörcsögöt már csak félve írom le.) Volt már emiatt bármi bajotok? Kaptatok el valamilyen betegséget? Nálunk ez szerencsére még senkivel nem fordult elő a családban – ezzel kicsit el is árultam, hogy nem én vagyok az egyetlen mániákus „kutyapuszilgató”. Hozzátenném még, hogy a kutyusunk havonta egyszer fürdik, kozmetikushoz hordjuk, de ha épp nem jut rá idő, akkor én magam fürdetem meg. Nem érzem tisztátlannak, bár most nemrég találtam egy érdekes írást a kutyapusziról, ami elgondolkodtatott.
Ebben rácáfolnak a tévhitre, ami sokáig keringett a gazdik körében: a kutyák szája szinte tisztább az emberi szájnál.

Az általa közölt tanulmányból kiderült, hogy könnyen mi magunk is férgesek lehetünk egy ártatlan puszi után, sőt még sömörös bőrkiütések is jelentkezhetnek rajtunk, legrosszabb esetben pedig összeszedhetünk némi húsevő baktériumot, s annak már igen komoly következményei lehetnek. Ez utóbbiról készült felvételek megtekintése után kicsit el is ment a kedvem a kutya szeretgetésétől, azt hiszem maradok inkább a simogatásnál.