Napi horoszkóp, december 5.: a Kosok problémamegoldásban jeleskednek, az Ikrek maximalizmusukat bizonyítják
Napi horoszkóp, december 5.
KOS (március 21-április 20)
Már rögtön a hét első napján szükséged lesz a problémamegoldó képességedre, hisz olyan szituáció adódik, amelyhez mindenképp fel kell használnod minden tudásod és tapasztalatod. Mivel a többiek is bíznak benned, így pontosan tudod, hogy oda kell tenned magad annak érdekében, hogy sikerüljön megmenteni a helyzetet. Ne ijedj meg a felelősség súlyától, ha hiszel magadban, menni fog minden, mint a karikacsapás! Gondolkodj megoldáscentrikusan és vess be mindent annak érdekében, hogy a te közreműködéseddel meg tudjátok ugrani ezt az akadályt is!
BIKA (április 21-május 21)
Akad valaki a környezetedben, akivel kapcsolatban úgy érzed, hogy takargat valamit, de semmiképp nem őszinte veled, emiatt úgy érzed, mihamarabb ki kellene ugrasztanod a nyulat a bokorból. Koránt sem biztos azonban, hogy ez lenne a legbölcsebb megoldás, sokkal eredményesebb tudnál lenni, ha nem rajtaütésszerűen kényszerítenéd ki belőle az igazságot, hanem megpróbálnád rávezetni arra, hogy sokkal rövidebb az egyenes út, mintha vajjal a füle mögött, a kacskaringós felét választaná. Ha okosan taktikázol, előbb fog eléd állni, mint azt gondolnád. Amennyiben így történik, értékeld az őszinteséget!
IKREK (május 22-június 21)
Maximalista ember lévén képes vagy az utolsó szuszt is kihajtani magadból annak érdekében, hogy elérd a céljaidat és sikeres lehess, a környezetedtől pontosan ugyanezt a hozzáállást elvárva. Mindeközben el kell tudnod fogadni azt is, hogy másoknak nem biztos hogy ugyanazok a célkitűzéseik, mint neked, épp ezért nem éri meg konfliktushelyzetbe kerülni csak azért, hogy rákényszeríts embereket bizonyos dolgokra. Hidd el, sokkal kevesebb energialeadassál jár az, ha a saját utad járod, arra koncentrálva, hogy elérhesd az álmaid és ha ebben társaid is akadnak, azt értékeld, de ne helyezz nyomás alá senkit emiatt!
RÁK (június 22-július 22)
Akad valaki a környezetedben, aki szinte sportot űz abból, hogy a mások által elvégzett, igen sok áldozattal járó munkának mindig ő arathassa le a gyümölcsét azt gondolva, hogy ilyenformán a siker nagyon könnyen az ölébe hullik. Mindezt pedig mindenféle szemérmesség nélkül teszi úgy, hogy az már mindenki számára feltűnő, amit te is roppant zavarónak találsz. Épp ezért, amennyiben elég erős vagy hozzá, megvan a lehetőséged arra, hogy lerántsd az illetőröl a leplet, ám ez esetben számolnod kell azzal, hogy garantáltan nyakig benne leszel a konfliktusban, amire nem biztos, hogy szükséged van. Mielőtt tehát szóra nyílna a szád, mindenképp érdemes végiggondolnod, hogy neked mi a jobb. Lehet, hogy amíg nem érint a dolog, nem lenne bölcs dolog beleavatkozni valamibe,amihez semmi közöd!
OROSZLÁN (július 23-augusztus 23)
Egy kis leleményességgel a mai napon lehetőséged adódik arra, hogy még azelőtt lezárhass egy folyamatban lévő ügyet, mielőtt az tovább bonyolódna. Ehhez azonban szükséged lesz minden apró női praktikákra ahhoz, hogy néhány lépésből elérhesd a célod, ám azt csak a végén fogod látni, hogy megérte-e mindent bevetni annak érdekében, hogy te állhass a dobogó legfelső fokán. A kockázatok ellenére mégis megéri megpróbálni hisz sosem tudhatod, mi mindent hozhatsz ki a helyzetből, épp ezért tegyél meg minden tőled telhetőt azért, hogy mindenféle lelkiismeret furdalás nélkül mondhasd el, rajtad egy percig sem múlt a siker. Amennyiben számodra nem túl kedvezően alakul a vége, az azt jelenti, hogy bizonyos puzzle-darabok hiányoznak még ahhoz, hogy teljes legyen a kép, ez esetben fogadd el, hogy nincs még vége!
SZŰZ (augusztus 24-szeptember 23)
Határidőre kell végezned egy bizonyos dologgal, emiatt eszeveszett kapkodással kezdesz bele mindenbe, amiről már az elején látszik, hogy nem fogsz tudni végezni vele. Mielőtt azonban az őrület határa kerülnél, lásd be hogy ezzel csak saját magad akadályozod abban, hogy zökkenőmentesen, bizonyos akadályok kikerülésével haladhass előre. Ülj le, gondoldd végig, hogy mikor mit kell tenned ahhoz, hogy legalább a célodhoz közelebb kerülhess, de ezzel együtt fogadd el azt is, hogy nem tudsz túljárni a folyamat eszém, amennyiben ugyanis az akadályt kikerülöd, később biztosan vissza kell majd térned ahhoz, hogy azt meg ugorva lezárhasd az ügyet. Okosan taktikázz, a tudás és tapasztalat bőven megvan benned ahhoz, hogy technikailag kivitelezhető legyen a dolog, épp ezért ne félj a kihívástól, állja sarkadra és mutasd meg mindenkinek, mire vagy képes, még nyomás alatt is!
MÉRLEG (szeptember 24-október 23)
Akad valaki a környezetedben, aki mintegy őrangyalként áll a hátad mögött arra figyelve, hogy mikor szorulsz segítségre és mikor állhat ki érted teljes mellszélességgel. te azonban, ahelyett hogy értékelnéd a dolgot, egy fajta teherként éled meg azt, hogy folyamatosan beleszól mindenbe, olyasmikkel kapcsolatban is, amik csak és kizárólag a te dolgaid. Mielőtt azonban meggondolatlanul megbántanád, tekints úgy a helyzetre, hogy az illető csupán jót akar neked, nem mint egy ártó szellem legyeskedik körülötted. Nem akar semmi rosszat, csak és kizárólag a te kényelmedért dolgozik. Különösen szerencsésnek mondhatod magad, hisz nem mindenkinek van egy ilyesfajta őrangyala, aki minden lépését vigyázza!
SKORPIÓ (október 24-november 22)
Váratlan helyzet adódik a mai napon, amelyet mihamarabb meg kell oldanod, ám ahelyett hogy ki dolgoznád a taktikát és a megoldókulcsot keresnéd, kétségbeesetten fel-alá szaladgálsz azért, hogy hátha belebotlasz valakibe, aki utat mutat. Nem biztos azonban, hogy a legokosabb az, ha most gondolkodás nélkül rohansz fejjel a falnak, sokkal inkább arra kellene törekedned, hogy saját magad végigzongorázva az egész folyamatot, hogyan tudnád mégis a lehető legrövidebb úton megoldani a helyzetet. Törekedj arra, hogy ne másokra kelljen támaszkodnod, hisz te egyedül is vagy olyan erős, rendelkezel annyi tudással és tapasztalattal, hogy ne jelenthessen gondot ennek a szituációnak a megoldása sem. Nyisd ki a szemed és próbálj az orrodnál kicsit tovább látni!
NYILAS (november 23-december 21)
Pillanatnyi figyelmetlenséged miatt kellemetlen szituációba keveredsz, melyből csak hosszas magyarázkodás útján fogsz tudni kikerülni. Ez elég sok energiádat felemészt és a hangulatodra is rányomja a bélyegét, nincs kedved már semmihez. Előfordulnak azonban olyan helyzetek, amelyek az egyszerűnél egy fokkal bonyolultabbak és bizony minden kreativitásodat be kell vetned ahhoz, hogy gond nélkül meg tudd oldani őket. Ne légy magaddal szemben ennyire kritikus, fogadd el, hogy te sem vagy tévedhetetlen, időnként lankadhat a figyelmed, de pontosan tudod, hogy a felelősséget is neked kell vállalnod, soha nem is próbálsz kibújni ez alól!
BAK (december 22-január 20)
Próbálsz elfojtani magad ban egy érzést, amely hosszú ideje nem hagy nyugodni, bárhogy is igyekszel egyre mélyebbre és mélyebbre nyomni, egyszerűen időről időre felbugyog benned és nem tudsz mit tenni ellene. Mivel emiatt egyetlen nyugodt perced sincs, érdemes letisztáznod magadban, hogy mi is pontosan az a dolog, amely ennyi álmatlan éjszakát okoz és hogyan tudnád megoldani a helyzetet. Ha elég mélyre ásol és bátran szembe mersz nézni ezzel a bizonyos zavaró ponttal, nagy követ görgethetsz le a szívedről, ami nagyban megkönnyíti majd a jövődet is. Épp ezért légy okos és bátor, meglátod, sokkal jobban tudsz majd aludni!
VÍZÖNTŐ (január 21-február 19)
Szorult helyzetedben ma egy olyan személytől érkezik a segítség, aki más napokon a legtávolabb áll tőled, nem is igazán szimpatizálva veled. Most azonban mintegy életmentésnek tűnik a dolog, hisz nélküle nem biztos, hogy sikerrel tudtad volna megugrani az elég gördülő akadályt. Légy hálás és mondj köszönetet az illetőnek, hisz nem mindenkinek dobnak mentőövet a nyílt tengeren történő fulladozás közben. Érdemes kicsit félretenned az előítéleteid és a pozitív dolgokat keresni benne, lehet ugyanis, hogy nem is olyan negatív és unszimpatikus ember, mint amilyennek azelőtt gondoltad!
HALAK (február 20-március 20)
Olyasmi miatt aggódsz, amire abszolút nincs ráhatásod, így nem is tudod befolyásolni, épp ezért be kell látnod, hogy nincs értelme valamiért a tíz körmöd lerágni, ami már az elején eleve el van rendelve. Próbálj más dolgok felé nyitni és csak akkor áldozz erre a bizonyos dologra bármennyi időt és energiát, ha látsz egy halvány reményt arra, hogy felmutatható és fogyasztható eredményt tudsz majd a végén produkálni. Amennyiben azonban nincs esélyed arra, hogy sikerélményt szerezz, jobban megéri továbblépned és nem vesztegetned az időd felesleges dolgokra. Vedd észre az utadba kerülő lehetőségeket és ne félj élni velük!