A kurkuma jótékony hatásai: ezt használd aspirin helyett
A Nutrition and Metabolism című folyóiratban megjelent egy tanulmány, mely szerint a kurkuma sok szempontból jobb és jóval hatékonyabb fegyver a szívinfarktus és egyéb szívbetegségek megelőzésében, mint az aspirin. De a kurkuma jótékony hatása a szervezetünk nézve, itt még korántsem ér véget.
Hogy miért érdemes kurkumát fogyasztanod aspirin helyett?
Indiában évezredek óta használják a gyógyításban és mára már bizonyított tény, hogy számtalan betegség ellen bevethető. Kurkumin tartalmának köszönhetően – ami egyébként mesés sárga színét is adja – baktériumölő és gyulladáscsökkentő hatással bír és tele van antioxidánssal, ami legalább annyira intenzív, mint a C-vagy E-vitaminé.
Kurkuma a szívbetegségre
Léteznek olyan tanulmányok, amelyekben a kurkuma különböző betegségekre gyakorolt hatásait vizsgálták és amelyből kiderült, hogy ez a porrá őrölt fűszer mindössze néhány hónap leforgása alatt jelentősen javítja az erek állapotát.
Az egyik ilyen kutatásban 59 tesztalany vett részt, amelyek közül senkinél nem fedeztek fel szívbetegségre utaló jeleket. Összesen nyolc hétig vizsgálták őket, mialatt egyesek napi 50 mg kurkumát ettek meg fűszerként, emellett 200 mg kurkuma kivonatot is szedtek mellé. A vizsgálat kimutatta, hogy azok, akik napi 200 mg kurkumát fogyasztottak azoknak jelentősen javult az ereik állapota. A kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a kurkumin vagy kurkuma napi rendszereséggel fogyasztva drámaian csökkentené a szív- és érrendszeri megbetegedések kockázatát.
De mégis mitől jobb a kurkuma az aszpirinnál? Eltekintve attól a ténytől, hogy a kurkumin tartalmú készítmények vérhígító hatásúak az aspirinhez képest, más mellékhatással nem rendelkeznek, azonban számtalan jó tulajdonsággal igen.
A kurkuma jótékony hatásai
- Csökkenti a koleszterinszintet.
- Csökkenti a gyulladást: különösen hatékony az ízületi- és a reumás jellegű gyulladások kezelésében és a heveny fertőzésekben.
- Fájdalomcsillapító hatású.
- Szív-és érvédő: vérhígító és érrendszervédő hatású.
- Májvédő: segít a májsejtek regenerálódásában, egészségének helyreállításában.
- Jót tesz a hasnyál-mirigynek.
- Szabályozza a faggyúmirigyek működését.
- Rákmegelőző: különösen a hormonrendszer működésével kapcsolatos daganatok kialakulásának megelőzésében segít, de véd a környezetünkben található káros anyagokkal szemben is.
- Megakadályozza a véralvadást.
- Javítja az epeműködést: fokozza az epe kiválasztását és serkenti az epehólyag működését.
- Támogatja a kollagén-termelődést.
- Erősíti az immunrendszert.
A kurkuma, illetve a kurkumin kapszula tehát ugyanúgy működhet, mint az aspirin csak jóval többet tud annál, természetes és jóval kevesebb mellékhatással rendelkezik. Arra azonban érdemes ügyelni a használata, fogyasztása előtt, hogy nem minden gyógyszer mellé szedhető/ehető, így minden esetben egyeztess háziorvosoddal mielőtt kúra szerűen kezdenéd el alkalmazni.