Ezzel az egyszerű trükkel csekkolhatod, hogy izzadtságszagod van-e

Az a furcsa tulajdonsága van az emberi testnek, hogy sokszor erősebben izzadunk, mint azt észrevennénk, tekintve, hogy az ember szaglása nem túl jó, illetve az orrunk könnyen érzéketlenné válik a szagokra. Ezért könnyen előfordulhat, hogy sokáig nem is vesszük észre, hogy testszagunk van.
– magyarázza egy szakíró a lifehacker.com oldalon. Ugyanebből az okból az otthonunkban is sokkal nehezebb érezni a szagokat – vagy abban a térben, ahol már sokat tartózkodtunk. A szaglásunk gyorsan alkalmazkodik a helyzethez és aztán az új állapotot nehéz „helyreállítani”.
De hogyan lehetne mégis? Honnan tudhatjuk, hogy izzadtságszag vagy testszag árad-e belőlünk például egy hosszú munkanap végén? Hogyan vegyük elejét a kellemetlen helyzeteknek? Szerencsére egy egyszerű trükk segít: a megoldás a kávéban rejlik.

A feketekávé erős, egyetlen komponensből álló illat, amely egy pillanat alatt felszabadítja az orrban addig „megtelepedett” illatokat. Ezért tartanak kávébabot az áruházak illatszer-szekcióiban.
Tehát egyszerűen szívd magadba az ebéd utáni kávéd illatát, és máris sokkal könnyebben megállapíthatod, hogy fel kell-e frissítened magad.
1. kézteszt: mosd meg a kezed szappan nélkül (!), tartsd a szád elé, fújd ki a szádon a levegőt, majd szimatolj...
2. a karteszt: nyald meg a karodat és várj 10 másodpercig, majd szagold meg a helyét. Ha nem tetszik az eredmény, valószínűleg ideje fogat mosnod.
3. az ízteszt: ha furcsa ízt érzel a szádban, valószínűleg a leheletedre sincs túl jó hatással, bármi keveredett is a nyáladba.