Az álmok valójában a vonzás törvényét szolgálják? 3 dolog, ami bizonyítja, hogy igaz

Az elme képessége olyan határtalan, amit még a tudomány sem tudott felderíteni és talán álmunkban sem csak a valóság dolgait dolgozzuk fel. A Joy. hu cikke.
Az álmoknak és az álomfejtések nagy jelentőséget tulajdonítottak a történelem során, szinte az összes ősi kultúrában. Az álmokra úgy tekintettek, mint eszköz, amely átrepíti a lelket más világokba, helyekre vagy akár a jövőbe. Tekintették őket úgy is, mint az Istenek ajándékát, a jövő megjósolására.
Számos uralkodónak voltak jós álmai, amit nagyon komolyan vettek, akár a születendő gyermek tekintetében, akár a birodalmuk sorsáról. Már Krisztus előttről vannak fennmaradt bizonyítékok, hogy a sumérok foglalkoztak az álmok fejtegetésével és a valóságra gyakorolt hatásával.
Manapság inkább úgy vélik, az álmok a valóság feldolgozását vagy a vágyak megélését teszik lehetővé és azt segítik. Mégis vannak példák rá, hogy az álmok megvalósulnak.
Nézzük, hogyan szolgálják az álmok a vonzás törvényét:
Ha olvasnál még a témában!
- "A kamaszlányok fele érzi magát kevésbé szépnek a social media hatására" - Megérkezett a Testkép podcast 3. évada B. Nagy Réka énekesnővel és Fóris Szandra pszichológussal A Testkép harmadik évadának nyitóepizódjában a közösségi média testképre gyakorolt hatásait vizsgáltuk szakértő vendégünkkel,...