Kamala Harris az első amerikai alelnökjelölt, aki TORNACIPŐBEN kampányol

kamala harris,converse
Forrás: Getty Images

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

T

Továbbá, mint tudjuk, ő az első fekete és ázsiai származású alelnökjelölt is. Elképesztő, mi mindenben ír történelmet ez a nő!

Kamala Harrist, aki a demokrata párt színeiben indult az amerikai elnökválasztáson Joe Biden elnökjelölt oldalán, nyilvános szereplései során többször is Converse cipőben fotózták le.

Egy politikus öltözködésének talán első ránézésre kisebb a jelentősége, mint annak a körülménynek, hogy teszem azt, egy apai ágon fekete, anyai ágon dél-indiai származású nő versenyez Joe Biden alelnökének posztjáért; elvégre nagy kérdés, hogy az amerikai választók 2020-ban is az olyan idősödő, keresztény fehér férfi alakját társítják-e a vezető politikus imidzséhez, mint a jelenleg regnáló Donald Trump, Mike Pence alelnök és persze maga Biden. Persze sok víz lefolyt a Mississippin az elmúlt bő évtizedben, túl vagyunk az Obama-korszakon és a tengerentúli politikában számtalan különböző korú, nemű, bőrszínű és vallású ember foglalt már el kisebb-nagyobb pozíciókat. Nade még Obama idejében is óriási divattörténelmi mérföldkőnek számított, hogy a first lady, Michelle Obama bevállalta a törpesarkút, sőt időnként még a balerinát (!) is.

Vagy amikor a fél divatmagazin-univerzum arról cikkezett, hogy Carla Bruni-Sarkozy is a szekrényében hagyta a 12 centis tűsarkúkat, és inkább szintén a balerinát vagy a törpesarkút választotta, hogy férje, Nicolas Sarkozy, az akkori francia köztársasági elnök mellett ne tűnjön annyira magasnak.

carla bruni,michelle obama,barack obama,nicolas sarkozy
forrás: Getty Images
Barack Obama, Michelle Obama, Carla Bruni és Nicolas Sarkozy 2009-ben Strasbourgban, egy NATO-találkozón.

Szóval a politikának is megvannak a protokollelemei, egy politikus nem jelenhet meg egy magas szintű tárgyaláson farmerben és ugyanígy a női politikusoktól vagy politikusfeleségektől évtizedekre visszamenőleg el volt várva, hogy magas sarkúban szerepeljenek a nyilvánosság előtt. Ugyanez vonatkozik a királyi családok tagjaira is, bár ők a gyakorlatban inkább celebeknek számítanak, mint politikusoknak.

Olvasd el ezt is!

Nade nem így Kamala! Ő ebben is újít, mint annyi mindenben. Converse-ben jár óvodába,

...tánccal egybekötött kampányeseményre…

...Black Lives Matter megmozdulásra...

Mert azt hiszi, hogy neki ezt is szabad!

És ami azt illeti, tényleg: semmi sem tiltja. De a 1993-ig szenátus női tagjai például csak szoknyát viselhettek.

De Kamala már a farmert is megjátszotta!

Na jó, azért vannak kivételek.


Bezzeg a férfi politikusok öltözködését szinte soha nem veszik nagyító alá; Barack Obamáról például senki sem vette észre, hogy elnöksége nyolc éve alatt egyetlen szmokingot viselt. Nézd a galériát:

Nézd meg a galériánkat>8 kép
Barack Obama elnöksége 8 éve alatt egyetlen szmokingot viselt – és a világ ezalatt gyanútlanul csámcsogott Michelle dizájner outfitjein

via buzzfeed.com

Tovább olvasok
Kép
Évekig nem szeretkeztünk a feleségemmel… de aztán újra egymásra találtunk

Hosszú és fájdalmas volt a küzdelem, de megérte. István elmeséli, hogyan találták vissza az intimitáshoz hosszú évekig tartó szexmentes időszak után.

Kép
Mit jelent, ha azzal álmodsz, hogy terhes vagy?

Veled is előfordult már, hogy azt álmodtad, babát vársz? Aggodalomra semmi ok, általában mindig pozitív dolgot jelez.

Kép
A koronavírus-tanév első hónapja egy tanár szemszögéből

Milyen a legeleje ennek a furcsa, szabálytalan 2020-as tanévnek? Egy tanár beszámolója.

Kép
A testével védte a gyerekeket a nekik rohanó autótól a dada

A lopott autót vezető ismeretlen férfi ezután elmenekült. Az asszonyt a környezete mindig is „rendkívül védelmezőnek” ismerte.

Kép
Hogyan kell mikróban jófajta tojásételeket készíteni?

A mikrohullámú sütő a barátunk. Nem kell tőle félni. Tojásételek elkészítéséhez is kiváló.

Kép
Colin Firth meleg szerelmi drámában tér vissza

Nem túlzás azt mondta, hogy az év legromantikusabb drámáját fogjuk kapni Stanley Tuccitól és Colin Firthtől, akik középkorú meleg párt fognak alakítani.

Kép
Napi horoszkóp szeptember 25.: a Mérlegek várakozásainak megfelelően alakulnak az ügyeik, a Skorpiók több fronton igyekeznek helyt állni

A hét utolsó munkanapján is érdemes elolvasnod a horoszkópod, izgalmas üzeneteket találsz ugyanis az egyes csillagjegyek alatt!

Kép
Apa vagy anya csinál karriert?

„Sajnálom, de a feleségem beosztása miatt nem fogadhatom el ezt az állást!” Csak provokálok. Ez a mondat nem így hangzott el. Hanem fordítva.

Kövess minket

ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin

Előfizetés

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem