Ez a 3 perces gyakorlat csökkenti a cukorbetegség kialakulásának kockázatát, és még a stresszel is elbánik

Borítókép: Ez a 3 perces gyakorlat csökkenti a cukorbetegség kialakulásának kockázatát, és még a stresszel is elbánik Forrás: Getty Images/Halfpoint Images
Kutatók érdekes eredményre jutottak egy gyakorlatsor kapcsán, amit csak 3 percig kell végezni.

Magyarországon nagyjából a lakosok 10%-a érintett a cukorbetegség valamilyen formájában, ami igen nagy arányt jelent, így nem véletlenül tartozik a diabétesz a rettegett kórok közé. Ezen felül még több százezren lehetnek olyanok, akik valamelyik kórmegelőző állapotában szenvednek vagy nincsenek tudatában annak, hogy cukorbetegek. A tünetei közé tartoznak a kimerültség, a depresszió, de az is előfordulhat, hogy cisztákat, esetleg májbetegséget okoz.

Bár tény, hogy nagyon sok múlik a megfelelő étrend kiválasztásán, a mozgás sem elhanyagolható tényező, ha az egészségről van szó. Sőt, legalább olyan fontos szerepet tölt be attól függetlenül, hogy az egyén cukorbeteg-e vagy sem. A kutatóknak sikerült bebizonyítaniuk az évek során, hogy bizony a jóga képes csökkenteni a vércukor- és a stressz-szintet, ezáltal pedig a cukorbetegség kialakulásának kockázatát is csökkenti.

A Glasgow Calendonian Egyetemen végzett kutatásba 15 fiatalt vontak be: a csoport egy része ülve maradhatott a 8 órás munkáját végezve, míg a másik részének óránként el kellett végeznie egy 3 perces jóga vagy tai chi gyakorlatot. A kutatók azt találták, hogy a tai chi-nek nem volt jelentősebb hatása, a jóga viszont általánosságban 10%-kal csökkentette a részt vevők vércukorszintjét amellett, hogy a stressz-szintjüket is csökkentette. A jógaoktatók valószínűleg nem lepődnek meg az eredményen, hiszen a jógának számos pozitív hatását ismerjük.

A legjobb az egészben, hogy nem kell konkrét gyakorlatsorhoz igazodni: a 3 perc állhat gerinccsavarásból, lefelé néző kutyapózból vagy épp kobrából – teljesen mindegy, milyen gyakorlatot ismersz, mindegyik megteszi. A lényeg a rendszeresség, a legjobb pedig, hogy még a munkádat sem fogod olyan stresszesnek érezni, mint előtte.

Akár ezeket a gyakorlatokat is bevetheted: