8 dolog, amit néha úgy kikiáltanék a világba a terhességről – de nem teszem, mert mindenki forgatná a szemét
Az internet többek közt azért is nagyszerű hely, mert csak úgy röpködnek rajta a vallomások terhes nőktől vagy kezdő anyukáktól, amelyekből kiderül, hogy a családalapítás épp annyira gyötrelmes, mint amennyire felemelő, tele fájdalmas rosszullétekkel, ébren töltött éjszakákkal és olyan kellemetlen tünetekkel, mint a szinte menetrendszerűen érkező aranyér vagy a bebarnuló mellbimbók. Olyan nők is léteznek a világon, akik egyszerűen világgá kiáltják, hogy ők ugyan semmi kellemeset nem találnak a terhesség kilenc hónapjában. Történetesen sztárok is tartoznak közéjük, például nemrég Chrissy Teigen tett majdnem tabudöntögetősnek számító bejelentést arról, hogy „ez a baba elszívja az életerejét”. De más hírességek is tettek már nem túl felszabadult nyilatkozatokat a terhességről, köztük Jessica Simpson, aki szerint
A magunk részéről csak együtt tudunk érezni azokkal az anyákkal, akik úgy élik meg, hogy egyedül vannak a világban a pocakjukkal és a terhesség nehéz, fájdalmas, körülményes pillanataival. Sőt, azokkal is együttérzünk (mi több, hiszünk nekik), akik azt mondják: az ő terhességük kizárólag ilyen pillanatokból állt. Ezért most megosztunk néhány brutálisan őszinte véleményt olvasóktól, kollégáktól a terhesség árnyoldalairól, és szilárdan állítjuk: ilyenek is léteznek. Írjátok meg a ti tapasztalataitokat is!