Igen, a kutyák tényleg képesek arckifejezéseket felvenni, főként emberek társaságában

Nos, mint nemrég kiderült, a dolog egyáltalán nem véletlen; nem csak a képzeletünk játszik velünk, amikor bűnbánónak vagy szomorúnak vagy mosolygósnak látjuk az ábrázatát. A kutyák tényleg képesek az emberi arckifejezések nyelvén beszélni, de csak akkor tesznek így, amikor emberek társaságában vannak – derül ki a Scientific Reports folyóiratban megjelent tanulmányból. Ezt a Portsmouth-i Egyetem egyik intézete, a Dog Cognition Centere (Kutyaismereti Központ) kutatói adták közre, akik felismerték, hogy a kutyák sokkal gyakrabban mozgatják az arcukat, amikor emberi tekintetet éreznek magukon, mint amikor nem. Ebből arra következtettek, hogy a kutyák kifejezetten az emberekkel való kommunikációra használnak arckifejezéseket, és ez a tulajdonságuk a háziasítás következménye.
„A kutyákat olyan kísérleti helyzetben vizsgáltuk, amikor egy ember rájuk figyelt, illetve elfordult tőlük, és ezalatt néha volt ennivaló a kezében, néha nem” – írták a tanulmány szerzői, majd így folytatták:
A kutatók ugyanakkor elismerték: nehéz eldönteni, hogy tudatos-e a viselkedésük, amikor csillogó szemmel követelik, hogy dobjuk el nekik a gumicsontot.
Nézd meg ezt a szenzációs galériát is kutyákról, akik minden bizonnyal macskának képzelik magukat!
- „Hiszem, hogy meghosszabbítható az élet azzal, hogyha valami olyat csinálunk, amiben örömünket leljük.” - Interjú dr. Horváth Biankával, a Magyar Nemzeti Bank elnöki főtanácsadójával A női vezetők kitartása és elszántsága új normákat teremt az eddig megszokott szervezeti struktúrákban, tovább inspirálva...