Borítókép: Katonai táborba megy a gyerek a nyáron, punktum! – Nagy nyári tábor ajánló! Forrás: Getty Images

Katonai táborba megy a gyerek a nyáron, punktum! – Nagy nyári tábor ajánló!

Extrábbnál extrább táborokat lehet találni idén is a gyerkőcöknek a nyári szünidőre. Ezek közül válogattunk ki nektek néhányat.

Amikor én voltam gyerek, akkor batikolós táborba mentem. De voltam tánctáborban is a Balatonnál és anyuék egy igen izgi régésztáborba is elküldtek, ahol naná hogy régészkedtünk, rézből ékszereket készítettünk, de még az ősember kunyhóját körülvevő vessző kerítést is megfontuk.

A fenti sorokat visszaolvasva belátom, ezek mind olyan igazi, ’tarisznyás’ hippi programnak tűnnek, de meg kell mondjam, akkor - röpke 30-32 éve - ezek egytől egyik nagyon extra táboroknak számítottak. Iszonyú hálás vagyok anyunak azért, hogy ezeket felkutatta, mert ha ezek nem lettek volna, akkor 1. unatkozhattam vona otthon 2. mehettem volna a kerületi napközis táborba, a vízitelepre.

Amíg anno ezekre a különlegesebb táborokra vadászni kellett, addig ma már egyrészt a sulis faliújságról informálódhatunk - ahová az iskola tanárai tűzik ki nyári programajánlójukat - de elég megnézni a netet, hiszen onnan is ömlik ránk a sok-sok táborajánló.

Persze a szelektálást nagyban befolyásolja a kínált program ára és közelsége.

Ebben a gyűjtésben tematikájuk szerint, csoportokba szedve talász az idei nyárra gyerektáborokat. Ezek többnyire budapesti programok, de a csoportok lehetnek akár kiindulási pontok a lakóhelyedhez közeli táborok felkutatásához.

Lássuk, a megszokott - úszó, foci, sport, kézműves, vagy épp angol - táborok mellett milyen különlegesebb programokat kínál a nyár!