Ez a cikk a Gyereklélek magazinban jelent meg.

“Lényeges, hogy minél többre egyedül jöjjön rá a gyerek. Ha mi mindenben segítjük a feladatok megoldása során, akkor éppen azt vesszük el tőle, ami értelmi fejlődése szempontjából a legfontosabb lett volna. Egészen más fajta tudásra tesz szert az a gyermek, aki önálló kísérletek révén jut el valamihez, mint az, aki készen kapja a megoldást” - írta könyvében 1976-ban, több évtizedes tapasztalattal a háta mögött az akkor 74 éves gyerekorvos.

Pikler Emmi bécsi tanulmányai során tett szert az akkor - és ma sem különben - nagyon haladónak számító eszmékre, amelyeket először saját páciensein kezdett el gyakorolni. A harmincas évek Budapestje érdeklődéssel és kritikával fogadta a magánorvost, aki sziklaszilárdan ragaszkodott ahhoz, hogy csak azokat a családokat gyógyítja, ahol betartják az elveit. Az első évben hetente látogatta a családot, függetlenül attól, hogy a gyerekek éppen betegek voltak-e vagy sem, megfigyelte a szülők és gyerekek kapcsolatát, érdekelte, hogy milyen kanalat, cumisüveget használnak, és a szoptatásban is támogatta a nőket. A feljegyzések szerint az ő praxisában minden anya tudott szoptatni. Mindent megbeszéltek, az étkezéssel, alvással kapcsolatosan felmerült problémákat, a szülők naplót vezettek gyerekük életéről és mozgásfejlődéséről, amit ő hosszan tanulmányozott.

Spontán, önvezette fejlődés

Dr. Pikler Emmi egyik legalapvetőbb gondolata a csecsemők szabad mozgásfejlődésének lehetősége és jelentősége volt: a kisgyerekek, születésüktől kezdve, spontán kezdeményezésükből kiindulva, önállóan, a maguk egyéni ritmusában képesek bejárni a mozgásfejlődés, a felegyenesedés valamennyi állomását, anélkül, hogy ebbe közvetlenül be kellene avatkozni, vagy direkt módon segíteni kellene őket közben. Pikler szerint a biztonságos kötődés kulcsa nem a folyamatos fizikai közelség, hanem a figyelem és a szabad fejlődés biztosítása.

“A gyereknek van egy saját kíváncsisága, képessége a világ felfedezésére. Már megszületett, tehát nem célszerű úgy tenni, mintha még az anyaméhben lenne. A néhány napos gyerek nézi, hogy mozog az ökle a szeme előtt, és erősködik, hogy ott tudja tartani. Ha folyton a szülő rázogatja neki a csörgőt, akkor elfedi, eltereli a gyerek saját érdeklődését, figyelmét. Ha az anya túlságosan magához szoktatja a gyermekét, ez idővel mind a kettőjük életét megnehezítheti. Ha a gyerek azt szokja meg, egy pillanatot nem tud meglenni az anya nélkül, mindig karban akar lenni, azt várja, hogy a mamája mindig vele foglalkozzon. Nehéz lesz önállósodnia. Előbb-utóbb a mamának elege lesz, és nyűggé válik a gyerek, jönnek a konfliktusok”

- így mesélt a módszer filozófiai hátteréről Tardos Anna pszichológus, Pikler Emmi lánya, Magyarországi Pikler-Lóczy Társaság elnöke.

Legfőbb nevelési elv: a baba tisztelete

Pikler Emmi számára a legfontosabb kiindulópont a baba tisztelete volt: a kisbaba - mai kifejezéseinket használva - mint kompetens lény. Mindig azt tanácsolta, hogy a babához nyugodt, kiegyensúlyozott, szeretetteli hangon szóljon a szülő, soha ne szégyenítse meg mások előtt, ne csináljon belőle bohócot, tartsa tiszteletben a személyes terét és a saját fejlődési ütemét. A legjobb, ha a közös játéknak, ami során a szülő nem aktív játékzörgető, hanem csak egyfajta kommentátor, nem az unalom vet véget, hanem egy séta vagy vacsora, valami olyan, ami mind a szülő, mind a gyerek számára kellemes.

Minőségi idő és harmonikus együttélés

A Pikler-módszer úgy nevel önállóságra, hogy a gyerek ezirányú igényét elégíti ki, így nem is másfél-két években gondolkodik, hanem az évtizedeken át harmonikusan működő szülő-gyerek kapcsolat alapjait igyekszik lefektetni. A felkínált szabadság alapja nem a figyelmetlenség vagy a nemtörődömség, éppen ellenkezőleg, a közös, egymásról tapasztalati úton megszerzett tudás. A közösen, mondókázással, énekléssel, olvasással eltöltött minőségi idő ebben a rendszerben éppoly fontos, mint az, hogy mindenki adjon teret és időt a másiknak saját “feladatainak” elvégzésére. A gyerek feladata a felfedezés, a szülőké pedig az életük felnőtt irányítása.

Szabadon, szabad levegőn

Piklernek a gyerekkel töltött élet minden területére volt receptje, ezek közül persze jónéhány felett eljárt az idő. Már akkor hangosan ellenezte a bilire “ültetést”, amikor azt még megkérdőjelezni is veszélyes volt, és azt hangoztatta, hogy a gyerek ritmusát figyelembe véve kell elhagyni a pelenkát, illetve a nyolcvanas években az akkori orvosi állásfoglalással teljesen ellentétesen kiállt az igény szerinti szoptatás mellett. Radikális “szabad levegő - hívő” volt, szerinte a gyerekeknek télen és nyáron is néhány órát kell a szabadban tölteniük, hogy a lehető legoptimálisabban és legegészségesebben fejlődjenek.