Borítókép: 4 szokás, amit szülőként el kéne hagynod Forrás: Canva (Image Source)

4 szokás, amit szülőként el kéne hagynod

Süket fülekre találó kérések, eltitkolt érzések és sok, sok dráma. Rossz szokások, amelyeket a szülőktől vesznek át a gyerekek. De vajon hogyan lehet ezektől megszabadulni?

A famiily.hu korábbi cikke.

“Anya, miért erre mentél, hatalmas dugó van? El fogunk késni” - kiáltja számonkérően a hátsó ülésről a 6 éves fiam, amikor a barátja szülinapjára sietünk. “Nyugi, van még időnk, oda fogunk érni” - próbálom megnyugtatni, de látom, hogy teljesen hiába, már bestresszelt attól, hogy el fogunk késni, és az út hátralévő részében egy árva szót nem lesz hajlandó kiejteni a száján. Nem kell sokat agyalnom rajta, hogy felismerjem, szépen lemásolta, hogyan viselkedem stresszhelyzetben, rendre ugyanígy beleszólok az útvonalba, ha éppen az apja vezet, és késésben vagyunk.

1. Csak a dráma

Amikor a hétéves örökké azt hallgatja, hogy már megint kiszakította a nadrágját vagy, hogy miért hagyta el az új focicipőjét és azt látja, hogy az anyja a legbanálisabb problémán is kiborul, akkor annak bizony hosszú távú hatása is van az életére. Méghozzá azért, mert egy idő után nem fogja tudni eldönteni, hogy mi a fontos és mi nem, mi az, ami valóban nagy gond az életben és mi az, aminek nincs jelentősége. Ha mindig ugyanazzal a kétségbeesett, világvége hangsúllyal találkozik a gyerek, akkor nem fogja megérteni, hogy mikor van valódi válsághelyzet, a sok egrecíroztatás miatt már nem fog tudni különbséget tenni a sok vész között.

Mit tehetünk?

Dráma helyett gondold át, hogy tízes skálán mekkora a katasztrófa: valaki megsérült vagy csak a 20. homokozólapát maradt a játszón. Ha a probléma 8-as alatti értéket kap, kezeld a helyén és keríts neki túl nagy feneket.

2. Csupa szivárvány meg unikornis az élet?

A ló túloldala, amikor úgy érzed, hogy a fél világ összeesküdött ellened és semmi sem sikerül, mégis, amikor az ötévesed megkérdezi, hogy “mama, mi a baj?”, könnyek között mosolyogva azt feleled: “semmi édesem, minden rendben!”

Jó dolog pozitívnak lenni, de ebben az esetben nem történik más, minthogy eltitkoljuk a valódi érzéseinket a gyerek elől. Ezzel két baj is van: az egyik, hogy így a gyerek nem tanulja meg, hogy olykor igenis lehetünk szomorúak vagy mérgesek, a másik pedig, hogy a gyerekek a szenzitív radarjaikkal úgyis kiszagolják, ha valami nem kóser. A pszichológusok szerint ezzel azt tanulják meg a gyerekek, hogy nem szabad felvállalni a negatív érzéseket és később magukban rágják majd a problémákat.

Mit tehetünk?

Nevezzük meg az érzéseinket! Szakértők szerint mivel a gyerekek elsősorban a szüleiken keresztül ismerik meg a világot, azt is tőlünk tanulják meg, hogyan kezeljék az érzéseiket. Ezért minden kritikus helyzetben érdemes nekik elmagyarázni a koruknak megfelelően, hogy mit érzünk és miért. Például elmondhatjuk, hogy szomorúak vagyunk, mert a nagyi beteg, de biztosak vagyunk benne, hogy a doktor bácsik mindent megtesznek, hogy jobban legyen.

3. Kérések sorozata

“Marcika, pakold el a játékokat, jó? Marcika, hallottad, amit kértem? Marcika, légyszíves pakold el a játékokat és gyere vacsorázni! Most, jó?” Kérések, amelyek süket fülekre találnak, tízszer, százszor és ezerszer is, a szülő pedig egyre jobban belelovalja magát, hogy a gyerek nem fogad szót, és már szakad is a cérna.

Mit tehetünk?

A fenti kérésekkel az a baj, hogy a gyerek nem kérésként, hanem kérdésként értelmezi őket, és azért ignorálja, mert azt hiszi, van választási lehetősége. Tehát a kulcs a világos fogalmazás: “kapcsold ki a tévét most, légyszíves”. Ennyi. Ha ismét semmi reakció, akkor még egyszer mondd el, és ha nem csinál semmit, akkor kapcsold ki te a tévét. Fontos ugyanis, hogy következménye legyen a dolgoknak, ha ez nem történik meg, akkor a gyerek sem fogja megérteni, mit kell csinálnia.

4. Tarts egyensúlyt!

“Nagyon szépen beágyaztál Lili, csak legközelebb az összes ágyneműt tedd be a fiókba, kérlek!” Ez az a mondat, amiből a gyerek nem dicséretet hallja meg, hanem a kritikát. Ezzel viszont hosszú távon két irányba változhat a gyerekünk: a sok kritikától vagy elveszíti az önbizalmát és inkább nem csinál semmit, vagy perfekcionista és megfelelési kényszeres lesz, és mindent megtesz, csakhogy kivívja a szeretetet. Egyik sem jó.

Mit tehetünk?

Pszichológusok, pedagógusok és nevelési tanácsadók egybehangzó véleménye szerint fontos, hogy jól dicsérjük a gyereket és megtartsuk az egyensúlyt a kritika és a dicséret között. Ez persze nem jelenti azt, hogy hallgassuk el a hibákat, de a hangsúlyt mindig az erőfeszítésre helyezzük. Ezzel azt is elérjük, hogy a gyerek jól veszi majd a kritikát, mert ha stabil önbizalmat építünk benne, akkor mindig érezni fogja a szülői elismerést.

Mutatunk 5 hobbit, ami elűzi a stresszt. Kattints a galériánkba!