Sikeres vállalkozó, médiamágnás – az RTL Klub volt társtulajdonosa –, producer... és kerüli a nyilvánosságot. Rákosi Tamással mindeddig kevés interjú készült, noha pályája bővelkedik fordulatokban, életmódja és életfelfogása pedig irigylésre méltó.
Budapest elegáns szállodájának az éttermébe beszéltünk meg találkozót. A recepció átépítése miatt majdnem elkésem. Bolyongok a lépcsőház útvesztőjében, közben rendezem a gondolataimat – pontosabban csak próbálom rendezni. Az agyam jelenleg a túlélésen kattog – még egy zárt ajtó és előjön a nem létező klausztrofóbiám. Néhány perc telik csak el, de vagy egy órának tűnik. Az egyik átjáró végül megkönyörül rajtam és az első emeleten találom magam, ahol Rákosi Tamásba botlok. Bingó! Végül is miatta vagyok itt. Szerintem én jobban örülök neki, mint ő nekem. És nemcsak azért, mert ez azt jelenti, nem találnak meg hónapok múlva a falba betonozva, hanem mert nem szívesen beszél magáról. Sőt egyáltalán nem is szokott nyilatkozni. A Playboyjal most mégis kivételt tett.
Arra léptem be az előtérbe, hogy a szálloda személyzetével beszélgetsz, sőt a téged ismerők szerint nehéz előtted köszönni bárkinek is. Ennyire figyelsz a megítélésedre, vagy egyszerűen csak figyelmes vagy?
Szem előtt tartom a kisebb dolgokat is. Fontosnak tartom megjegyezni, ha valakinek új ruhája van vagy fodrásznál volt. Ennyi figyelmesség senkinek nem lehet megerőltető, a másik fél viszont ezekből az apró gesztusokból érzi, fontos a jelenléte a cégemnél.
Ellenkező esetben mennyire vagy kemény? Gondolok itt arra, ha valaki hibázik a munkájában.
Hiszek abban, hogy csak az nem hibázik, aki nem dolgozik. Ez persze nem azt jelenti, hogy repesek az örömtől, ha valaki elront valamit, de nem tartom magamban. Megbeszéljük, oké, kész, vége. A gyerekeim nevelése is erről szólt. Ha rossz pontot hoztak haza, akkor nem azt mondtam nekik: „Hoppá, te kikapsz, menj a sarokba!” Hanem azt: „Üljünk le, és nézzük meg, mit tudunk csinálni!” Természetesen megvannak a határok mindenben. Ha valaki nem őszinte, azt nem bocsátom meg.
Főleg emiatt morzsolódnak le emberek az életedből?
Nem, mert nagyjából tisztában vannak a játékszabályokkal. Szerencsés ember vagyok, mert akadnak olyan kollégáim, akik 20–30 éve mellettem dolgoznak.
A saját hibáiddal is ennyire elnéző vagy?
Nem innen közelíteném meg, hanem onnan, másképp csinálnék-e bármit is, ha újrakezdhetném? A válaszom: nem! Az, hogy most itt ülök veled – hadd kopogjam le, egészségesek vagyunk mindketten, kellemes környezetben beszélgetünk –, azt jelenti: azok a mikroválasztások, amelyeket csináltunk, ide vezettek. Az én olvasatomban ez egyet jelent azzal, túl nagy baklövéseink nem lehettek. Ha mégis, akkor azoknak szintén az volt a jelentősége, hogy a megfelelő irányba fordítsanak minket.
Forrás: Nánási Pál / PLAYBOY
Azért ez kívülről nézve nem ennyire egyszerű. Alig voltál tízéves, amikor a szüleiddel elhagytátok Magyarországot. Mennyire vannak emlékeid ebből a korszakból?
Eléggé kemény, ugyanakkor fantasztikus gyerekkorom volt. Bekerültem egy olyan miliőbe, ahol a beszélt nyelvet nem értettem, másként öltöztem, másként viselkedtem. Próbáltam barátkozni, de kiközösítettek. Tudod, a gyerekek nem a legkedvesebbek ilyen esetekben. Idegennek vagy magyarnak hívtak, kinevettek. Aztán próbáltam felvenni a szokásokat abból kiindulva, hogy nekem kell alkalmazkodnom az új környezethez, és nem fordítva. Mondjuk, visszagondolva, iszonyú nehéz volt.
Ilyen fiatalon fel tudtad fogni, mit kell tenned azért, hogy elfogadjanak?
Ebben a szüleim nagy szerepet játszottak. Igazából ez a fantasztikus része a gyerekkoromnak. Szegények voltunk, ám lelkileg nagyon gazdag életet éltünk. Amikor megkérdezte tőlem anyám vagy apám, mi történt az iskolában, akkor tényleg kíváncsiak voltak a válaszra. Este beszélgettünk egymással, közösen oldottuk meg a gondokat, nem voltak tabutémák. Erre a legjobb példa: amikor felmerült a külföldre költözés lehetősége, engem is megkérdeztek az ötletről – de ez a hangulat manapság is jellemző a családra. Édesanyám 96 éves, egy Golf GTi-vel jár és szinte havonta kap büntetést gyorshajtás miatt, amit mosolyogva fizetek be.
Akkor volt honnan örökölnöd a lendületed. Ha ennyire szabad légkörben teltek a napjaid, gondolom, abba sem szóltak bele, követed-e a családi hagyományokat és a textiliparban helyezkedsz el, vagy elmész, mondjuk, ügyvédnek.
A szüleim rám bízták a döntést. Először az orvosit kezdtem el, aztán két év után láttam, hogy abszolút nem az én irányom. Váltottam marketingre, és menedzser lettem.
Nem gondolkodtál textilben, de az első vállalkozásaid egyike farmerkereskedelemmel foglalkozott. Nem érdekelt az orvosi pálya, mégis hozzád köthető Magyarország legnagyobb fogorvosi hálózata. Nekem kissé ellentmondásosnak tűnik mindez.
Annak tűnhet, de nem az. Inkább a véletlen műve. Az egész azzal kezdődött, hogy farmereket importáltam Belgiumba három országból. Majd ezt a céget eladtam egy befektetőnek, aki rávett, hogy maradjak még pár évet. Hongkong és Európa között ingáztam, és textíliát hoztunk be.
Forrás: Nánási Pál / PLAYBOY
Az első találkozásunkkor többször kijelentetted, semmi sem véletlen, most mégis annak tartod az üzleti pályád indulását.
Oké! Akkor azt mondom, ez egy széria, a találkozások szériája. Olyan, mint amikor az egyik golyó meglöki a másikat – van benne törvényszerűség, de nagyfokú kiszámíthatatlanság is.
Nem szeretnék kötekedni, de ez erősen hajaz a sorsszerűségre, miközben végletesen materialista gondolkodású vagy. Szerinted nincs lélekvándorlás vagy következő élet. Ha itt lehúzzák a rolót, akkor nincs tovább.
Nem érzek benne ellentmondást, de valóban így gondolkozom.
Ez nem szűkíti be az ember menekülési útját?
Bizonyára igazad van. Leszűkíti, de nem tudom elképzelni, hogy másként van.
Ez azt is jelenti, hogy a mindennapokat úgy éled meg, hogy ne legyen hiányérzeted, ha vége?
A mondás szerint: éld úgy a napodat, mintha az utolsó lenne, mert egyszer tényleg az lesz. Ezt nehéz betartani. Nem szeretnék mindent az utolsó pillanatig kihasználni, azzal a jelszóval: egyszer élünk. Ebben az esetben elvesztesz minden etikát, mindent, csak saját magadban élsz, ami eltorzíthatja a személyiséged. Egészséges kompromisszumot azonban találhatsz. Szerintem nekem többé-kevésbé sikerült.
Az lehet, ehhez képest jó párszor kísértetted a sorsod. Elég csak az autóversenyzésre, az endurózásra gondolni. Mi hajt? A kalandvágy vagy az adrenalin?
Gyerekkorom óta vonzanak a technikai sportok. Sőt, repültem is. Amikor jött valami újabb őrült ötletem, apám azt kérdezte: „Fiam, legközelebb mit fogsz kitalálni? Ejtőernyő nélkül ugrasz?!”
Ebben azért van igazság. Csak meg kell húzni a határt valahol!
Meg is húztam. Ezért is hangoztattam oly sokszor, hogy nem vagyok igazi versenyzőtípus, aki köröz a pályán és harcol a másodpercekkel. Nekem szükségem van a hús-vér vetélytársakra, akiket tudok tisztelni, de szeretném őket legyőzni! Viszont azt is hozzá kell tennem, hogy nem mindenáron. Spa-Francorchamps-ban van egy legendás kanyar, az Eau Rouge, amelyet a Lotus-kupás autóval is teli gázon kellene bevenni. Na, amikor négyen szeretnének beférni, akkor csak azok nem emelik el a lábukat a pedálról, akik a legnagyobb rizikót vállalják. Én sajnálnám összetörni az autót és persze a másét is, ennél jobban tisztelem az ellenfeleimet. Nem úgy szeretném legyőzni őket, hogy elrontom a játékukat, hanem gyorsabb szeretnék lenni.
Ez az üzleti életben is jellemző rád?
Lehet, hogy nagyképűen hangzik, de nincs ellenségem. Ami azért lehet, mert abból indulok ki, melyik az a megoldás, ami jó a másiknak is. Ezt szoktam tanácsolni az üzleti partnereimnek is: ne húzd le a bőrt rólam, mert csak egyszer tudod megcsinálni.
Gondolom, ebből kifolyólag rosszul is veszed, ha olyan piaci magatartással találkozol, ami nem illik ebbe a szemléletbe.
Azt nem tudom hova tenni. Fogalmazzunk úgy: egyáltalán nem értem!
Forrás: Nánási Pál / PLAYBOY
Évekig az RTL Klub egyik tulajdonosa voltál, márpedig a TV2-vel szemben folytatott harcba azért csak-csak becsúszott néhány keményebb lépés mind a két oldal részéről. Ilyenkor felhívtad a másik oldalon ülő vezetőt és elküldted melegebb éghajlatra?
Az nem az én stílusom. De volt rá példa, hogy 15 nappal előbb indítottak valamit, szemben a mi ötletünkkel, és kaptam egy sms-t körülbelül ezzel a szöveggel: „Végetek van, porba nyomtunk titeket!” Komolyan mondom, nevettem rajta. Nem azért, mert nem vettem komolyan. Egyszerűen csak nem értettem, valaki hogy süllyedhet idáig? Számomra ez egészen másról szól: szívesen leülök a konkurenciával beszélgetni, természetesen megtartva az üzleti titkokat. Ez logikus. Az inkorrektség viszont nem az!
Amióta megváltál a tulajdonrészedtől, mennyire vagy benne a napi döntésekben? Kikérik a véleményed?
Nézd, próbálom betartani a szabályokat. A belső döntésekben nem szeretnék részt venni. Még ha súlyom van is – indirekt módon, hiszen az RTL-csoport kérésére felügyelőbizottsági tag maradtam és hosszú távú együttműködést kötöttek az IKO-val.
Az RTL vezetősége alig változott az elmúlt években. Kialakult esetleg baráti viszony valakivel?
Négy-öt emberrel a munkán túl is vannak kapcsolódási pontjaink, ilyenkor azonban nem tévés ügyekről beszélünk. Inkább szeretnénk kikapcsolódni.
Köztük van az az ember, aki felkért a tévé alapításakor arra, hogy segíts elindítani az egyik kereskedelmi csatornát?
Nem, ő nem itthon dolgozik. De valóban kalandos volt, ahogy közel kerültem az RTL-hez. A repülőgépen találkoztam egy régi barátommal, akivel fiatal koromban együtt motoroztam, majd hosszú évekig nem is láttuk egymást. Elkezdett kérdezgetni, én meg elmondtam a véleményem. Mondjuk nem voltam teljesen zöldfülű, mert mindig is vonzott a filmes szakma. Ráadásul a sógorom híres operatőr.
Azért ez tényleg hollywoodi történet. Ülsz a gépen, találkozol valakivel, akit ezer éve ismersz és azt mondja: „Tamás, éppen csinálunk egy televíziót Magyarországon, mi a véleményed róla? Hogyan futtassuk fel?”
Nézd, akkoriban sokat jártam Magyarországra, és elég pontos képem volt a helyi viszonyokról. Mindössze javaslatokat tettem, ő pedig elgondolkodott ezeken, majd tett egy ajánlatot.
Amit te elfogadtál. És ahogy ismerlek, azonnal beleástad magad a munkába.
Ez igaz, de miközben a felkészülésen törtem a fejem, el is indultam egy irányba. Hiszek abban, hogy a legrosszabb döntés, ha nem döntesz. Ennek szellemében viszont úgy látok neki a feladataimnak, hogy közben beindítom a gépezetet. Így született meg az első műsorom, a Reggeli. Aztán jött a többi és közben felépítettük a régió legnagyobb műsorgyártó cégét.
Azt azért még mindig nem értem, a Reggelitől hogyan jutottál el arra a pontra, amikor felajánlották, hogy szerezz tulajdonrészt?
Nem ők ajánlották fel. Az egyik tulajdonos el akarta adni a befektetését, én pedig megvettem. Később még növeltem is a részvényeim számát.
Ennek ellenére most megváltál ezektől. Miért?
Tudod, a családomban senki nem fogja folytatni a vállalkozásaimat. És különben is elérkezett az a pont, amikor a nagy cégek összeállnak, és nem a televízió lesz a fontos, mint eszköz, hanem a tartalom. Teljesen mindegy, hol nézed – iPaden, laptopon vagy televízión. A lényeg, hogy lekössön. Régebben a család központja a tévé volt, készült is ilyen reklám a hatvanas években. Mindenki ült a készülék előtt. Ha ma szeretnél hasonló fotót készíteni, akkor azt látnád: az apa nyomkodja a Blackberryt, a gyerek az iPodon hallgat valamit, a mama odanéz a tévére, de a kontaktus nem ugyanaz. Szegmentálódnia kell a piacnak. Soha nem fogsz focimeccset bámulni a telefonon, a gólokat viszont megnézheted a mobilodon.
Forrás: Nánási Pál / PLAYBOY
Mennyire vagy nyitott az újdonságokra? Használsz közösségi oldalakat?
Használok majdnem minden eszközt, a Facebookot azonban nem. Mert kivédhetetlen, hogy olyan kérések jöjjenek, amelyeket nem tudok és nem is szeretnék teljesíteni. Szeretném magam kicsit elszigetelni.
Igen, ott hiányzik a szűrő, amelyet a kollégáid jelentenek a legtöbb esetben. Sőt, ha nem válaszolsz, még te vagy pökhendi, aki arra sem méltatja a másikat, hogy legalább egy mondatot írjon neki...
Pont ez történik egy másik oldal kapcsán. Regisztráltam, és azóta ömlenek a megkeresések. Úgyhogy ideje törölnöm magam. Mondjuk ha valaki elér engem, vagy ír egy levelet az IKO-csoportnak, mindenképp kap választ, az biztos.
Még akkor is, ha mindössze annyi van benne: Rákosi úr, van egy baromi jó műsorötletem, szeretném, ha szánna rám 10 percet?
Van mellettem egy erős szakmai csapat, amelyik előkészíti a döntéseket, és nem kell mind az ezer ötleten átrágnom magam – ugyanakkor hagyatkozom a megérzéseimre is.
Ha valami nagyon nem igazolja az intuícióidat, ennek ellenére megcsinálod?
És amikor a bizalmasaid szeretnének lebeszélni valamiről?
Ha az embereim ellene vannak, akkor próbálom őket meggyőzni. Azt már megtanulták, hogy ne kezdjék a mondatot Nem-mel, inkább álljanak pozitívan a dolgokhoz. A tagadásból ugyanis nagyon nehéz igent csinálni. Mondjuk az ellenkező eset sem sokkal könnyebb, amikor azt kell mondanom, hogy: gyerekek, ez így lesz, mert így akarom. Ritkán történt ilyen.
Nem, és nem is ennyire diktatórikus a folyamat. Megadom a lehetőséget az ellenérvek kifejtésére, de sok esetben én többet látok egy ötletben, mint ők, hiszen nemzetközi stratégiában gondolkodom.
Forrás: Nánási Pál / PLAYBOY
Mennyire vagy klasszikus üzletembertípus? Csináltál olyat, ami kevésbé szólt a pénzről, mégis muszáj volt véghezvinni?
Irigyeltem azokat, akik ki tudták magukat fejezni. Legyen énekes, festőművész, író, fotós… Mindegyiket megpróbáltam, ám egyikben sem vagyok jó. A produktum és a konstrukció érdekelt mindig is. A média is erről szól – no igen ám, de a producernek mi a szerepe? A legjobb csapatot összeszedni! A kreativitást nem én adom meg a műsornak, a csapatot azonban én hozom. Megkeresem a megfelelő embereket, és megteremtem azokat a lehetőségeket, amelyek között a legjobb tudásuk szerint dolgozhatnak. Igazából ebben élem ki a kreativitásomat.
Azt mondod, valószínűleg senki nem fogja folytatni azt, amit elkezdtél. Ez azt is jelenti, hogy az évek alatt elkezded eladogatni szépen a cégeid, és a végén hobbiból autóversenyzel, utazgatsz a világban és éled a milliárdosok gondtalan életét?
Nem tudom elképzelni. Pedig lehet, hogy így kellene tennem, de nem így működöm. Képtelen lennék ennyire leállni, hiszen rengeteg dolgot szeretnék még megvalósítani.
Az aggaszt valamennyire, hogy nem viszik tovább azt, amit elkezdtél? Vagy nincs ilyen érzés benned?
Nincs ilyesfajta frusztrációm, egyébként is hamar túllépek minden materiális dolgon.
Azt el tudod képzelni, hogy öt év múlva teljesen mással fogsz foglalkozni?
Lehet, hogy újra farmereket fogsz importálni.
Több periódus volt az elmúlt több tíz évben, és azt hiszem, mindegyik gazdagította az életemet. Igazából mérhetetlenül boldog voltam mindegyikben. Ezért is mondtam az előbb: esélytelennek látom, hogy ne legyen valamilyen feladatom.
Milyennek látod magad tíz év múlva? Ugyanilyen agilisnek?
Nagyon érdekes a felvetés. Ez az egyik, amit meg szoktam kérdezni állásinterjúra érkező emberektől, a másik meg az: milyen feliratot szeretne látni a sírján. Visszatérve a kérdésedre: én ugyanúgy látom magam évek múlva is, mint most. Persze tudom, hogy az idő halad, de mégis így érzem.
Ha már felvetetted: neked milyen felirat lesz a sírodon?
Elképzelései szerint élt.
Forrás: Nánási Pál / PLAYBOY
Az interjú a Playboy 2013 áprilisi számában jelent meg.
Forrás: Nánási Pál / PLAYBOY
