Playboy Nagyinterjú - Csiszár Jenő
Forrás: Dobos Tamás / PLAYBOY
A rejtőzködő
Látszólag laza, közvetlen figura. Csiszár jenő azonban – ahogy az interjúban is elmeséli – inkább zárkózott férfi. Az egykori „média-fenegyerek” ma már konszolidált családapa. És miközben újra, meg újra hátat fordít a médiának, előbb-utóbb megint feltűnik valahol. Az interjúkat egy ideje módszeresen kerülő Csiszár a Playboyjal kivételt tett.
Ki fertőzött meg a zenével?
59-ben születtem, alig tízéves voltam Woodstock idején. Tinédzserkoromban éltem a flower-power generáció életét. Szerencsés vagyok, mert még elcsíptem a hippikorszak végét. 5–10 évvel idősebb haverjaim voltak, én meg lehettem vagy 13. Persze Magyarországon születtem, így aztán nem vittek ki a szüleim a mezőre. De Sopron akkoriban egyfajta városállam volt. Határsáv a város előtt 10 km-rel, magyar állampolgárok csak engedéllyel léphettek be, őrület. Közel volt a nyugati határ, úgyhogy folyamatosan néztük az osztrák, a német tévéket. Csapkodott bennünket egyik oldalról a szabadság szele, a másikról meg a szoci diktatúra. De az a pár öreg hipster haverom, akikkel titokban együtt lógtam én is, leginkább a szabadságot szerettette meg velem. Az irodalomhoz, a filmekhez, a kultúrához és az élethez való viszonyomat is meghatározták. A mostani zenei világom alapjait is nekik köszönhetem.
Na jó, de mégiscsak ott volt körülöttetek a régi rendszer...
Sopron tényleg egy kicsit állam volt az államban. Egy polgári kisváros a 60-as, 70-es években. Most így, a messzi távolból beugrik egy állandó kép. Az Erzsébet utcában volt a zeneiskola, a bal oldalon. Ezen az utcán át vezetett minden reggel az út a gimibe, és itt volt a pártház is. Az meg a jobb oldalon. Azt jó időben mindig sütötte a nap, az utca bal oldalát viszont soha, mindig árnyék volt. De mi mindig az árnyékos járdarészen mentünk... Állati nagy ellenzékiek voltunk, mi?
Ennél azért balhésabb gyerek lehettél.
Igen, azt mondják. Tény, hogy több általános iskolába jártam. Több gimnáziumba is. Időnként ki-kirugdostak. Biztos benne volt, hogy mindig csak azt voltam hajlandó végigcsinálni, amiben jól éreztem magam. Soha nem kerített hatalmába a konvenció. Nem tudok úgy viszonyulni a körülöttem lévő dolgokhoz, mint ahogy a törzsi szokás, a törvények előírják.
Kompatibilitási problémák?
Érzem – és éreztem az elmúlt sok-sok évben is –, hogy sohasem voltam az átlagos helyzethez vagy helyzetbe passzoló. Nem vagyok egy konform csávó – csinálhattam én bármit. Biztos mert nem úgy járt az agyam, ahogy másoknak.
Forrás: Dobos Tamás / PLAYBOY
Az sem zavart, ha nem volt pénzed?
Nem a pénz határozta meg a hangulatomat, és most sem a pénz megléte vagy hiánya befolyásolja az élethez való viszonyomat. Mindig van valahogy. Ha nincs valamire és nagyon kell, akkor majd lesz. Én mindig bíztam magamban. Az erőmben. Abban, amit tudok magamról. És abban, ahogy az életemhez viszonyulok, ahol a pénz csupán eszköz. Persze baromi fontos lett, de az életben nem ez a leglényegesebb. Ezt mindig is éreztem, de most már tudom is, mert nap mint nap ezt tapasztalom.
Egyszer azt nyilatkoztad, hogy komoly pénzügyi problémáid voltak. Jött az APEH meg a bank.
Úgy élek, akár a többi ember. Nálam is megvannak a hétköznapi sztorik. Kecsegtető volt a svájci frank alapú bankhitel. Felvettem. Hülye voltam? Az. De valahogy meg kell oldanom. Mint ahogy mindenki más ebben az országban megpróbálja. És hogyha ne adj’ isten nem sikerül, akkor a bank érvényesíti a követelését. Állati szar lesz, de majd újrakezdem. Az adóhivatal meg rám vert egy nagyobb büntetést. Öt évig fizettem – az anyagi helyzetemhez képest – rettenetesen sok pénzt. Havi több százezret. Úgy és annyit kellett dolgoznom, hogy még semmit nem költöttem el a pénzből, de ez a pár százezer már el is röppent a sárga csekken. Most sírjak? Boldog vagyok, hogy ki tudtam fizetni, mert dolgozhattam. Ez is én vagyok. Vastagon benne voltam.
Szerinted mennyire irritál másokat, hogy nem vagy kompatibilis?
Most már talán kevésbé. De nem azért, mintha bármi is változott volna a környezetben, amiben élek. Inkább azért, mert nem vagyok annyira reflektorfényben. Önszántamból léptem hátrébb, mert már nem érdekel a mindenáron való szereplés és az azzal járó bulvárcsinnadratta. Nem nézem le, nem fújolok, csak mindig azt csinálom és addig, amíg jól érzem magam benne. Nem fűlik a fogam a bulvárhuszárkodáshoz! Nekem ez már megvolt, ennyi érdekelt a rivaldafényből. A melót viszont nagyon bírom. De most már inkább csak a háttérben való alkotómunka érdekel. Létrehozni valamit: na, az az adrenalin! De azért az is tény, hogy a rádiózásba hatéves korom óta szerelmes vagyok. Gyerekkoromban a Rádió Luxemburgot hallgattam a paplan alatt. Ugyan nem tudtam angolul, de az tisztán hallatszott, hogy a zenék között dumáló pasi baromira jól érzi magát. Hogy élvezi és szereti, amit csinál. Hogy lubickol benne. Ez az az érzés, ami miatt beleszerettem a rádiózásba egy életre. Még most is felpörget azokra a két órákra, amíg a mikrofon mögött ülhetek. Nem vágyom már szakmai elismerésre, csupán arra az érzésre, amiről 6 éves koromban álmodoztam a paplan alatti rádiózás közben!
Viszonylag kevés esélyed lehetett a fősodorba kerülni. Gyakorlatilag nulla.
Viccelsz? Sopronból? A fővárosba kerülni, az egyetlen magyar rádióba? Tényleg nulla sansza volt erre egy kapcsolatok nélküli „falusi” gyereknek. De azért mindig mondtam, szinte mindenkinek, hogy rádiós leszek. Hülyének is néztek. Sokáig nem is sikerült. De amikor egyszer csak már a Juventus Rádióban dolgoztam és nyomtam az Apukám világát, betelefonált egy kislány, hogy ne üvöltsek, mikor vele beszélek a telefonban, mert a paplan alatt hallgat. Merthogy az apja utálja a műsoromat, ezért nem akarja, hogy lebukjon. Amikor ezt elmondta, beleordítottam a mikrofonba: megvan! Akkor kerültem a helyemre. Megtörtént az, hogy engem is a palan alatt hallgatott valaki. Amiről egész életemben álmodtam, amire vágytam.
Mi volt a kettő között?
Voltam DJ, lovász és lóápoló. Plakátragasztó. Kirúgott egyetemista. Föl nem vett egyetemista. Zöldséges. Virágboltos. Angrós. Butikos. Csináltam rockklubot is. El kellett töltenem az időt. Laktam Portugáliában, Németországban, Svájcban. Amikor meguntam, hazajöttem. Volt úgy, hogy letettem a halenyves pemzlit, aztán otthagytam a félig felragasztott plakátot.
Mikor kezdett látszani, hogy nem muszáj leragadnod a plakátragasztásnál?
'85 után Budapesten éltem. Aztán egy időre elmentem dolgozni Németországba. Diszkóztam. Amikor hazajöttem, megcsináltam a Vén Diákban az ország első rockdiszkóját. Hál’ Istennek legendás hely lett. Budapest legjobb arcai – színészek, zenészek, művészek – csináltak telt házat minden este. Majd megtalált két régi haverom az éjszakából, hogy csináljunk egy saját klubot. Ők intézik a pénzt, ami kell az induláshoz, én meg rakjam bele a művészeti részt meg a kapcsolatokat. Ez lett a Rockoko Club. Ez nemzetközi mércével is kultikus hely lett. Fellépett ott Joe Cocker, játszott Bryan Adams. Egyik este beugrott Boy George, kicsit diszkózott is. Többször volt nálam Ian Astbury a The Culttal, a Depeche Mode meg nálunk tartotta a koncert utáni partiját. Állandóan a legjobb csajok lógtak ott minden este, Magyarország összes zenésze oda járt. Szóval tényleg bomba hely volt. Meg elképesztő pörgés. És mindez '90–'92-ben. Ekkortájt indult el az első kereskedelmitévé-kezdemény, az A3. Vicces volt: a Budakeszi úton működött egy konténerben. Aztán jött a TOP TV, az első magyar zenei csatorna.
Meg az Apukám világa.
Ez először még a top tv-ben, szombat esti főműsoridős slágerlistaként indult top 44 címen. Egy élő interaktív – akkor még nem volt e-mail, csak telefon, fax, levél –, négyórás műsor volt. Itt használtam először, hogy „Apukám”. Ez az Apukám beszólás egy James nevű pesti flasztervagány haverom dumája volt. Ő nyomta mindig, ha valamire nagyon rácsodálkozott, hogy: „Appukám...!” Amikor jött egy telefon adásban, és én is rácsodálkoztam arra, amit hallottam, elkezdtem nyomni, hogy: „Appukám”. A nézők meg rövid idő után átkeresztelték Apukám világára. Ez egy szimpla nézői kezdeményezés volt, aztán a tévé vezetői belementek, hogy a műsornak legyen ez a címe.
Forrás: Dobos Tamás / PLAYBOY
Jött a Juventus, aztán a Petőfire mentél. Ott viszont eléggé szembeszélben kellett nyomnod.
Nem érdekelt a szembeszél. Mindenáron a Petőfire akartam kerülni. Egy Fertőszéplakon született, később soproni diszkós, aki mindenáron rádiós akart lenni, annak a Magyar Rádió volt a csúcs!
Bizonyítási vágy?
Volt benne.
Ki felé?
A soproni barátaim irányába. Akik csak legyintettek, amikor leléptem Sopronból, hogy rádiós legyek. Na, ez már akkor sikerült, amikor a Juventusban nyomtam. A leghallgatottabb műsor volt az Apukám, iszonyúan jól kerestem, szerettek... Aztán kaptam egy ajánlatot a Petőfitől. Nekem a Petőfi, a Magyar Rádió volt a célom. Megmutathattam végre a kétkedő ismerőseimnek, barátaimnak, a rokonságomnak. Akik távolról figyelték, hogy itt ez a gyerek, akiből soha nem lesz semmi. Akinek állandó zűrjei voltak. És végül megvalósította az álmát: a Magyar Rádióban dolgozik.
Büszkék voltak végül?
Nem tudom. Már nem is érdekel.
Na és a szüleid?
Meghaltak. Jómódú családot építettek fel kemény munkával. Bennünket, gyerekeket szépen neveltek.
Apád mondta valaha, hogy büszke rád?
A halála előtti utolsó hónapokban. Egyszer. De addig nem. Tisztességes, becsületes kereskedő volt. Anyámmal együtt. Szegények mást képzeltek el nekem. Nem lett belőlem ügyvéd, amiről anyám mindig álmodott. Meg kereskedő sem lettem, amit meg apám szeretett volna. Hogy majd átvegyem a családi vállalkozásokat. De milyen jó, hogy nem rám maradt az üzlet: tök hülye vagyok a bizniszhez meg a pénzhez. Így... Lettem ez... Hol rádió, hol tévé, hol meg zenekarokkal lógtam, jöttem-mentem a világban. És – bár bíztam magamban – nekem sem volt benne a pakliban, hogy sikeres leszek. Csupán mindig azt csináltam, amihez kedvem volt.
Forrás: Dobos Tamás / PLAYBOY
Ha már siker: Heti Hetes.
Amikor erre felkértek, már másfél éve nem csináltam semmit a médiában. Csak teniszeztem...
Másfél évig?
Ahogy mondom. Olyan is volt, hogy tíz évig nem csináltam semmit. Vagyis: akkor is csináltam azért ezt-azt, csak nem rádióztam, nem tévéztem. Nem szerepeltem. De leginkább tényleg csak olvasgattam, teniszeztem, főztem, kosármeccsekre jártam, kutyát sétáltattam. Rádiós-tévés tartalmat fejlesztgettem, hátha megveszi valaki. Elvoltam.
Ilyenkor miből élsz?
Felélem a tartalékaimat. Meg az Eszterből, aki kosárlabdázott. Baromi jó játékos volt, ezért rendesen meg is fizették. Már amikor kifizették.
Szóval teniszeztél...
Igen. Aztán jött egy telefon az RTL Klubtól, hogy lejöhetnének-e Szigligetre. Előadták, hogy indítanának egy műsort, és felsorolták, ki mindenki szerepel benne. És hogy szeretnék, ha részt vennék benne mint moderátor. Aki kívülről látta azt a megbeszélést, azt hihette, riszálok, mert nem dobott fel a lehetőség. Őszintén mondom, nem éreztem, hogy olyan nagyon tévéznem kellene. Ezt meg is mondtam nekik: biztos gondolták magukban, hogy más itt ész nélkül bokázna, én meg játszom az agyam... De amit érzek és gondolok, azt ki is mondom.
Forrás: Dobos Tamás / PLAYBOY
Nem lehet valami sok barátod.
Nem ezért van kevés barátom. Hanem mert nálam már nem nagyon van haverfelvétel. Én egy könnyen ismerkedő, de nagyon zárkózott pasi vagyok. Fantasztikus dolog, hogy azt csinálhatom, amiről gyerekként álmodoztam. Hogy a médiában dolgozhatom, minden áldott nap szerepelek, beszélnek rólam, felismernek. Még olyan is van, hogy vadidegenek kedvelnek, ami nagyon jólesik – de ez a munkám. Még ha ez nekem jó is, de mégiscsak ez egy szerep. Nekem van egy privát életem, amire vigyázok. Ami nem tartozik senkire, meg szerintem nem is érdekes. Egyszerű, hétköznapi, szimplán boldog. Nem is ismernek igazán! Például itt van ez a mostani fotózás: ez is csak egy szerep, mert a rombolásnak minden fajtáját utálom, mint minden normális ember. De ez lett a koncepció, ami mellesleg segít lezárni magamban egy évek óta rólam keringő, hazugságáradat okozta rossz érzést, amit egy notórius hazudozó, akkor még RTL-es fiú fröcskölt szét – megjegyzem, ebben a műfajban ez nem egyedi jellemvonás –, csak hogy kellemetlenséget okozzon. Ez a „Jaguart követelek” sztori. Ez évekig rám is ragadt. Hogy azért mentem el a Heti Hetesből, mert nem kaptam meg az általam követelt Jaguart. Amikor ezt hazudozta újságban meg a könyvében, felhívtam, hogy ugye viccel? Hiszen semmi ilyen nem hangzott el a megbeszélésen. Meg akkor nekem Jaguarom volt, amit még ő is vezethetett. Meg minek kettő? Mármint: Jaguar? Akkor ő csak annyit mondott: Na és ha nem igaz? Perelj be!
Miért nem védted meg magad a sajtóban?
Mert nem voltam felkészülve rá. Olyan szervezetten és gyorsan kommunikálták ezt az aljasságot, hogy csak másodikként tudtam volna megszólalni. És mint ahogy tudjuk, aki másodikként szólal meg – tehát válaszol –, már csak magyarázkodásnak tetszik. Így működik a kommunikációs műfaj. Meg biztos, hogy nekem kell promótálni a megjelent könyvét a gerjesztett bulvárcirkusszal?
Forrás: Dobos Tamás / PLAYBOY
Milyen a valódi személyiséged?
Rejtőzködő! Nagyon kevesen tudják, ki is vagyok igazán. Jól félre is ismertek, meg félremagyaráztak egy csomó dolgomat, amit csináltam vagy nyilatkoztam. Többek közt ezért sem szeretek már megnyilvánulni a sajtóban. Van is bajuk velem a sajtósoknak meg azoknak, akiknek a megjelenéseimet kellene gardírozniuk, hogy az a produkció, amiben dolgozom, adott esetben minél nagyobb nyilvánosságot kapjon. Ebből már nagyon nehezen vagyok mozdítható. Az énem szakmai fele fogja, hogy ilyen hülye vagyok és nehezítem a dolgokat, de a másik felem ugyanakkor erősebb. A családját mindenáron védő férfi vagyok. Ha valaki bántja őket, szó nélkül oda is verek, ha kell.
Miért kellett neked diploma kommunikációból?
Mert megígértem a szüleimnek, hogy elvégzek egy egyetemet, diplomát szerzek.
Megérték, hogy megkapd?
Nem. Na és...? Kivittem a temetőbe és letettem a sírjukra. Amit az ember megígér, azt be kell tartani!
Ezen kívül volt bármi értelme?
Hogy megtanulhattam végre az újságírás és az elektronikus sajtó, a tévé, a rádió alapvetéseit. Sajtótörténetet hallgattam, kommunikációt, marketinget, gyártást. Végre megtanultam, mi a keretes hír, a lead, a headline – satöbbi. Engem ez érdekelt. Médiabohócként is vágytam az alapokra. Nappalira nem iratkoztam be, hiszen dolgozni kellett. Így jött a szegedi tudományegyetem bölcsészkarának kommunikáció szaka.
Nem volt bizarr mondjuk vizsgázni? Tételt húzni, ismert képernyősként, a tizen-huszon évesekkel?
De. Mindjárt a felvételin például az egyik vizsgabiztos Bányai Gábor volt, akivel nem sokkal előtte együtt készítettünk műsorokat. Nézett is nagyot, mi a jó francot keresek én az egyetemen.
Volt egy híres aranyköpésed: a magyar média piti szemétdomb, amin piti kakasok kapirgálnak.
Velem együtt. Merthogy ez is elhangzott akkor, így volt teljes az idézet. De ez már nem jelent meg. Valakinek érdekében állt a csúsztatás, vagy csak simán figyelmetlen volt az újságíró, aki nagyon meg akarta csinálni a sztorit. Csak szart a riportalanyra. Óriási ellenérzést váltott ki – három napig. De gondolj bele: egy olasz, egy német, egy francia médiapiachoz képest mekkorák vagyunk mi? Meg milyen kisszerűen viselkedünk. Közben meg úgy járunk-kelünk az országban, mint a passzátszél-tulajdonosok. Tisztelet a kivételnek. Ha átlépjük az országhatárt, már a klingenbachi cukorgyár portása sem tudja, ki a tököm vagy. Tedd a dolgod, élvezd ki a sikert, ha megadatik, de azért ne viselkedj úgy, mintha tudnál vízen járni.
Forrás: Dobos Tamás / PLAYBOY
Miért térsz időről időre vissza a „szemétdombra”?
Mert időről időre megkeresnek különböző munkákkal. És mert időről időre jól érzem magam benne. Van jó néhány megkeresés, ami nem érdekel, és bizony van olyan is, hogy kedvem szottyan, és elvállalom. Másfél éve történt például, hogy üldögélek Szigligeten, aztán egyszer csak megkeresnek, hogy lenne-e kedvem részt venni a munkában az országos frekvenciapályázaton induló rádiós csapattal. Pályázzunk, és ha nyerünk, szeretnék, ha segítenék én is. Építsük fel a komplett rádiót. Adott volt egy jó és felkészült csapat – meg aztán, mint médiamenedzser, újra belevethettem magam a rádiócsinálásba. Benne volt a pakliban az is, hogy az az irdatlan meló, amit belefeccöltünk, felesleges lehet, mert nem mi nyerünk. Aztán felajánlották, hogy legyek szakmai tanácsadó, és legyen újra műsorom. Azért ez faszán hangzik, nem? Végül három hét alatt építettük fel a stúdiót és indítottuk be a rádiót. Napi 24 órát dolgoztunk. A Class FM egy év alatt piacvezető lett – hát azért erre büszke vagyok! Meg a munkatársaimra, akikkel a mai napig együtt dolgozhatok, és akikkel ezt a sikert elértük!
Van példaképed?
Nincs.
Howard Stern?
Nincs vele semmilyen viszonyom. Küldött magáról egy dedikált könyvet, miután szinkronizáltam a filmjét, az Intim részeket. Én erre kiküldtem egy válogatás CD-t, amit meg én csináltam, az Ezt neked! címűt. De persze akkoriban többször visszahallottam, hogy egyszerűen csak koppintottam a Howard Sternt. Pedig amikor megkerestek a szinkronnal, azt sem tudtam, ki ez a faszi. Úgy jöttem a képbe, hogy amikor átvették a filmet, az InterComnál valaki azt mondta: ez tisztára olyan, mint a Csiszár. Legyen ő a hangja. Akkoriban nyomtam az Apukám világát. Amikor egy futárral aztán elküldték VHS-kazettán, és végignéztem, vicces volt, mert azt éreztem, hogy akár én is lehetnék! Ez az én életem, sokkal nagyobban!
Szerinted miért nem lehet itthon totálisan szabadon beszélni, és felrúgni minden konvenciót – úgy, mint Stern?
Amerikában is megvannak a kötöttségek. A film jelentős része arról szól, hogy Stern harcol ezek ellen.
A nőkkel is olyan béna voltál, mint ő?
Ezt tőlük kéne megkérdezni. Meg különben is, ezekről a dolgokról nem beszélni kell... Nagyon sokat köszönhetek a nőknek, akik az elmúlt közel negyven intenzív évben „benéztek” hozzám. Most már persze csak egy nő van az életemben. Szerintem már marad is. Persze ez már csak az ő döntése.
Forrás: Dobos Tamás / PLAYBOY
Igaz, hogy volt olyan csajod, aki úgy lépett le, hogy összetörte minden cd-det?
A lemezgyűjteményem hál’ Istennek nem volt ott, de a komplett lakásom romokban hevert.
Mivel sikerült így kiborítanod szegényt?
Hogy egy másik lány invitálására elmentem Amerikába.
Kire buktál igazán? Milyen típusra?
Nem öltöztem egy gardróbból. Egy nőben bármikor, bármi megfoghat.
Egy percre is akár?
Akár... Boldog ember, aki szereti a nőket. Én meg nagyon boldog ember vagyok.
Forrás: Dobos Tamás / PLAYBOY
A párod tényleg nem hallotta híredet, amikor összejöttetek?
Fogalma nem volt. Szerencsére.
Az hogy lehet?
Mert Eszter élsportoló kosárlabdázó volt, és karámban tartották. Akkor még voltak ilyenek. A csapattársai röhögtek rajta. Mondták neki, hogy: „Te, ez az Apukám...” Ő meg nem értette, hogy kinek az apja vagyok én.
Mi fogott meg benne?
Hogy szép, és szerény!
És hogy kosaras?
Talán az is.
Mitől volt több vagy más, mint az előző néhány száz nő?
Hogy együtt vagyunk 15 éve, és van két imádott, gyönyörű gyerekünk.
Egyből tudtad, hogy ő az?
Aha.
Van ilyen?
Ezek szerint...
Aztán kitelepültetek Olaszországba. „Futballistafeleségként” éltél. Nem frusztrált?
Imádtam. Tök jó volt, amikor Eszter oldalán mutatkoztam. Őt sztárként kezelték, én meg szépen meghúztam magam mellette. Végre nem ő volt a „Csiszár nője”, amiből itthon szegénynek inkább hátránya származott, mint előnye. Ott meg én voltam „Újvári Eszter fidanzatója” (vőlegénye – a szerk.). Senkinek fogalma sem volt, hogy én Magyarországon tévés-rádiós közszereplő vagyok. De ez nem is volt téma, miért is lett volna!?
Nem jöttek későn az ikrek?
Egy gyerek soha nem jön későn, kettő meg aztán... Egy-két idősebb barátom mindig azt mondja, hogy én vagyok a legszerencsésebb férfi. Mert amikor náluk jött a gyerek, azzal kellett foglalkozni, hogy felépítsék az egzisztenciájukat – mellette meg a házukat. Minél több lóvé kellett, ehhez meg munka éjjel-nappal. Soha nem voltak otthon. Nem látták, mikor jött ki a gyerek első foga. Nem látták az első lépéseket. Nem hallották az első szavaikat. Az unokáiknál próbálják visszakapni ezeket az elveszett időket – már ha a gyerekeik odaadják őket nekik. Én az első pillanatoktól két és fél éven át minden másodpercet együtt töltöttem a gyerekekkel. Minden, a kornak megfelelő élmény és siker nekem megvan. Hétnaposan megérkeztünk az otthonukba, Szigligetre. Azonnal lementünk a partra a kikötőben, hogy ismerkedjenek a hellyel, ahol felnőnek. Balatoni gyerekek.
A koroddal hogy jössz ki?
Hogy elmúltam 52? Leszarom. Egy könyvjelző. Egy lovasbaleset miatt harminc éve eltört a gerincem – majdnem tolókocsiban maradtam. Ezért szinte kötelezően karbantartom a testem kondicionáló tornával. Minden héten kétszer teniszezem, kétszer futok. És van egy orosz tenisztréner barátom, aki bevezetett az 5000 éves indiai gyógyászat alapjaiba. Ez az ájurvéda. Ezzel foglalkozom, és e szerint próbálok élni, táplálkozni. Ez nem csak a betegségek gyógyításánál segít: sokkal fontosabb, hogy preventív, megelőző életmódot biztosít. Baromi érdekes, izgalmas, és legfőképpen hatásos. Figyelj: 5000 év alatt bizonyított.
A fejed is karbantartod?
Ahhoz, hogy a gyerekeim is olyan boldogan élhessék meg az első 52 évüket, mint én, folyamatosan trenírozom magam pszichésen. Hogy ne menjek az agyukra, és hogy én legyek a legkevésbé zavaró apa. Hogy minél több élményt élhessenek meg az okoskodó belepofázásaim nélkül. De ha lehet, én is hadd legyek a közelben. A legkevésbé sem akarom őket kordában tartani és felesleges aggódással gátat szabni az életüknek. Nyugodtan csinálják végig, amit én. Mert szerintem baromi jó... De hogy hogy fogom mindezt kibírni?
Forrás: Dobos Tamás / PLAYBOY
Az interjú a Playboy 2011 februári számában jelent meg.
![Borítókép: A szépség sói a kortalanság szolgálatában]()
![Borítókép: Ennél a banknál a mobiloddal szinte mindent elintézhetsz!]()
Forrás: Getty Images
![Borítókép: TESTKÉP X ADRIENNE FELLER különkiadás - 3. rész: A nőiességünk megélésének és kibontakozásának szakaszai]()
![Borítókép: Mit tehetsz a striák ellen? Mutatjuk a leghatékonyabb módszereket!]()
Forrás: Getty Images/ti-ja
![Borítókép: „Mert az egészség ott van a kezünkben” – Avagy egy gyógynövényfarm története]()
Forrás: Sudár Birtok
