Playboy Nagyinterjú - Bock József

2019. December 25.

Forrás: Nánási Pál / PLAYBOY

A villányi vörösök mestere

Neve a legismertebb magyar bortermelők között található. Nagyinterjúnk alanya saját birodalmában fogadta, és 1981-es évjáratú vörösborral vendégelte meg a Playboy csapatát.

Milyen gyakran nyit ki '81-es évjáratú vörösbort?

Ez a tétel közvetlenül az apám halála után érettbe, és úgy 200 palackot raktam el belőle. Olyanynyira sikerült, hogy a villányi, a megyei, majd később az országos borversenyen is aranyérmet kapott. Úgy gondoltam, ez egy akkora siker, hogy nem biztos, hogy meg tudom ismételni. Ezért tettem el belőle ennyit. Az elmúlt 15-16 évben már úgy vagyunk vele, hogy évente legfeljebb két palackot nyitunk ki. Ez egyfajta kontroll: az ember arra kíváncsi, hogy viselkedik a bor. Ugye, mi most megkóstoltuk ezt. Úgy gondoltam, ha már itt ez az interjú, és valószínűleg beszélni fogok erről az évjáratról, akkor lássuk a medvét. Ne csak mondjam a magamét, hanem Ön is tapasztalja meg, mi a valóság. De hát nagyon kellemes volt, nem?

Kifejezetten.

Muszáj volt dekantálnunk: el kell végezni ezt a szertartást ahhoz, hogy a megfelelő minőséget hozza. Lehet, még három-négy óra kellene, hogy kiszellőzzön, de ezzel a spéci dekantálóval hamarabb is elértük a célt. Szép volt. Szerintem este öt órakor, amikor ön már hazaindul – és ha addig marad belőle –, még szebb lesz. És nagyon valószínű, hogy ezt még ellenőrzöm. (nevet) De nekem így is nagyon tetszett.

Amikor az ember portugiesert – régi nevén oportót – vásárol, rendszerint vigyáz arra, hogy fiatal legyen, mert állítólag az a jó. Hogy lehet, hogy egy 30 éves oportó ilyen csúcsformában tud maradni?

Elárulom, hogy azokat az oportókat, melyek most születnek, szintén el lehet tenni. Minden évben megcsinálom, hogy rajtahagyok néhány tőkén 3 fürtöt, és csak egy hónappal később szüretelem le. Töményebb, gazdagabb bor születik belőle. Még mindig nem az a minőség, ami a '60-as, '70-es, '80-as években volt. De már vastagabb. Ezt a bort be szoktam tenni egyszer vagy kétszer használt barrique-hordóba, és úgy másfél év után veszem elő. Akkor vagy csinálok belőle oportószelekciót, vagy bekerül az Ermitageomba. De néha-néha előfordul, hogy a barátaim rávesznek, hogy palackozzak belőle egy kisebb tételt. Akinek kinyitjuk, az erősen elcsodálkozik. Nekem egyébként is fontos, hogy visszakóstolhassam az évjáratokat. '93-as olaszrizlingem is van. Meg '94-es hárslevelű. De a korai időszakban Villányban az oportóból volt a legtöbb: mindig beérettés szinte minden évjárat elég jól sikerült belőle. A cabernet fajtákat és a merlot-t '89–'90 környékén kezdtem telepíteni. A '70-es években később szüreteltünk, mint most. A cabernet-t novemberben–decemberben szedték.

Mitől érnek be gyorsabban a szőlők? A globális felmelegedéstől?

Igen. Sokkal szélsőségesebb az időjárás. Nyáron olyan nagy melegek vannak, hogy felgyorsul az érési folyamat. Ettől is más a mostani portugieser, mint a régi oportó. A maiak könnyedebbek. De lehet, hogy az is befolyásolja az ízt, hogy olyan fajélesztőket használunk, melyek a bor íz- és zamatvilágát, töménységét befolyásolják. A tavalyi évben kezdtem el, hogy egy-egy tételemet már nem fajélesztőzöm. Hagyom, hogy spontán erjedjen le.

Vissza a gyökerekhez?

Igen, igen! Én is ezen a vonalon vagyok. Az érdekel, hogyan csináltuk annak idején az édesapámmal. Mert ő már a háború előttis szőlővel foglalkozott. Én a kilencedik bortermelő generáció vagyok. A Bock családnak már 1850-ben volt Villányban, a Jammertáli dűlőben szőlőterülete. A háború után az egészet elvették, de apám 1958-ban visszavásárolt fél hektárt. A halála után, a '80-as évek második felében viszont elkezdtem apránként megvásárolgatni területeket. Most már 8 hektárral rendelkezünk Jammertálban.

Forrás: Nánási Pál / PLAYBOY

Amikor a jammertáli pincében jártunk, azt vettem észre, hogy nagyon fontos önnek az a hely.

Így igaz. Amikor apám 1958-ban megvette, nem értettem, mi hajtotta. És bizony, amikor meghalt, akkor megértettem. Lehet, hogy az én gyerekeim sem tudják, hogy miért vagyok ilyen lelkes a családi birtok miatt, de azt gondolom, hogy lassan megértik. Amikor majd nem leszek. Mindig átjár a tudat, hogy a terület és a pince valamikor az ősöké volt. Itt a nagypapa és a dédnagypapa dolgoztak. Ugyanazon a lépcsőn megyek le a pincébe, és akár ugyanazt a szőlőtőkét művelem, amit ők. A présház mögött vannak ugyanis olyan szőlőtőkéim, melyeket még a nagyapám apja telepített. Százévesek is lehetnek. Ezek azért nagy dolgok, nem? Máma már megértjük, hogy miért. Már húsz fölött voltam, amikor rádöbbentem, a család a legfontosabb. Abban az időben nem a család jelentőségét tanultuk, hanem a társadalom fontosságát.

Mikor érzett hasonló nagy változást?

Talán a 90-es években, amikor megszűnt a diktatúra, és más világot kezdtünk el élni. Örültünk, de nem igazán láttuk, milyen lehetőségeink vannak. Azt szoktam mondani, belecsöppentünk ebbe az egészbe, mint Pilátus a krédóba. Az első gondolatom az volt, hogy legfeljebb 5 hektár, amit családilag meg tudunk művelni. Amikor elértem az 5 hektárt, észre se vettem, és másodpercek alatt 15 hektárunk lett. Aztán jöttek a gépek, jött egy-két munkatárs. 2004-ben ott voltam 50 hektár környékén, és akkor azt gondoltam, hú, a betyárját, ez már egy kicsit ijesztő! Miközben azt vettem észre, hogy könnyebben oldom meg a problémát, mint akkor, amikor 5 hektárom volt csak.

Mikor döbbent rá, hogy a családi név elkezd kőkemény brandként működni?

Villányban rajtam kívül még van 3-4 termelő, aki elsőként jelent meg a magyarországi borpiacon és az éttermi hálózatban a boraival. Ám a mi borainkat először nem a magyar fogyasztók itták, hanem azok a külföldi menedzserek, akik nagy francia borokhoz voltak szokva. El is csodálkoztak a minőségen. Eljöttek hozzánk, kialakultak a kapcsolatok, és mi is eljutottunk külföldre. Csak egy nevet említenék: David Copp, a világ egyik legnevesebb borszakírója úgy megkedvelt bennünket, hogy meghívott minket egy bordeaux-i kirándulásra 1997-ben, és elvitt minket olyan bordeaux-i chateau-kba, ahová mi, szürke kis villányi termelők sose kerültünk volna be. Szépen lassan szivárogtunk be a nemzetközi és a magyar köztudatba.

Segít a külföldi kapcsolat?

Természetesen! Főleg a fejlett technológia miatt. Szakmai szempontból nem szőlész-borász, hanem gépész vagyok. Meg kellett tanulnom a szőlőkultúrát, meg kellett tanulnom a hozamkorlátozást. Mikor először levágattam a fürtöknek a felét, azt mondtam, hagyjuk abba, mert szüretelni is szeretnék. Aztán amikor azt láttam, hogy ahol levágtuk, a minőség klasszisokkal javult, megkedveltem ezt is.

Hol tartanak most?

Elértük azt a szintet, hogy 70 hektár saját ültetvénnyel rendelkezünk, és további 70 hektárnyi ültetvényt mi integrálunk. Éves szinten 600 ezer palack bort készítünk.

Forrás: Nánási Pál / PLAYBOY

Amikor a szőlőben jártunk, megtapasztalhattam, hogy szigorú az alkalmazottaival.

Toleráns vagyok, de amikor azt látom, hogy a munkát nem úgy végzik el, ahogy akár otthon is megcsinálná valaki, akkor ezt szóvá teszem. Voltam művezető, voltam üzemvezető, de voltam lakatos is – ezzel kezdtem a pályámat. És mindig azon voltam, hogy minél előbb elvégezzem a munkát. Nagyon fontos volt, hogy amikor én átadtam azt, hibátlan legyen, és ne köthessen bele senki.

Hogy működik a családi vállalkozás? Hogy tudnak együttműködni?

Az egész család a szőlészetben és a borászatban dolgozik, és azt gondolom, jól vagyunk. A vállalkozást csakis családi szinten érdemes csinálni. Akkor az egész gördülékenyebb, és mindenkiben megvan a tulajdonosi szemlélet. Az az igazság, hogy néha kapok azért kritikát, mert nagyon sokat foglalkozom a munkámmal, és egy kicsit kevesebbet a családdal. Ezen muszáj változtatni, mert egyre nagyobbak lesznek az unokák, és velük a papának is foglalkozni kell. Ebben az évben befejezzük az építési beruházást – föld alatti tárolórendszert építünk, bővítjük a vendéglátást –, és azt gondolom, hogy akkor majd több időm lesz.

Mit szól akkor, amikor a borszakírók és a borfogyasztók fennkölt jelzőket és hasonlatokat használnak a borra?

Élvezem! Ami az elmúlt 20 évben történt a magyar borkultúrában, azt nagyon pozitívnak tartom.

Ön is mond olyanokat, hogy „bársonyos, szilvalekváros utóíz játszik a szájpadláson”?

Valaki nem szereti, amikor túllihegik a dolgot, de én abszolút imádom! És ha jól belegondolunk, akkor ezek a csodálatos dolgok ott is vannak a borban. Azt hiszem, egy nagy vörösbornál a szilvalekvár meg kell hogy jelenjen. Egy nagy vörösbornál a csipkebogyólekvárnak ott kell lennie. Ahogy az áfonyának is. Egy reduktív fehérnél abszolút megtalálható a bodzavirág illata. De egy sauvignonnál, amit 11 fokos hőmérsékleten erjesztünk – hát ott annyi bodzavirágillat van, hogy az valami eszméletlen. Nagyon érdekes, hogy külföldön például meg lehet venni olyan illatgyűjteményt, ami alapján azonosítani lehet a bor aromáit. Nyugaton ezt sokkal korábban tanították, mint nálunk. A borfogyasztási kultúrához szerintem hozzátartozik, hogy a borról beszélni tudjunk. A '70-es, '80-as években legfeljebb ilyeneket mondtak: „Ez aztán egy kimondott cabernet!” Na, erre varrjon gombot! A bort érezni kell, beszélni róla. Muszáj csiszolni a szókincset!

Forrás: Nánási Pál / PLAYBOY

A külső szemlélő hajlamos belevetíteni a szőlőtermesztésbe valamiféle panteisztikus romantikát meg misztikumot. Ön hogy áll – ebből a szempontból – a borászkodáshoz?

Mindig szakmailag nyúlok minden kérdéshez. Figyelembe veszem a természet jeleit, de alapvetően két lábbal állok a földön.

Érdekes, hogy a villányi gazdák soha nem mondanak rosszat a másikról. Olyan, mint hogy ha a városka kis ország lenne, amelynek megvannak a maga harcai, de azt itt lerendezik. Kifelé viszont egységesen képviselik a települést.

Van egyfajta emberi-termelői intelligencia, amely azt diktálja, hogy egy irányba húzzunk. Mindenki azt szeretné, hogy az ő bora legyen a legjobb. De a gondolkodásunk azonos. Személyesen is nagyon jól ismerjük egymást. A villányi termelők nagy része hetente találkozik. Ha máshol nem, akkor a szentmisén vagy a kocsmában. Bár... kocsmába nem járunk, de futballmeccsre igen. Vasárnap délutánonként elmegyünk meccsre, és ott húszan-harmincan találkozunk. Szívesen nézzük meg a gyerekeinket – mert általában villányiak fociznak –, és elbeszélgetünk arról, kivel mi volt a héten. Ráadásul Villányban nagyon kevés a külsős. Alig van egy-két külföldi befektető.

Mennyire fogadják be őket?

Az attól függ, milyen az illető. Mennyire nyitott? Találkozik-e velünk, vagy nem? Van olyan német tulajdonos, aki maximálisan keresi a barátságunkat. Egy berlini ügyvédgyerek, aki ha megjön, üdvözöl bennünket, meghív magához, hogy kóstoljuk meg egy-két borát, vagy rendez egy kis gourmet-vacsorát. Kimondottan keressük egymás társaságát.

Hogyan lazít?

Leülünk, beszélgetünk, megiszunk egy-két pohár bort. Pihenni úgy szoktam, hogy elmegyek otthonról. Villányban nem tudok pihenni.

Hová megy ilyenkor?

Van egy kis házikónk a Balatonon. Vagy oda, vagy pedig a tengerpartra. Ezenkívül is nagyon sokat mászkálok. Viszont azt nem veszem pihenésnek, mert hol itt vagyok borbemutatón, hol ott kiállításon. Évente tízszer is akár. Idén május–júniusban három helyen voltam: Görögországban, Brüsszelben és Írországban. De ha távol vagyok, a hatodik napon már elkezdek idegeskedni, folyamatosan hívom a pincét, mi újság van. Általában egy hét az az intervallum, amikor pihenek. A harmadik nap én már tök pihent állapotban vagyok, jönnék vissza. Mert amit én csinálok, élvezettel csinálom – de közben ebbe bele is tudok fáradni. Korábban ez persze nem így volt. Egyszer tartottam egy élménybeszámolót Villány sikertörténete címmel, és a feleségem rám is szólt utána: „Apa, nem dicsekedni kell! Mondd el azt is, hogy jutottál el idáig! Hogy este tízig permeteztél, én meg vittem neked a vizet. Hogy majd’ meggebedtünk bele!” De én másként gondolom ezt. „Anya, igazad van, de erre senki nem kíváncsi! Más is vitte a permetszert, és akkor mi van?” Persze a munkát másnap is befejezhettem volna. De mi van akkor, ha reggel hatkor elkezd esni az eső? Úgyhogy inkább megcsináltuk. Lehet, hogy a mai fiataloknak ez egy kicsit furcsán hangzik, meg nem is biztos, hogy értik. De ezt én sem értettem akkor, amikor láttam apámat meg anyámat.

bock józsef,borász,villány,interjú,playboy

Forrás: Nánási Pál / PLAYBOY

Rengetegszer említi az édesapját.

Óriási példaképem. Minden szempontból. Hát, tudja, lehet, hogy nem mindent tettem meg annak érdekében, hogy megfeleljek neki. Amikor például azt tanácsolta, hogy legyek mezőgazdász vagy vízügyes, rávágtam, hogy nem leszek! Elmentem gépésznek. És azt láttam, hogy gürcölnek, mindig gürcölnek. Mindig csak a meló, a munka, a munka és a munka. Állandó gyötrelem. Háborút viselt emberek voltak, a nulláról kellett újrakezdeniük. Ha nekem a nulláról kéne kezdeni, hát nem tudom, hogy menne-e. Mindig arra gondoltam, hogy képtelen lennék annyit dolgozni, mint ők. Aztán észre sem vettem, és ugyanannyit melóztam. Sőt. Amikor gyártás-előkészítő voltam, bevállaltam maszek munkákat. Tartályt hegesztettem. Oltványt, szaporítóanyagot termesztettünk. Éjjel-nappal dolgoztunk. Akkor már voltam vagy 26–28 éves. Tudja, akkor már láttam, hogy egy családnak kell a pénz. Ahhoz, hogy én jobban tudjak élni. Hogy el tudjak menni az Oportóba, egy villányi étterembe. De ahhoz, hogy biztonságban érezzem magam, ha volt a zsebemben 100 forint, én nem költöttem belőle, csak tízet vagy húszat.

Egyszerű házban él, nem hivalkodó módon. Mi az, amire mégis szívesen kiadja a pénzt?

Az az igazság, hogy ha jól akarom érezni magam, akkor ma megengedek magamnak egyszer-egyszer dolgokat. De nem tudom, mi az, hogy pénzszórás. Én soha nem játszottam hazárdjátékot, vagy nem kártyáztam. Na jó: azért lottózom és totózom.

Ha korlátlanul állna pénz a rendelkezésére, hány üveg Pétrust venne belőle?

Háromszor ittam életemben. És most nagyképűség nélkül mondom, hogy a Pétrus mellett mindig volt olcsóbb és jobb bor is. Valószínű, csak egyet vennék. Csak azért, hogy legyen egy nálam. De lehet, hogy Masettóból vennék hatot, hogy azt bármikor meg tudjam nézni az én Magnificóm mellett. De inkább gyengébbeket vennék a saját nagy tételeim mellé, és úgy kóstoltatnám vakon a barátaimmal. És akkor kiderülne, melyiket dicsérik. (nevet)

Miket kóstol a magáén kívül?

Nagyon szeretem a mátrai borokat. Például Szőke Matyi fehéreit. Nagyon korrekt, jó illatú, szép borai vannak. A Hegyaljáról akár Kovács Tibitől, akár Ács Karcsitól, akár Szepsy Pistától, akár Árvai Janitól vagy az Oremustól kedvelem a nagy, édes borokat. A tokaji szárazakban nem vagyok biztos. Vörösborokban Villányon kívül Szekszárd az, ami közel áll hozzám. Egy-egy sopronit is szívesen megkóstolok. De próbálkoztam már sok osztrák, nagytestű vörösborral: azok nem tudnak meggyőzni. Akkor inkább egy toszkánt iszom. A bordeaux-i borok nagy része már távol áll tőlem.

És ha elhagyjuk Európát?

Kalifornia. Meg Argentína. Chile nem annyira.

Forrás: Nánási Pál / PLAYBOY

Hogy vészeli át a válságot?

2009 nálunk is kemény év volt. De a 2010 már jobb, a 2011 pedig még jobbnak látszik. A vendéglátás szempontjából is. Lehet, hogy a tavalyi autópálya-átadás segített, vagy az, hogy 2010-ben Pécs volt Európa kulturális fővárosa. De a vendéglátásban sokat fejlődtünk. Merem azt mondani, hogy nagyon jó a konyhája a panziónak.

Beleszól az étlapba?

Nem, nem! Csak „kóstolószonda” vagyok.

A Bock bisztróban is?

Névadója vagyok a bisztrónak, és részben tulajdonosa is. De ott Bíró Lajos irányít, én pedig ezt elfogadom. Addig, amíg jó a hely. Mert addig büszke vagyok arra, hogy a Bock nevet viseli. És most úgy néz ki, hogy van három-négy ember, akik Bock bisztrót akarnak nyitni az egyik európai fővárosban. Éppen most zajlanak a tárgyalások. Lesznek kikötéseim, azon kívül is, hogy a szortiment nagy része az én boraimból kerüljön ki.

Kell még reklámra költenie?

Még csak most kezdjük! Eddig csak építkeztünk! Ezután a marketingre kell költenünk. A legjobb bornak is kell a cégér!

Forrás: Nánási Pál / PLAYBOY

Magyarországon azért még az is tudja, hogy a Bock-borokkal nem fázhat be, aki nem borsznob.

Nos, igen, végül is nagyon jó volt eddig is a marketingünk. Úgy hívják: szájhagyomány.

Annál nincs jobb.

Az igaz. De arra hosszú távon nem lehet támaszkodni.

Mostanában a vörösbornak az egészségvédelemben is nagy szerep jut. Kvázi életelixírként emlegetik az öregedésgátló rezveratroltartalma miatt. Ön mit gondol erről?

Teljes mértékig hiszek benne. De most például a szőlőmaggal kísérletezünk. A szőlőmagolajjal és a szőlőmagliszttel. Ezek mind olyan anyagok, melyek az immunrendszert erősítik, a betegségekre való hajlamot pedig csökkentik. Szabályozzák a vérnyomást és a vércukorszintet.

Az ebédhez parlagfűsalátát fogyasztott. Azért az elég húzós.

Márpedig a parlagfű egy ősi növény. Nagyon hiszek benne, hogy egészséges a fogyasztása. Kaptam különböző leírásokat a parlagfűvel kapcsolatban, és elkezdem salátában fogyasztani. Aztán majd teát csinálunk belőle. Kipróbáljuk a hatásait. Meg ott van a fokhagymás almaecet. Bedörzsölöm vele a fájdalmas ízületeket. Ahogy az ember korosodik, egyre inkább hisz ezekben a dolgokban. Ezenkívül a természet nagy barátja vagyok. Vadászom is. Az az abszolút kikapcsolódás, amikor felmegyek a lesre, és egy jó nagyot pihenek. Lehunyom a szemem, és másfél óra múlva, amikor kinyitom, vagy van vad előttem, vagy nincs. De ha nincs, az sem zavar. Pihentem egy jót.

Forrás: Nánási Pál / PLAYBOY

Ki volt a legmeglepőbb vendége?

2005-ben nálunk járt Habsburg Ottó. 2008-ban pedig Plácido Domingo. Levittem a pincébe, és megmutattam neki a Magnificót. A következő évben, amikor leszállt a repülőről, azt mondta az itteni menedzserének: „Zsolti, Bock Magnificót szeretnék inni!” Éppen kint voltam Horvátországban, és jött egy telefon, hogy siessek haza, mert érkezik Domingo, és szeretne velem találkozni. Akkor volt az Operália elődöntője Pécsett. Éjfélkor jöttek, és Placido hozott magával tíz operaház-igazgatót. Itt voltak a bécsi, berlini, római, madridi, New York-i operaházak igazgatói. Megmutattam nekik a pincét meg a borainkat. Reggel négykor mentek el. Nagyon kellemes este volt. Számomra pedig hatalmas élmény.

Ha egyet kívánhatna, mi lenne az?

Ahogy mondani szokták: „Egészség legyen, a többit megvesszük!”