Az inkubátorok másik oldalán az apukák állnak – színpadon a férfiak traumái, koraszülés után

2022. November 17.

Forrás: Getty Images

Hiánypótló, nagyon fontos mondanivalót vitt színpadra Tollár Mónika rendező, a Koraszülöttekért Országos Egyesület (KORE) felkérésére és közreműködésével. „A PADON – apa születik” című képzeletszínházi előadás igaz történekből építkezve „hangosítja ki” érintett édesapák gondolatait azt közvetítve, ők sincsenek egyedül. Tágabb, univerzális üzenetén keresztül azonban bárki más is ugyanúgy rákapcsolódhat a darabra még akkor is, ha nincs koraszüléssel kapcsolatos, közeli megélése. Páros interjú a rendezővel és Földvári Nagy Zsuzsannával, a KORE elnökével.

Tollár Mónika: pozitív, előremutató és erőt, muníciót adó előadást szerettem volna

- Honnan jött az ötlet, hogy apai traumákat vigyél színpadra koraszülés témájában?

- Földvári Nagy Zsuzsanna, a Koraszülöttekét Országos Egyesület (KORE) elnöke még tavaly fölkért engem arra, hogy csináljunk közösen egy olyan projektet, amihez ő adná a témát, ez pedig a koraszülés lenne. Én pedig a műfaját; nevezetesen azt, hogy egy színházi előadást rakunk össze belőle. Az előzményekhez még hozzátartozik, hogy a KORE-nek volt tavaly egy kiállítása, amiben az anyai traumákat mutatták be képekben és interjúkban. Bennünk pedig már akkor felvetődött az ötlet, hogy mi lenne, ha az apai vetületről is elkezdenénk gondolkodni, a koraszülés témája kapcsán.

Miután ez egy meglehetősen alulreprezentált témakör - hogy az apukákkal mi történik, ők hogyan élik meg, ha a kisbabájuk idő előtt jön világra - egy nagyon izgalmas témának tűnt.

Közösen ki is írtunk egy felhívást Zsuzsával, hogy olyan apukákat keresünk, akik önként jelentkeznének és elmondanák az ő koraszülésük történetét egy mélyinterjú keretében. Többen is jelentkeztek, el is készült vagy 12-13 nagyinterjú, ezeket kaptam meg, portréképekkel együtt. Közülük választottam ki azt a három apát, akikről azt gondoltam, az ő történetüket tudnám a legjobban megjeleníteni színpadon. Szeretném hangsúlyozni, hogy ez nem egy értékítélet a részemről, kizárólag dramaturgiai, színházi szempontok alapján mérlegeltem és választottam ki az ő történeteiket.

Mindemellett nekem az is nagyon fontos volt, hogy ezek pozitív végkicsengésű történetek legyenek. Egy pozitív, előremutató és erőt, muníciót adó előadást szerettem volna csinálni; ami szerintem sikerült is. Alapvetően egy derűs előadást sikerült megvalósítanunk, sok, helyenként abszurd humorral; persze a drámai elemek is megvannak bennük. De szerintem nem is feltétlenül ezek a legszomorúbb részek, hanem pontosan azok, amikor a nagy nehézségben egy csöppnyi pozitívumba úgy belekapaszkodnak és olyan boldogsággal mesélnek ezekről a színészek; hogy az embernek belefacsarodik a szíve.

- Mit éreztél, amikor először olvastad el az érintett apukákkal készült mélyinterjúkat? Megrendítettek, ha nem is rendezőként, de édesanyaként?

- Ha csak megrendültem volna, akkor biztosan nem lettem volna képes hónapokig foglalkozni ezzel a témával és létrehozni ezt az előadást. Sokkal inkább az volt egy nagyon érdekes felismerés számomra, hogy bár nekem se koraszüléses tapasztalatom nincs és még csak apuka sem vagyok; mégis nagyon egyívásúnak éreztem magam ezekkel a férfiakkal.

Nagyon sok ponton teljes empátiát és azonosulást tudok érezni velük, mert az az élethelyzet viszont nagyon ismerős, amikor valami egyszer csak megtörténik és a dolgok egyáltalán nem úgy alakulnak, ahogyan azt én elképzeltem. Ez pedig teljesen átírja az életemet, a mindennapjaimat.

Adott egy helyzet, amire egyáltalán nem tudok felkészülni, ami egyszer csak keresztül megy rajtam és onnantól kezdve megoldásokat kezdek el kitalálni; mert egyszerűen fogalmam sincs róla, hogy mit hoz a holnap.

- Akkor tulajdonképpen sokkal tágabb dimenziókat nyitogat a téma, színdarabod, mint maga a koraszülés..

- Igen, így van. Nem csak az tud rákapcsolódni a darabra, akinek volt koraszülése és azt gondolom, hogy nézőként ez így a jó. Ha ő is felismeri ezt, hogy bár közelebbről nincs köze ehhez a témához, az előadás után mégis úgy jön ki a színházból, hogy mégis megvolt a „hűha” élménye: hogy ez bizony még így is róla is szólt.

Borítókép: Mesélj, Anyukám! A PIC kulisszatitkai - Most a koraszülött intenzív osztály dolgozói mesélnek

Családom

2022. Június 6.

Mesélj, Anyukám! A PIC kulisszatitkai - Most a koraszülött intenzív osztály dolgozói mesélnek

Földvári Nagy Zsuzsanna: kihangosítjuk az édesapák gondolatait

- Mesélnél arról, honnan jött az ötlet?

- Egyesületünk egy ideje már kiemelt hangsúlyt fordít az össztársadalmi érzékenyítésre, a művészeteken keresztül. Ennek egyik első állomásaként tavaly - szintén a Várkert Bazárban – rendeztük meg Magyarország első, koraszülésben érintettekről szóló, szabadtéri kiállítását. Ezen a dokumentarista fotókiállításon mutattuk be először az anyai érzelmeket, az anyai traumatizációt koraszülés után. Már akkor is nagyon szerettünk volna egy édesapát is megjeleníteni, „megszólaltatni”, de sajnos nem sikerült. Keletkezett viszont egyfajta hiányérzet bennünk amiatt, hogy az édesapák érzelmeiről továbbra sem ejtünk szót.

Pedig az inkubátorok másik oldalán ők állnak; akik nem csak a koraszülött kisbabájukért, de a feleségükért is rettenetesen aggódnak. Ráadásul nekik ebből a szempontból sokkal nehezebb is megnyílni, a megéléseikről beszélni.

- Számodra mi a legfontosabb üzenete ennek a produkciónak?

- Azt gondolom, hogy alapvetően nekik, az érintett édesapáknak szerettünk volna adni egy gesztust, egy „ajándékot” azáltal, hogy „kihangosítjuk” a gondolataikat. Ha azt látják a színpadon, hogy nincsenek egyedül, az szerintem a feldolgozásnak lehet egy kapaszkodója. Hiszünk benne, hogy a művészeten keresztül meg tudjuk mutatni, milyen ez a helyzet belülről. A premier egy csodálatos, koraszülöttek világnapi esemény lesz, ráadásul ezen a kerek évfordulón: idén lesz ugyanis 10 éve, hogy a Koraszülöttek Világnapját meghonosítottuk Magyarországon.