JoyNapok logo
Elérhető az Éva legújabb száma
most JOY-napok kuponfüzettel!
0 nap 0 óra 0 perc

Sárosdi Lilla megnevezte a zaklatóját

Borítókép: Sárosdi Lilla megnevezte a zaklatóját
A színésznő azt is elmondja ebben a videóban, hogy a korábbi elhatározásával ellentétben miért döntött így.

Sárosdi Lilla színésznő újabb bátor tettet vitt véghez csütörtök reggel: egy, a Facebookra kitett szelfivideóban elmondta, ki volt az a rendező, aki egy korábbi állítása szerint szexuálisan zaklatta őt húsz évvel ezelőtt.

Bár korábban azt mondta, nem hajlandó a nyilvánosság elé tárni a zaklatója nevét (mert nincs rá bizonyítéka), most meggondolta magát, miután rengeteg hozzá hasonló történet jutott el hozzá. Ezt mondja a színésznő egész pontosan a videóban:

„Azért állok most a nyilvánosság elé, mert egyre nagyobb a nyomás azzal kapcsolatban, hogy ki ez az illető. Az utóbbi időben nagyon sok ember állt ki mellettem, adott erőt és mesélte el hasonlóan szörnyű történetét. Úgy érzem, tartozom nekik azzal, hogy fölvállalom és kimondom ezt a nevet. Az illető Marton László, a Vígszínház egykori igazgatója, rendező és egyetemi tanár.

Én nem bosszút akarok és nem akarom lejáratni a szakmámat. Büszke vagyok a szakmámra. De nagyon sok színésznő él hasonlóan nehéz történetekkel, súlyos titkokkal, amiket nem mernek elmondani, mert félnek. Félnek attól, hogy kiközösítik őket, hogy nem kapnak munkát, hogy nem veszik őket komolyan, hogy nincs hova fordulniuk. És nem csak a film és a színház területén, hanem mindenhol. Mindenhol jelen van ez a probléma. És nemcsak a nők, hanem a férfiak esetében is.

Most láthatjuk, hogy mekkora ez a probléma. Vegyük komolyan, segítsünk mindenkinek. Ne hagyjatok magunkra. Köszönöm.

Sárosdi Lilla a hétvégén állt elő a történetével a Weinstein-ügy hatására; ekkor elmesélte, hogy fiatal lányként egy rendező és annak egy barátja meginvitálták, hogy nézzen meg egy próbát, majd útközben egy fehér BMW-ben ülve a rendező letolt sliccel közölte vele, hogy „puszild meg!”. Itt olvashatjátok a teljes történetet a színésznő szavaival.

Update: az érintett rendező „rágalomnak” nevezte Sárosdi állítását és közölte, hogy jogi útra tereli az ügyet.

Kattints erre a galériára is és győződj meg róla, hogy a kihívó öltözködés soha nem magyarázat az erőszakra!