- Bár színészként ismerhettünk meg, de azt talán még kevesen tudják rólad, hogy szövegíróként, rendezőként, sőt, kreatív producerként is tevékenykedsz, nemrég pedig a Betone Studio népszerű, Egyszer lent. c. podcast műsorának lettél Lovas Rozi mellett a műsorvezetője. Folyamatosan érdekelnek az újabb kihívások?

- Igen, azok is, de leginkább az őszinte, mély emberi történetek. A podcastben is olyan emberekkel beszélgetünk, akik nagyon komoly krízishelyzetbe kerültek, padlót fogtak és onnan tovább tudtak épülni. Ezek a történetek nagyon izgalmas beszélgetések, rengeteget tanulok és inspirálódok belőlük. A legérdekesebb, hogy milyen csapdái vannak az emberi elmének, amiket a valós történetek által megismerhetek. Az eddigi tapasztalataim szerint igazából azok képesek kimászni a gödörből, akik hisznek abban, hogy képesek a kríziseken felülkerekedni. Ha bebeszéled magadnak, hogy áldozat vagy, és a kudarcod, vagy a félelmed megismétlődik, akkor sokkal nehezebb. Valahol mi emberek, hajlamosak vagyunk egy vélt valóságot teremteni magunk köré, pedig a világ sokszínű. Sokkal összetettebb dolgok vannak, és mi, az alkotótársammal, Iványi Árpád rendezővel ezeknek szeretnénk a mélyére ásni. Minden attól függ, milyen nézőpontot képviselünk.

- Erre tökéletes példa Balázs Andi karaktere a Karinthy Színház és a Budapest Playhouse közös produkciójában, a Fat Pig-ben is. Hiszen első ránézésre ő sem az ideális nő képében tündököl, a személyisége mégis magával ragadja a főszereplőt, és a nézőt is, nem?

- Így van, és épp ez az izgalmas a darabban, ahogy a külsőség témáját feszegetjük. Nyilván ehhez rengeteget hozzátesz Andi személyisége is, de mégis a látszat, az első benyomás, a felszín az, amire az ember, a néző felkapja a fejét. Ahogy az életben is így cselekszünk. Ítélkezünk első ránézésre. Tudod, én rengeteget tanultam például ebből a darabból. Volt, hogy annyira elszégyelltem magam, miközben a saját szövegemet kellett mondanom a próbákon….

- Pedig az egész koncepció neked köszönhető, ha jól tudom, és fordítóként is te jegyzed az alkotást, nem?

- De, és mégis megviselt. Az egész onnan indult, hogy közel nyolc éven át éltem Angliában, akkor találkoztam az eredeti forgatókönyvvel, és mivel sok castingra jártam, gyakran belefutottam abba, hogy a pályatársak ebből idéztek. A szerzőről már hallottam korábban is, aki nagyon nagy név az angolszász színházi életben és a film világában is, így miután elolvastam az eredeti forgatókönyvet be is indult a fantáziám, de azért bevallom, nem voltam abban biztos elsőre, hogy Magyarország közönsége elég nyitott volna a bemutatóra. De mégis éreztem, hogy ezzel nekem dolgom van.

- Ahogy a Dobó Katával játszott, “Egy különleges nap” is ilyen. Egyszerűen vonzod a nem hétköznapi, a nem kifejezetten “mainstream” produkciókat.

- Lehet, de talán ennél ez sokkal összetettebb dolgok vannak a háttérben. Inkább a különleges karakterek érdekelnek. Tudod, ha az ember ha elég bölcs ahhoz, hogy meglássa egy darab végén a lényeget, az üzenetet, a döntések értelmét, akkor egész másképp képes látni egy happy, vagy egy nem éppen happy endet is.

- Mint a Fat Pig-ben?

- Pontosan. Az életben sem minden fekete és fehér, attól függ, milyen szempontból nézzük.

- Tehát a szíveden viseled a női sorsokat is?

- Minden olyan történet megfog, ami inspirál, erőt ad, és mélyen hat. A Londonban töltött éveim egyik legnagyobb tapasztalása volt, hogy mennyire nem hisznek az emberek a saját bátorságukban. És ez ma, Magyarországon különösen igaz. Szerintem renegetengen ébrednek reggelnte azzal a kérdéssel, hogy “Ki is vagyok én valójában?” A legnagyobb probléma talán ott keresendő, hogy nem vagyunk úgy összességében tisztában a saját képességeinkkel, hogy kik is szeretnénk valójában lenni ebben az életben.

- Kezd olyan érzésem lenni, mintha egy filozófussal, vagy egy pszichoterapeutával beszélgetnék, nem egy színművésszel.

- De ha belegondolsz, igazából minden embernek ugyanaz a problémája, nem? Csak más szinten.

- És ez egy óriási csapda.

- Pontosan. Aki nem szereti önmagát, az lehet bármennyire sikeres, mindig vesztesként kerül ki az életből.

- Erről azonban nagyban tehet a közösségi média is, nem?

- Dehogynem! Ömlik ránk a tökéletességre való törekvés elve. Pedig az embernek magával szemben meg kellene meghozni egy döntést, amit nem lenne szabad hagyni, hogy bármi más felülírja. Ez nem csak a szépségre, a külsőre, vagy bármilyen identitásra vonatkozik. Hányszor kerülünk olyan helyzetbe, amikor megerőszakoljuk a saját személyiségünket? Amikor azt érezzük, hogy egyszerűen kitépik a lelkünket? Ez előfordulhat egy boltban is, ahogy épp oda néznek a szomszéd sorból, de a munkahelyen, vagy az utcán, bárhol. Szerintem az ilyen helyzetekben a kulcs, ha van egy olyan eszköztár a kezünkben, amivel meg tudjuk védeni önmagunkat.

- Például?

- Önbizalom, önszeretet.

- Ez túl egyszerűen hangzik.

- Ez kell ahhoz, hogy ne fájjon az, ami manapság a külvilágból árad. Ez egy óriási lecke.

- Honnan árad belőled ez a rengeteg pozitív életenergia, ez a hitrendszer?

- Nem is tudom, egyszerűen csak hiszek abban, hogy lehet edukálni az embereket. A mai társadalom nyitott, és egyre nagyobb tudást halmoz fel. Talán ezért is keresztezte az utamat ez a lehetőség a podcast kapcsán. Hiszem, hogy minden okkal történik az életben, és most itt a helyem, itt tudok maradandót alkotni.

Nézd meg a lenti galériánkat is: 10 ismert ember, akiről kevesen tudják, de meggyűlt a baja a dadogással.