Olyan nagy a baj, hogy már a magánynak is van minisztere Nagy-Britanniában

A magány miniszterének pozícióját hozta létre Theresa May brit miniszterelnök, hogy a kormány kezdjen valamit „a modern élet szomorú valóságával”, amely túl sok embert érint, ahogyan ő maga nyilatkozta.
Csaknem kilencmillió ember érzi magát gyakran vagy állandóan egyedül Nagy-Britanniában – derült ki egy 2017-es kutatásból, a magányosságnak pedig ártalmas következményei lehetnek az egészségre.
Egészségügyi jelentések régóta figyelmeztetnek arra, hogy a szociális elszigeteltség nagy léptékben növekvő járvány, amelynek fizikai, mentális és érzelmi következményei lehetnek. A magány növeli a szívbetegségek, a cukorbetegség, a rák és még sok más krónikus betegség kockázatát is. „Rosszabb, mint tizenöt szál cigarettát elszívni egy nap” – mondta Mark Robinson, egy időseket segítő civil szervezet vezetője a Times-nak.

A kormány kutatása szerint körülbelül 200 ezer brit polgár legalább egy hónapja nem beszélt egy barátjával vagy rokonával sem.
Az új minisztert Tracy Crouchnak hívják; eddig sportállamtitkárként dolgozott a kormányban.