Legyen buli a szüret! – Íme, 5 biztos tipp hozzá
Nincs rajta mit szépíteni: a szüret egy fárasztó munka, melyet nem ritkán kísér másnap izomláz vagy derékfájdalom. De ezekkel együtt is olyan élményekkel kecsegtet, melyek minden nehézséget feledtetnek velünk. Vegyetek célba egy bőven termő ültetvényt, és segítsetek begyűjteni az elmúlt egy év munkájának értékes gyümölcsét! Ehhez adunk most néhány csapatépítő tippet.
Sorverseny indul!
A szüret önmagban is kaland, de nincs az a kaland, amit ne érné meg fokozni. Ennek legjobb módja, ha egy kis izgalmat csempészünk bele. Ragadjatok metszőollót vagy kacorkést, sorsoljátok ki egymás között a tőkesorokat, majd álljatok rajthoz, és indulhat is a betakarítás. Lehet mérce az idő, de ha nem gyorsaságra, hanem mennyiségre mentek, puttonyokban is számolhatjátok a pontokat.
Puttonyóóós!
Ha utóbbi mellett döntötök, még nagyobb lelkesedéssel kiáltjátok majd el magatokat minden megtelt vödör után, hogy „Puttonyós”. Gyerekkorunk szüreteinek kedvenc hozzávalója ez a két hevederrel a háton hordott edény, melyet akkor még csak egy-egy ürítés erejéig bírtunk el. De hát ezért is jó felnőni! A szüret folyamán cserélgessétek magatok között ezt a kitüntetett szerepkört! Amúgy is elég néhány kör, amikor az embernek tele puttonnyal a hátán kell kaptatnia fel, majd le a meredek domboldalakon...