Gödörbe esett egy látássérült férfi, akinek egy járókelő akart segíteni: így nyújts segítséget helyes módon
Kizárólag a puszta szerencsén múlt, hogy Prepszl Tamás, aki éppen vakvezető kutyájával sétált Óbudán, nem szenvedett maradandó sérülést.
Az eset úgy történt, hogy Tamás egy túráról tartott haza, hátizsákkal a hátán, mikor is egy útfelbontás mellett haladtak el. Pixel, a kutyus már éppen kerülte volna ki a gödröt, mivel Tamás érezte, hogy óvatosan jobbra irányítja. Ekkor egy önjelölt segítő – vélhetően jó szándékkal – megrántotta a kutyus hámját. Ettől a váratlan mozdulattól, a vakvezető kutyus megijedt, és hirtelen balra mozdult, Tamás pedig teljesen a kutyájára hagyatkozva követte ezt a mozdulatot, mit sem sejtve a gödörről, melybe a hirtelen irányváltásnak köszönhetően belezuhant. Szerencsére a hátára esett, amelyen egy hátizsák volt, ami nagyrészt felfogta az ütést. Így szerencsére csak a térde sérült meg, de komolyabb baja nem lett.
Az igazán szomorú az, hogy a járókelő, aki eredetileg segíteni kívánt, teljesen felszívódott, és hiába kiabált Tamás segítségért, nem válaszolt senki. A baleset megtörténtéhez természetesen az is hozzájárult, hogy a gödör nem volt elkerítve. Ugyanis, amennyiben el lett volna, azt felismerte volna a kutya, hiszen az ilyen esetekre is fel volt készítve.
Hogyan nyújts helyes módon segítséget?
Tamás nem kíván feljelentést tenni, azonban azt nagyon fontosnak tartja, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy miként kell helyes módon segítséget nyújtani a látássérült embereknek. Kihangsúlyozta, hogy a legfontosabb mielőtt hozzáérnénk valakihez az, hogy előtte mindenképpen szólítsuk meg és kérdezzük meg van-e szüksége segítségre. Ezentúl rendkívül fontos, hogy kizárólag csak akkor segítsünk az illetőnek, amennyiben a látássérült igénybe szeretné venni a segítségünket. Majd mindent pontosan úgy tegyünk, ahogyan azt az illető kéri. Így biztonságosan fogunk tudni segítséget nyújtani látássérült embertársainknak is.