Egy barátnőmmel egyszer arról beszélgettünk, ugyan honnan ered ez az ideges, szorongó, feszült érzés, amit akkor érezünk, ha úgy jövünk el otthonról, hogy nincs tökéletesen rendben a lakás. Hamar meglett a magyarázat (ami, egyébként csak részmagyarázat), ugyanis az anyukája mondta mindig, hogy úgy menjen el otthonról, ha véletlenül vendéggel megy haza, akkor se kerüljön kellemetlen helyzetbe.

„- És tudod, hányszor jött haza velem váratlan vendég? Még sohasem. És hányszor érzetem, magam rosszul a mosogatóban hagyott edények miatt? Mindig.”

Az 1950-es évek Amerikájában aztán még egy csavart kapott a történet: a házimunkát elhanyagoló nő nem csak erkölcstelen, rossz ember lett, de nőietlen is. A második világháború után ugyanis az USA-ban masszív hadjárat kezdődött, hogy a nőket visszatereljék a konyhába (ahonnan a háború idejére kénytelenek voltak őket „kiengedni”, hogy átvegyék a fronton szolgáló férfiak munkáit), és megalkotásra került a nőiségében az otthonteremtés és háztartásvezetés révén kiteljesedő nő képe (ezt nevezte Betty Frieden, híres Feminine Mistique című könyvében A nőiség kultuszának, mely címen a könyv magyarul megjelent). Magazinok, reklámok, filmek, de az egész oktatási rendszer is azért munkálkodott, hogy elhitessék velünk, az a nő, aki nem elégszik meg a feleség-anya-háziasszony hármasával, azzal valami baj van, elférfiasodott, netán Freud-féle péniszirigységben szenved, hogy „a külvilág” babérjaira tör az „otthon” csinosítása helyett. A nőies nő ugyanis csodásabbat az otthonteremtéstél el sem tud képzelni. És a nőies nő egyik legfontosabb jellemzője, hogy imád takarítani és otthonát a legmodernebb gépekkel és más eszközökkel felszerelni... A boldogan takarító nőket ábrázoló reklámoknak hála meg is tehette.

A fogyasztói társadalom és a reklámipar ugyanis ekkor fedezte fel magának a háztartásbelit, mint célpontot: „a valóban fontos szerep, amit a nő háziasszonyként betölt, hogy még több dolgot vegyen otthonra”. – írta Frieden a könyvében.

És bár az 1950-es évek Magyarországán egészen más szelek fújtak, és a kor piedesztálra emelt traktoroslányának nem sok köze volt az amerikai berakott hajú háziasszonyhoz, a nőiség kultuszának örökségét mi is megkaptuk: elég csak megnézni egy takarítószer vagy eszköz reklámot. Azoknak a mondanivalója és felépítése ugyanis még mindig az ’50-es éveket idézi: még mindig egyedül a nő végez benne takarítást (egy 2008-as kutatás úgy találta, a takarítással kapcsolatos reklámok, mindössze 2%-ban látható férfi), méghozzá makulátlan külsővel, arcán ragyogó mosollyal; legfeljebb addig kámpicsorodik el, míg valamely felmerült problémáját a reklámozott termék meg nem oldja. Egy dolog változott csupán: napjain háziasszonya már a„kinti” munka mellett, harmadik műszakban cipeli egyedül a tökéletesen tiszta otthon felelősségét.

És persze e cikk megírásával senki nem biztatunk arra, hogy otthonát közegészségügyi állapotokat veszélyeztető mértékben kezdje hanyagolni, mindössze arra ösztökéljük nőtársainkat, hogy ha szoronganak a mosogatóban hagyott edény láttán, akkor próbálják annak okát valahol máshol keresni. Véletlenül sem önnön tökéletlenségükben.

Zárásul íme néhány takarítási szokás, amiben nagyanyáinknak (állítólag) igaza volt: