Meséljen a programjairól! Merre jár?

Húha! Nagyon sok programom van. Valahogy még mindig, úgy látszik, érdekli a közvéleményt, amit el tudok mondani. Legutóbb Füzesgyarmaton jártam, Csongrád megye északi sarkában. Itt nagyon érdeklődnek a kertészet iránt, mert ez falusias település: a családi házak nagy telkeken helyezkednek el. Az egyik legfontosabb bevételi forrás a kertekből származik. Hozzá kell még tennem, hogy öt évvel ezelőtt épült egy szenzációs termálfürdő hat medencével. Igen ám, de kevés a vendég. Ezért kitalálták, hogy a fürdést összekapcsolják családi látogatásokkal. Vagyis: a fürdés és a déli pihenés után meghívják családi házakhoz a fürdővendégeket, akikkel kicsit elbeszélgetnek, megmutatják a házat, a kertet. Megkínálják őket azzal, hogy szedjenek szilvát, paradicsomot. Lehet kutyát-borjút simogatni. Ennek következtében máris számottevően megnövekedett a fürdővendégek száma. Azután: két héttel ezelőtt kaptam egy meghívást a KITE Zrt.-hez. Ez Magyarország legnagyobb agrárintegrátora. Nagyon fontos cég: helyettesíti a megszüntetett szövetkezeteket, mert ellátja a társgazdaságokat minden eszközzel, géppel, szakértelemmel, amire a termelőknek szükségük lehet. Rendkívül szívélyesen fogadtak; megmutatták az új faiskolájukat. Mivel úgy látszik, hogy a magyar kajszibaracknak korlátlan piaca van a nyugat-európai országokban, kajszi- és meggyfacsemetéket is fognak nevelni. Aztán megnéztük
a palántanevelő telepüket, megnéztük a kísérleti gyümölcsösüket, a zöldségágyásokat. Nagyon sokat tanultam tőlük.

99 évesen nem ilyesmivel szoktak foglalkozni az emberek.

Nos, valóban a századik évemet taposom. De nem adom fel addig, amíg felettünk lévő hatalmasságok nem szólítanak el. Addig is: szeretnék tájékozott lenni, és szeretném a legújabb tapasztalataimat továbbadni a Facebookon, az előadásaimon, a rádióban és televízióban.

Melyik az a kérdés, amit kerttel kapcsolatban a legtöbbször megkérdeznek? Mi izgatja az embereket?

A növényvédelem. Ha egy jogász vagy orvos a bokron lát egy nagy zöld hernyót, ami rágja
a leveleket, jól megrémül. És akkor kell neki gyors segítség – akár, mint egy intenzív kórházi osztályon. Ezért van rendkívül nagy jelentősége az információáramlásnak. Van egy honlapom, aminek jelenleg közel félmillió követője van.

Ön igazi influenszer.

Volt, hogy második voltam az országban, úgy öt-hat évvel ezelőtt. Csak a vízilabdás szövetségi kapitány, Kemény Dénes előzött meg. Azóta persze visszacsúsztam, de ez nem baj, mert az emberek változatlanul szívesen olvassák, amit írok.

Mi a titkos receptje, hogy ilyen fantasztikus formában van?

Semmilyen speciális dolgot nem csináltam életemben. Miközben hatalmas problémákkal kellett megküzdenem. Többször kihúzták a talajt a lábam alól, de sok munkával mindig sikerült mégis talpra állnom. Gyerekként nyolc évig tanultam latinul, és mindig a kedvencem volt a közmondás: „Nulla dies sine linea.” Vagyis: „Ne múljon el nap munka nélkül.” És hát egész életemben sokat dolgoztam. Nem is szeretném abbahagyni.

Tán azért is kedvelik olyan sokan, mert végtelen derű árad önből. Ez miből táplálkozik?

Alaptermészetem ez; optimista lélek vagyok. Az optimizmusom persze a korommal csökken, de azért még mindig szívesen fogadják azt a szelíd humort, amit át tudok adni azoknak, akik figyelnek a szavamra. Úgy érzem, a gyerekkor az, ami megalapozza a biztonságos és egészséges életmódot. Például, ha a szülők rászoktatják a gyereket arra, hogy a korának megfelelő feladatokat ellássa vagy a holmiját rendben tartsa. Apám földbirtokos volt, én hatéves koromban kaptam egy pónifogatot, két kis szürke shetlandi pónival és egy szép fekete kocsival. Apám akkor azt mondta: ez a tiéd, de neked kell gondoznod. Attól kezdve én etettem-itattam azt a két kis lovat, én hordtam ki a trágyát alóluk, én hordtam be a szalmát, hogy legyen nekik min feküdni. És még népszerű is voltam a falu többi suttyói között, mert mindenki örült, hogy felülhetett arra a kiskocsira, vagy hajthatta a lovakat. Szívesen említem azt a hasonlatot, hogy az élet olyan dolog, mint egy vastag hajókötél, amit megkap az újszülött. Aztán az élete folyamán ez mindig vékonyodik, az élet végén pedig már csak egy cérnaszál. Aztán elszakad. Ezt a gyerekkorban felhalmozódott erőt tudja az ember később – amikor a nagy nehézségekkel szembe kerül – hasznosítani.

A vészkorszakban és utána is szörnyű dolgok történtek a családjával és önnel. Azon hogyan volt képes túllépni?

Nagyon nehezen. Még egyetemista voltam, amikor szegény édesapám nagyon beteg volt,
és 1942-ben meghalt. Akkor 23 éves voltam, és nagykorúsítottak, hogy tudjam a gazdaságot tovább vinni – legalábbis azt, ami akkor megmaradt a zsidótörvények miatt. És hát ez nem ment sokáig, mert aztán meg behívtak munkaszolgálatra, ahol két és fél évet eltöltöttem. Utána még rosszabb körülmények közé kerültem. De miután a haláltáborból felszabadultunk, egy szanató-riumba kerültem, rendkívül jó emberek közé. Egy apácarend szerzetesei gondoztak, ápoltak, kezeltek. Volt közöttük egy Annunziata nevű olasz származású apáca, aki tudott németül. Így időnként odahúzott egy széket az ágyam mellé – az ágyamra sosem ült le –, és sokat beszélgettünk. És amikor felépültem, megkérdeztem, mivel szolgálhatnám meg azt, hogy rendbe hozott? Hiszen félholtan kerültem oda. Azt mondta, két dolgot kér tőlem. Az egyik az, hogy vegyem fel a kereszténységet. A másik pedig az, hogy ha hazatérek, akkor ne próbáljak megbosszulni senkit se azért, ami velem történt. Felejtsem el. Mondtam neki, hogy elfelejteni nem tudom, de azt megígérem, hogy nem fogok senkinek se ártani azok közül, akikről tudom, hogy nem voltak valami nagy jótevőim. Nagyon nehéz három évet éltem meg hazatérésem után. Megpróbáltam a gazdaságot egy kicsit rendbe hozni, de hát persze pénzem nem volt; majdnem mezítláb értem haza. Mégis tudtam venni két lovat az oroszoktól, és elkezdtem gazdálkodni. Két év alatt egészen szépen rendbe jöttek a dolgok. Már nős voltam, másfél éves volt a kisfiam, amikor jött egy küldöttség. Közölték, hogy a járási pártbizottságtól jöttek, és két lehetőség áll rendelkezésemre: vagy 24 órán belül a családommal együtt eltávozom innét, és itt hagyok mindent, vagy internálnak. Én az előbbit választottam. Összecsomagoltunk két koffert, és feljöttünk Pestre albérletbe. Az volt a szerencsém, hogy sok ismerősöm, barátom, évfolyamtársam volt jelentős pozícióban, és mindig megpróbáltak valahova elhelyezni engem. Voltam egy ideig a Földművelésügyi Minisztériumban, voltam kutatóintézetben. És akkor elkezdtem kerteket gondozni. Pestszentimrén, Lőrincen akkoriban nagyon sok gondozatlan kert volt, mert férfiember nem nagyon akadt: vagy hadifoglyok voltak, vagy elestek, vagy hadirokkantak voltak. Ástam, kapáltam, metszettem, permeteztem ezeket a kis kerteket. Ebből nem lehet persze meggazdagodni, de szerényen el tudtam látni a családomat. 1953-ban kaptam egy olyan információt, hogy egy Budapesttől nem nagyon távoli állami gazdaságban van egy segédagronómusi hely, amit végül megpályáztam. Nem valami nagy pozíció, de diplomás ember voltam már akkor, elfogadtam, és elkezdtem dolgozni. Nemsokára főagronómussá léptettek elő, és ezt 15 évig csináltam. Ez volt életem legproduktívabb szakasza. Mert ma is az a meggyőződésem, hogy annál produktívabb munka, mint a termelő munka, nincs is. Talán csak a művészeti alkotás lehet különb.

Kertészkedik még?

Nagyon keveset. A vetőmagot azért még el tudom vetni. Palántázni is tudok. Meg tudom metszeni a fákat, ha nem kell létrára menni.

Mit ad önnek a kert?

A kert egy csodálatos dolog, mert mindig ad az embernek munkát. Ráadásul szabadon, jó levegőn, napsütésben. Ad lehetőséget arra, hogy meg tudja becsülni, hogy a saját munkája milyen eredménnyel jár. A kert olyan érett gyümölcsöt ad, amilyet az üzletben nem lehet megvásárolni. És talán tud intenciókat adni arra is, hogy az emberek szeressék a természetet, próbálják megvédeni azt, amit az elődeiktől kaptak, és igyekezzenek, hogy az utódainak úgy adják át a természetet, mint ahogy kapták. Ez éppen elég ahhoz, hogy az embernek kitöltse a lelki szükségleteit – én ma is elégedett embernek érzem magam. Egyáltalán nem vagyok gazdag, de van egy lakásom, van családom, és annyi pénzem van, hogy étkezni tudjak. Annyi már nincs, hogy egy nagyobb komolyzenei koncertre el tudjak menni, de az utóbbi időben, a rossz hallásom miatt, színházba se járok már, csak a tévét nézem.

Van kedvenc növénye?

Olyan vagyok, mint a színigazgató, aki nem mondja meg senkinek, hogy ki a legkedvesebb
színésznője, mert azzal azonnal hírbe hozzák.

Mit gondol a globális felmelegedésről?

Nagyon hosszú ideig konzervatív voltam, és azt mondtam: véletlen, hogy egy-egy évben melegebb az átlagos hőmérséklet. De aztán kénytelen voltam meggyőződni arról, hogy tényleg létezik ez a jelenség. És hogy ez abból következik, hogy az egész földgömbön megnövekedett a levegő szén-dioxid-tartalma. Hiszen ez a szén-dioxid alakítja ki azt a bizonyos üvegházhatást, amely nem engedi a keletkezett hőt a világűrbe visszasugározni. Itt van rajtunk ez a szén-dioxid felhő, amelynek következtében emelkedik a hőmérséklet. Amikor tanultam a szakmát, akkor még csak a Gellért-hegyen lehetett látni a törökök által telepített néhány fügebokrot. Azóta pedig már a kertekben is mindenütt elterjedt – épp tegnap a feleségem talált is a sajátunkon néhány gyümölcsöt. Viszont itt a burgonya, ami a magyar élelmezés egyik alapnövénye. A burgonya egyre kevésbé viseli el a hőmérséklet-emelkedést. Biztonságosan és gazdaságosan burgonyát ma már csak öntözés mellett lehet termelni. Az a véleményem, hogy a globális felmelegedés nagy veszély, és harcolni kell, hogy a légkör szén-dioxid-tartalmát ne fokozzuk. Hogy ne szennyezzük a minket körülvevő és nekünk életet adó levegőt.

Mi a legfontosabb az életben ön szerint?

Én azt hiszem, hogy megfelelőbb jelszavakat nem lehet kitalálni, mint amiket a francia forradalom hangoztatott: szabadság, egyenlőség, testvériség – ebben a háromban minden benne van. A szólásszabadság, a sajtószabadság, a közlekedési szabadság. Benne van a másik ember megbecsülése, szeretete. Hát mi kell az embernek más egyéb?

A cikk a kiadónk által szerkesztett Mérföld című lapban jelent meg.

10 idézet Bálint gazdától, amiből érdemes tanulni és elgondolkodni