Mit is csinál pontosan a metró-segédvezető?
A segédvezető az ajtókért felelős, a metróvezető pedig az egész vonatért – és az én munkámért is. Csak a 2-es metró szerelvényein vanszükség segédvezetőre, mert azok régebbi típusúak, mint amik a3-as metró vonalán járnak.
Ön tehát az ajtók gombját nyomogatja.
Az ajtók nyitására-zárására figyelek, az utasok ki- és beszállására, a menetrendi pontosságra. Folyamatosan fogom a vészfékkart, miközben a vezetővel együtt én is szemmel tartom a biztonsági sávot a megpillantásától egészen addig, amíg elnem hagyjuk az állomást. Ezzel párhuzamosan figyelnünk kell a szabad bejárati, illetve a kijárati fényjelzőket és a váltók beállítását is.

„Éljük meg pozitívan”
Mióta csinálja?
Negyedik éve. Az történt, hogy megszűnt a munkahelyem, ahol adminisztrátorként dolgoztam. Számtalan hirdetésre írtam, sikertelenül. Az utolsó pillanatban egy újsághirdetésben olvastam erről a tanfolyamról. Csak az volt a probléma, hogy még aznap el kellett intéznem minden papírmunkát. Bementem a tb-be, és elmondtam, hogy ez az utolsó nap, amikor állást kell találnom, így ha megbíznak bennem, adják ki azonnal az igazolásokat. Versenyfutás volt az idővel. Kicsit könyörgőre fogtam – három kiskorú lányomat neveltem második éve egyedül. Szerettem volna megmutatni, hogy én is találhatok állást. Másfél-két óra alatt elintéztem mindent, csodálkoztak is a BKV-nál.
Kemény időszak lehetett.
Először persze úgy reagáltam a munkahelyem elvesztésére, ahogy sokan mások is: kiborultam. Másnap már mosolygó arccal mentem be. Arra gondoltam: itt ez a helyzet, éljük meg pozitívan. Megköszöntem, hogy itt dolgozhattam, és még két és fél hétig ott maradtam, hogy rendben hagyjam a dolgaimat magam után. Nem akartam kiszúrni a többiekkel.
Nem volt fura ekkorát váltani?
Dehogynem. Viszont negyvenéves voltam, és magam előtt is bizonyítanom kellett, hogy képes vagyok rá. Az is érdekes, hogy aznap volt a nagypapám halálának az évfordulója, amikor felvettek aBKV-hoz. Mindig éreztem, hogy vigyáz rám.
Izgatta korábban ez a munka?
Gyerekkoromban arra gondoltam, egyszer úgyis lesz valami igazán érdekes munkám. Kicsit várni kellett rá, de végül megkaptam. 80–90 segédvezető lehet aBKV-nál – vagyis az egész országban. Azért ez elég különleges, nem?
Mik voltak a jelentkezési feltételek?
Egészségügyi és pszichológiai alkalmasság. És egy kicsit elbeszélgettek velem.
Mit mondott?
Hogy ki szeretném próbálni magam! A munkakezdés változatosan indult. Volt, mikor korán hajnalban kellett kelni, és volt, hogy késő éjjel értem haza. Érdekelt, hogy bírom ezt a hektikus tempót.

„Biztosan megvárjuk”
Szereti?
Nagyon! Szeretek az utasokra vigyázni! Ez igazi szolgálat. A fő cél a pontosság és a biztonság.
Mennyit dolgozik?
Egészen pontosan 7 óra 17 percet dolgozom naponta. Az én munkaidőm hétfőtől péntekig tart. Háóromnegyed hatkor kezdek, az első szakasz negyed tizenegykor ér véget. Ekkor van egy kis pihenő, akár haza is lehet menni. A második rész háromnegyed kettő és fél öt közé esik.
A tanfolyam miről szólt?
Szabályzatokat tanultunk. A munkavégzéshez nélkülözhetetlen szolgálati szabályzatokat, jelzési és forgalmi utasításokat. A metrókocsik típusait éssajátosságait. Elektronikát. Különböző, részletes szemléltető rajzokat gépészetből, illetve fék- és légrendszereket pneumatikából. A biztonságos közlekedéshez szükséges berendezések, műszerek – fékek, fényszórók, kürt – ellenőrzését, ajtók nyitását-zárását. És még sorolhatnám.
Mennyire monoton a munkája?
Nos, eléggé. Azzal tudom vidámmá tenni, ha tudom, hogy mindenki biztonságban van. A kollégámmal az a célunk, hogy másodpercre pontosak legyünk.
Mire figyel?
Elsősorban a visszapillantó tükörre. Ellátok a peron végéig. Manuálisan zárom az ajtót.
Lehet siettetni a beszállást?
Elhangzik a szabványos, felvett szöveg, de tudunk a vezetőfülkéből is szólni, mikrofonon keresztül.
Van kedvenc szakasza, állomása?
Mindegyik az.
Mit csinál, ha elfárad?
Az állomások között le tudok ülni egy pici ülésre. Az állomásokon – behaladástól kihaladásig –, illetve aváltóknál állni kell. Hogy lássunk mindent.
Igaz, hogy csinosan kell öltözni, még ha csak másodpercekig látják is önöket az utasok?
Az egyenruha jelenti a csinosságot. De nem is ez számít. Amondó vagyok, hogy mosolyogni kell. Az egyből bizalmat ébreszt, és talán jobb lesz az utazó napja. Olyan kevesen mosolyognak a mai világban! Mindenki magába zárkózik... Na, eszembe jutott, megvan akedvenc állomásom! A Stadionok!
Miért?
Mert lehet látni, ahogy szemben, a lépcsőn jön le az utas. És ha fel tudom venni vele a szemkontaktust, egy mosollyal vagy intéssel jelzem neki, hogy elvisszük. Ha sietni kezd, biztosan megvárjuk.
Mit szólt, amikor felújították az állomásokat?
A világosság tetszett, de fájt, hogy elvitték amár-már muzeális értékű márványokat. Azoknak történelmük volt!
Nem vágyott sohasem arra, hogy ön vezesse a szerelvényt?
Egyelőre még nem, de talán nemsokára... Már azt is élvezem, hogy vigyázok az utasokra. Külön kihívás, hogy ne csípjem oda őket az ajtóval. Egyszer-egyszer előfordul, de igyekszem elkerülni.
Idegesíti, ha valaki rohanni kezd, és az utolsó pillanatban csapódik be a kocsiba?
Lehet látni a „zergéket”. Amikor berepülnek, érezni, ahogy megbillen a vonat. Van, aki meg abból űz sportot, hogy a legutolsó pillanatban ugorjon ki.
Gondolom, önnek is az a legnagyobb horror, ha valaki a sínek közé esik.
Tavaly áprilisban, vasárnap reggel hatkor, a Blaha Lujza téren, a Déli felé meg is történt. Az volt a szerencséje a srácnak – meg persze nekünk is–, hogya behaladás elég lassú. Harminccal–negyvennel mehettünk, és az állomás közepén meg tudtunk állni. A fiú nem ért hozzá a nagyfeszültségű harmadik sínhez, az utasok meg azonnal kikapták lentről. Mivel hajnalban történt, szerintem csak tántorgott, és véletlenül esett le.
Mi játszódott le a fejében?
Hogy ne legyen semmi baja. Azonnal vészfékeztünk, amint észrevettük, majd szolgálati rádión értesítette a vezető a Forgalmi Menetirányítót, hogy vegyék le a feszültséget az állomáson. De azért akép a mai napig előttem van.
Ha ilyenkor valaki belefekszik a kis árokba, az megmenti?
Nem biztos. Talán.

„Egy kis iszappakolás”
Mit szólt a Kontroll című filmhez?
Jópofa. Ami viszont nem az, hogy a film után talán többen akartak futkározni az alagútban.
Mit gondol arról, hogy az emberek nem szeretik az ellenőröket és magát a BKV-t sem?
A BKV a főváros vérkeringése. Aki a mi járműveinket választja, sokat tesz a környezet védelméért. Meg hát gyors. A Déli pályaudvar és az Örs vezér tere között 18 perc 30 másodperc amenetidő! Ezt csinálja valaki utánunk a felszínen!
Mire büszke még?
A lányaimra. A nagyobbik 22 éves lesz, most fog diplomázni. Az ikrek érettségi előtt állnak. Az osztály két legjobb tanulója! A legnagyobb álmom, hogy a továbbtanulási elképzeléseik alehető legjobban sikerüljenek.
Nehéz lehetett egyedül felnevelni őket.
Kihívás volt, egy hatalmas cél! Próbáltam és próbálom magamból kihozni a maximumot.
Mit csinál, amikor nem dolgozik?
Otthon vagyok. Néha eljárok a Széchenyi fürdőbe, beutalóval. Egy kis iszappakolás, masszír, úszás... Próbálom megőrizni az egészségem, mert ha elveszett, nem tudom visszaszerezni.
Van hobbija?
Az ezotéria. Érdekel a magyarság és a Föld múltja. Úgy érzem, hogy több értelmes, de letűnt civilizáció élhetett itt. Azt is hiszem, hogy minden gondolatban jön létre először, és mindenkiben lakikegy kicsi teremtő szikra. Amit nagyon szeretnénk, valóra válik. Például a napokban hallottam, hogy vezetői tanfolyam indul a 2-es vonalon, és ezt agondolatot érlelem a fejemben. Vagy tapasztaltam ezt akkor is, amikor nagylányom hetedikes volt, és nagyon szeretett volna bálkirálynő lenni az iskolájukban, de egy másik kislány győzött. Akkor elgondoltam, hogy jövőre az én lányom lesz a bálkirálynő – és ha hiszi, ha nem, tényleg így lett. Emellett az évfolyam egyik legjobb tanulójává vált, és kerületi ösztöndíjat kapott. Az ikerlányaim közül az egyik szintén elnyerte mindkét ösztöndíjat.
Mikor érzi, hogy minden rendben?
Pontosak voltunk, rendben ment a munka, nem történt semmi „esemény”, és a nap is kisütött. Végre itt a tavasz... A mai nap így tökéletes.

Fotó: Miklóska Zoltán. Éva magazin, 2009. május. Minden jog fenntartva.