
62 év házasság után egyazon napon hunyt el a kaliforniai idős házaspár
Ugyanazon a napon hunyt el egy házaspár a kaliforniai Bakersfieldben. Don és Maxine Simpson 62 év házasság után halt meg a helyi kórházban. – Úgy látszik, holtukban sem kívántak egymás nélkül meglenni – mondta az egyik unoka.
A kép illusztráció. Fotó: freeimages.com
Don és Maxine 1952-ben házasodott össze mindössze néhány hónapnyi ismeretség után. Később egy másfél éves fiú ikerpárt fogadtak örökbe, és számos unokájuk is van – adta hírül a
Maxine már néhány hónapja küzdött egy daganatos betegséggel, Don pedig júliusban csípőtörést szenvedett. A kórházi dolgozók egymás mellé tették az ágyukat, így utolsó napjaikat együtt, sokszor egymás kezét fogva élték le. A 87 éves Maxine hunyt el először, a 90 éves Don pedig mindössze 4 órával később követte.
A hollywoodi filmbe illő eset nem kifejezetten egyedi. Időről időre megírják az újságok, hogy idős házaspárok gyors egymásutánban halnak meg; ha nem is ugyanazon a napon, de néhány hét vagy hónap eltéréssel. Ezt a hozzátartozók – ahogy ebben az esetben is – a sírig, sőt azon is túl tartó szerelem bizonyítékának tekintik.