Pocakosan mondta ki a boldogító igent Julia Stiles, az esküvői fotója pedig mindennél aranyosabb!

Júniusban derült fény arra, hogy kisbabát vár a 10 dolog, amit utálok benned sztárja, Julia Stiles. A színésznőnek remekül áll a várandósság, nem egyszer lőtt magáról pocakos fotót is. Most pedig újabb fordulatot vett az élete: még a baba érkezése előtt férjhez ment kedveséhez, Preston J. Cookhoz.

Julia és Preston nem kerítettek túl nagy feneket a dolognak: a színésznő kedden mutatott rajongóinak egy fotót, amin fehér ruhában ő és férje simogatják a pocakját, és az is jól látszik, hogy tengerparton vannak. A bejegyzésből kiderül, hogy Seattle-ben, a parton házasodtak össze.
A páros Julia 2005-ös filmje, a Blackway forgatásán ismerkedett meg, ahol Preston háttérmunkásként dolgozott. 2015-ben, karácsonykor jegyezték el egymást: a fiú egy columbiai vakáción tette fel a nagy kérdést a színésznőnek.
Gratulálnunk a párnak!
Te is tengerparti lagziról álmodozol? Ezek a helyek erre lettek kitalálva!
- „Hiszem, hogy meghosszabbítható az élet azzal, hogyha valami olyat csinálunk, amiben örömünket leljük.” - Interjú dr. Horváth Biankával, a Magyar Nemzeti Bank elnöki főtanácsadójával A női vezetők kitartása és elszántsága új normákat teremt az eddig megszokott szervezeti struktúrákban, tovább inspirálva...