19 év után ismét összeálltak a Hajrá csajok! főszereplői, és pár titkot is megosztottak a filmről

hajrá csajok Forrás: twitter
Hosszú évek teltek el azóta, hogy bemutatták a 2000-es évek egyik legikonikusabb tinifilmjét. Most a színészek együtt nosztalgiáztak a forgatásról.

Ha azt mondjuk, hogy 2000-es évek eleje, és pompomlányok, biztos, hogy neked is azonnal a Hajrá csajok! című tinifilm jut eszedbe. A vígjáték 2000-ben jelent meg, és hatalmas siker volt, főszerepben olyan sztárokkal, mint Eliza Dushku, Kirsten Dunts és Jesse Bradford. Most pedig, 19 évvel a premier után összeálltak a színészek, és együtt nosztalgiáztak a forgatásról.

Kirsten Dunst elárulta, hogy amikor felajánlották neki a szerepet, nem repesett különösebben a boldogságtól, de nem is mondott nemet azonnal. Félt attól, hogy egy újabb romantikus tinivígjáték lesz belőle, ám a rendezőnek végül sikerült meggyőznie őt. Eliza Dushku viszont hasonló karakter volt a valóságban is, mint a megformált szerepe. Noha világ életében lázadó természet volt, és kicsit sem szurkolólány alkat, mégis elment a meghallgatásra. Amikor látta a többi lányt, akik szaltóznak és bukfenceket vetnek, nem tudott nem arcokat vágni rájuk, amit a rendező nagyon viccesnek talált, és nekiadta a szerepet.

hajrá csajok
Forrás: imdb

A színészek azt is elárulták, hogy a Hajrá csajok! forgatása alatt szerettek együtt bulizni. És volt egy alkalom, amikor néhányukat még le is tartóztatták egy parti során, bár arra már nem igazán emlékeztek, hogy miért. Az egyik producer tette le értük az óvadékot, ma pedig már örülnek annak, hogy akkoriban senki sem készített fotót az incidensről.

hajrá csajok
Forrás: imdb

De jó is volt a 2000-es évek elején tininek lenni, igaz?