20 kilótól szabadult meg, felismerhetetlen a színész!

Borítókép: 20 kilótól szabadult meg, felismerhetetlen a színész!
Eddig mindenki a dagi színészként könyvelte el, most viszont teljesen máshogy néz ki, mint korábban!

Bár Jonah Hill nem most először fogyott le, ilyen látványos és nagy mértékű változás még sosem volt tapasztalható az alakját illetően. Sőt egyszer viccelődött is azzal, hogy:

„Ha szükség van egy duci zsidó fiúra egy komédiába, akkor biztos, hogy behívnak a szereplőválogatásra, és nagy eséllyel enyém a munka.”

Próbálkozott már a fogyással, de a fent említett skatulyából sosem tudott kitörni, legutóbbi, War Dogs című filméért pedig még extra kilókat is fel kellett szednie, így elérte az eddigi legnagyobb súlyát. A forgatások és a filmbemutató után nem sokkal eldöntötte, hogy megszabadul a feleslegtől, így összesen már 20 kg-ot dobott le. Nem semmi, ugye? A fogyásban fő motivátora jó barátja és kollégája, Channing Tatum volt, akivel szuper a kapcsolata, és akivel mindenben támogatják egymást.

Nézd meg, hogy fest most, és mekkora a változás: