Cékla: ékszer a föld alatt

Borítókép: Cékla: ékszer a föld alatt
A rubinvörös gumók igazi vitaminbombák, amelyekre így tél végén kifejezetten nagy szükségünk van. A cékla nálunk kissé elhanyagolt növény, mert sokoldalúságát csak igen kevéssé használjuk ki.
A cékla éppen felénk, azaz Közép-Európában is honos, de hosszú kultúrtörténete a görögökig vezethető vissza: a híres jóshelyen, a világ közepének tartott Delphoiban előszeretettel ÁLDOZTAK céklát Apollón tiszteletére.

A rómaiak – akik LÁZCSILLAPÍTÁSRA is használták – hódításaik során egész Európában széthordták, s a birodalom bukása után örökül hagyták a barbár germánoknak. Ők idejekorán felismerték a cékla áldásos hatásait, így Nagy Károly császár el is rendelte a cékla üzemszerű termesztését.

Mivel FAGYÉRZÉKENY, október közepéig fel kell szedni, még a fagyos éjszakák beállta előtt. Vásárláskor arra érdemes ügyelni, hogy ép héjú gumókat vegyünk, főzni pedig mindig héjában kell, mert a héjnak magas a tápanyag- és vitamintartalma.

Akinek pincéje van, az ősszel nagyobb mennyiséget „elvermelhet”: azaz a pince egyik sarkában, de föld nélkül tárolhat, legfeljebb egy jól szellőző SZÖVETZSÁKKAL kell letakarni. Fagyasztani viszont nem javasolt, mert kásás állagú és vízízű lesz.

A cékla két alapvető felhasználási formája közül az egyik maga a növény teljes valójában, a másik a belőle – bőségesen – kipréselhető . Ennek kinyerésére csak egy jó gyümölcscentrifugára van szükségünk. A céklalé kiválóan alkalmas lékúrákhoz vagy tisztítóböjtökhöz. Keverhetjük a zöldséglevek másik sztárjával, a sárgarépalével is.

A másik alapvető felhasználási mód maga a gumó: nálunk leginkább savanyúságként ismert, s úgy se rossz, de a cékla párolható, főzhető, sőt az aprócska és zsenge bébicékla SÜTHETŐ is. Az ínyencségnek számító – és sajnos nem sűrűn kapható – bébicékla alufóliába csavarva 180 fokos sütőben laza másfél óra alatt édes-puhára süthető, és más zöldségek vagy burgonyapüré társaságában kiváló köret lehet grillezett, illetve sült húsok mellett.

Az oroszok régóta tudják, hogy a céklából páratlan ízű és színű leves lesz: ez a borscs, amelyben harmóniában olvad össze a cékla, a fehérkáposzta és a marhahús íze. A lassú főzéssel elkészülő BÍBORSZÍNŰ levest tálaláskor egy kanálnyi tejföllel szokták díszíteni, s ez amellett, hogy festőien mutat a tányéron, nagyszerűen kiegészíti savanykás ízével a cékla édességét.

Salátaként érzi magát azonban a cékla igazán elemében: a megfőzött, megtisztított céklafejeket vékony szeletekre vágva, és Capri-saláta módjára, rétegenként szeletelt mozzarella sajttal lerakva, illatos olívaolajjal meglocsolva remek ELŐÉTELT kapunk, sőt nyárestéken egy pohár behűtött rozé mellett könnyű vacsorának is elmegy, egy darabka bagettel.

Igazi ízélmény a cékla kecskesajttal vagy kissé csípős márványsajtokkal: a megfőtt gumót ez esetben kockázzuk fel, terítsük szét egy nagy, lapos tányéron, és morzsoljunk rá kecskesajtot vagy gorgonzolát. Ha van friss bazsalikomunk, tépdessünk rá pár levélkét, az olívaolaj itt sem árt, és egy-két csavarásnyi borssal is fűszerezhetjük. Az édesbe hajló cékla és az ERŐS-AROMÁS sajt egyaránt szétomlik a szájban, s nem kíván mást, csak egy szelet olajbogyós vagy aszalt paradicsomos kenyeret.

Éva-tippek: Arra viszont vigyázzunk, hogy a céklavacsora nyomai ne kísértsenek sokáig – a gumó vörös festékanyaga ugyanis napokig meglátszik a kezünkön. Ennek elkerülésére érdemes gumikesztyűt használni a cékla tisztításakor-szeletelésekor, de ha a baj mégis megtörtént, akkor a bíbor foltokat némi langyos ecetes vízzel próbálhatjuk meg elhalványítani.

Szöveg: Simándi Júlia