Ismerős kép a tévénézőnek: sárga mellénybe öltözött fiatalok a kerítéshez láncolják magukat, tiltakoznak egy atomerőmű létesítése ellen. Vagy táblákkal, hangszórókkal vonulnak környezetvédők nemzetközi tárgyalások színhelyére. A mozgalmak hátterében gyakran a zöld pártok állnak. A zöld politikai mozgalom a hetvenes évek közepén indult, amikor egyértelművé vált, hogy a Földet és lakóit a gazdasági fejlődés és az energiaválság komoly veszélynek teszi ki.

Az első zöld párt 1973-ban Nagy-Britanniában jött létre, és az 1989-es európai parlamenti választásokon megszerezte a szavazatok 15 százalékát. A nyolcvanas években egymás után szerveződtek párttá a zöldek Belgiumban, Franciaországban, Ausztriában, Olaszországban. Közép-Kelet-Európában a zöld politikai mozgalmak még nem elég erősek. Magyarországon sem: itt a választók inkább a nagy pártokra szavaznak. De sajnos ez utóbbiakban sem tülekednek olyan politikusok, akik a légszennyezettség, a globális felmelegedés, a régi típusú energiafelhasználás ellen emelnék fel a szavukat. A zöld pártok nemcsak látványos akcióik miatt tűnnek szélsőségesnek az egyszerű polgár szemében, hanem azért is, mert ha álláspontjuk érvényre jutna, nagyon megváltozna az életünk: nem járhatnánk autóval a városban, az egekbe szökne a benzin és a parkolás ára, az élelmiszereink és a tisztítószereink hamar megromlanának, rengeteget fizetnénk a magunk termelte hulladékért, vissza kellene térnünk a textilpelenkához, sok új, furcsa erőmű épülne nagyon drágán és így tovább. De hát a Föld jelenlegi állapota is szélsőséges állapot: a korábbi általános szemlélet, miszerint az ember arra van, hogy a Földet megszelídítse és a természet fölött uralkodjék, egyre nehezebben vállalható. A szélsőségesség azonban nem minden zöld politikai kezdeményezésre jellemző. Vannak Európában (és máshol is) olyan politikai erők, amelyek radikális nézeteiket sikerrel párosítják más, megszokott eszmékkel, és reálisan, mérsékelten politizálnak. Nézzünk néhányat.

A német zöldek
Ők kerültek be először a parlamentbe, hiszen Joschka Fischer személyében karizmatikus vezetőre találtak. Ha 1946-ban nem telepítik ki Magyarországról a német kisebbség jó részét, akkor Joschka Fischer, apja után, Budakeszin lehetett volna hentesmester. Szüleitől örökölte magyarság iránti rokonszenvét, mint életrajzában meséli, apja szeme könnyben úszott, amikor az 1954-es labdarúgó-világbajnokságon a német csapat megverte a magyar válogatottat. Fischer a hatvanas évek diákmozgalmainak radikális, tettlegességhez is folyamodó szárnyához tartozott, majd egyik alapítója volt a német zöldek pártjának. 1985-ben tornacipőben esküdött fel mint Hessen tartomány kormányának környezetvédelmi minisztere. Az idén hatvanéves politikus, aki a Gerhard Schröder vezette szocialista–zöld koalíció külügyminisztereként 1998-tól 2005-ig a kormány legnépszerűbb tagjának számított, döntő szerepet játszott a zöldek reálpolitikai fordulatában. Talán ő Európa első olyan zöld politikusa, akiben a választók nem csak egyetlen ügy képviselőjét látták. Fischer személyében és politikájában összekapcsolta a zöldek elveit (környezetvédelem, korrupció elleni harc, a polgárjogi mozgalmak támogatása) a politika gyakorlati követelményeivel. Enélkül pártja sosem lehetett volna sikeres koalíciós partnere a szociáldemokratáknak. Amikor a Schröder-kormány bukása után a választáson győztes CDU élén Angela Merkel nagykoalícióra lépett a szociáldemokratákkal, új lehetőségek nyíltak Fischerék előtt: a téma Németországban továbbra is népszerű, és ezzel ellenzékben nem nehéz ünnepelt hőssé válni. A legutóbbi tartományi választásokon növelték is szavazataikat. A közvélemény-kutatások szerint a német zöld párt szavazóközönsége az iskolázottabb, érettségizett vagy diplomás népességből kerül ki, s több mint 50 százalékuk nő, a pártban ugyanis következetesen alkalmazzák a nemi alapon vezetett kvótarendszert, a párt tisztségeinek legalább a felét nők számára tartják fenn. A választási listák páratlan számú helyei nőknek jutnak, a páros számúakra nők és férfiak egyaránt kerülhetnek. Még a gyűléseken sem szólalhat fel egymást követően két férfi.

A francia, az osztrák és a cseh zöldek
A francia politikai életben a hetvenes évek óta szerepelnek környezetvédők. 1984-ben egy természetvédő párt és egy ökológiai szövetség egyesüléséből született a Les Verts, a francia zöld párt. Elsősorban nagyvárosokban – Toulouse, Grenoble – erősek. 1997-ben korábbi elnökjelöltjük, Dominique Voynet környezetvédelmi miniszter lett. A 2002-es elnökválasztáson a zöldek jelöltje, Noël Mamére 5,25 százalékot szerzett, ami persze nem számított soknak, de ráirányította a francia közvélemény figyelmét a környezetvédelem fontosságára. Az osztrák zöldek is felismerték, hogy saját hitelességük érdekében a fenntartható fejlődés mellett más társadalmi kérdésekre is rá kell állniuk. A párt prominenseinek esélyegyenlőségi akciói szinte nagyobb visszhangot kapnak, mint zöld politikájuk. Ulrike Lunacek képviselőnő, külügyi szóvivő, az 1984-ben alakult Európai Zöld Párt 2006-ban megválasztott elnöke leszbikusként aktívan kiáll a meleg közösség egyenjogúságáért. A kerekes székes (veleszületett üvegcsontbetegségben szenvedő) Theresia Haidlmayr 1994 óta képviselő az osztrák parlamentben, s a fogyatékosügyek, a civil szolgálat és az egészségügy felelőse. Egyik párttársa néhány éve azzal keltett feltűnést, hogy a parlamenti ülés szünetében megszoptatta gyermekét. A különösen Bécsben és más nagyvárosokban erős zöld párt 11 százalékot ért el a 2006-os parlamenti választásokon. A cseh zöldek többszöri újraalakulás után a legutóbbi választásokon jutottak a parlamentbe öt képviselővel. A Martin Bursík vezette párt delegálta Karel Schwarzenberget külügyminiszternek. A hercegi családból származó, Ausztriában felnőtt Schwarzenberg mindig megőrizte cseh állampolgárságát. Bár nem tagja a pártnak, nagy tekintélynek örvend, mert már a kommunizmus idején, Bécsből is támogatta anyagilag és a nemzetközi médiában a cseh ellenzéket.

Mitől zöld egy párt?
A zöld pártok fő jelszava: „Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan.” Európa a világ minden népének

Az osztrák zöld párt képviselője

mintát nyújthat a globális együttműködésre a szociális, környezeti és gazdasági célok integrálásával, az alternatív energiaforrások használatával. A legfontosabb alapelv a környezeti felelősségvállalás. A fenntartható fejlődés elve a szociális, környezeti és gazdasági célokat próbálja globális együttműködés útján összehangolni. A Római Klub, a globálisan gondolkodó értelmiség vitafóruma 1972-es első jelentésében a 21. század közepére globális környezeti katasztrófát jósolt. Addigra kimerülnek a természeti erőforrások, megnő a környezet szennyezettsége, egyre nehezebb lesz ellátni a föld lakóit élelemmel és ivóvízzel. Javaslatuk, a zéró növekedés (a népesség növekedésének csökkentése, az ipari termelés korlátozása) nem volt népszerű, mégis felrázta a közvéleményt. 1984-ben az ENSZ-közgyűlés határozatára megalakult a Környezet és Fejlődés Világbizottsága, melynek elnöke Gro Harlem Brundtland asszony, Norvégia akkori miniszterelnöke, magyar tagja Láng István professzor, a magyar környezetvédelem kiemelkedő személyisége volt. A Világbizottság négyévi működése alatt összeállított jelentés, a Közös jövőnk azt mondja ki, hogy úgy kell összhangba hozni a népesség növekedését és a gazdaság fejlődését a természeti erőforrások hasznosításával, hogy a legkisebb romlást okozzuk természeti környezetünknek. „A fenntartható fejlődés olyan fejlődés, amely kielégíti a jelen szükségleteit, de nem veszélyezteti a jövő nemzedékek esélyét arra, hogy ők is kielégíthessék szükségleteiket.” Az 1992-ben szervezett, nagy jelentőségű Rio de Janeiro-i konferencián a fejlett országok vállalták, hogy a bruttó nemzeti össztermékük 0,7 százalékát a fejlődőknek adják környezetkímélő technológiák bevezetésére. A 2002-es dél-afrikai világkonferencia azonban csekélynek találta az eredményeket, és ajánlásokat dolgozott ki a vízellátásra, az alternatív energiákra, a tengeri élővilág egyensúlyára, a veszélyes hulladékok tárolására, az egészségügyre, a nők helyzetére és a szegénységre. A 21. században a zöld gondolat egyre népszerűbb, éppen ezért – paradox módon – előfordulhat, hogy a zöld pártok gyengülnek, hiszen a környezetvédelem, az átláthatóság, a korrupcióellenesség elvét lassanként más pártok is beépítik programjukba, s ezzel csökkenthetik a zöld pártok szavazótáborát. De ha csak annyi érdem fűződik hozzájuk, hogy elindítottak valamit, már nem éltek hiába.

Írta: Lendvai Zsóka, Fotó: Europress, Red Dot

A cikk a 2008. áprilisi számában jelent meg. Minden jog fenntartva.