„Az összesküvés-elméleteket a hatalom terjeszti, ami példátlan"

„Az összesküvés-elméleteket a hatalom terjeszti, ami példátlan"
Forrás: Unsplash/Tom Radetzki

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

A

A politikával, a szexszel, a technológiával vagy a nőkkel kapcsolatos összeesküvés-elméletek sok mindent elárulnak egy társadalom állapotáról – írja a BBC. – És segítenek is abban, hogy orvosolhassuk a problémákat.

Krisztus előtt 331-ben valami nem stimmelt Rómában. Sokan megbetegedtek, mi több, meg is haltak. A város egyre nyugtalanabb lett. Aztán egy rabszolganő felkereste a bírót, és elmondta neki, hogy szerinte felsőbb osztálybéli nők titkos szövetsége mérgezi a várost. El is vezette az igazságszolgáltatás embereit a feltételezett bűnösök házaihoz, és bár ők azt állították, hogy a főzeteik nem mérgek, hanem gyógyszerek, mégis a főtérre rángatták őket, ahol meg kellett inniuk ezeket a leveket. Ketten közülük holtan estek össze. Tömeges letartóztatások jöttek, és 170 nőt találtak bűnösnek. A történészek szerint azonban nem méregkeverésről volt szó, hanem az addig ismeretlen pestis ütötte fel a fejét a városban. Hát, ezek a rómaiak tényleg elég ostobák voltak... Vagy... várjunk csak! Nagy-Britanniában március óta 77 telefonoszlopot gyújtottak fel vagy rongáltak meg, és 40 mérnökre támadtak rá azok az emberek, akik meg vannak győződve arról, hogy a koronavírus-járványt titokzatos erők terjesztik az 5G-s telefonhálózaton keresztül. Az összeesküvés-elmélet mostanra az USA-ban is futótűzként terjed.

Idegen gyíkemberek uralkodnak felettünk. A Föld lapos. A cápatámadásokat ellenséges ügynökök szervezik. Naponta dől ránk a hülyeség. Néha valamit felkap a net, néha meg szinte nyomtalanul eltűnnek teóriák. (Arról is van amúgy összeseküvés-elmélet, hogy az összeesküvés-elméleteket direkt terjesztik. Hogy kik? Hát biztosan a CIA!)

Ám a furcsaságukban mégis rejtőznek minták. A legújabb (nem összesküvés!) elméletek szerint az összeesküvés-elméleteket egyfajta természetes szelekció előzi meg, amely lehetővé teszi, hogy azok, amelyek megfelelnek bizonyos követelményeknek, gyorsan elterjedjenek a társadalmainkban – míg mások csak az internet legsötétebb, pudvás zugaiban tenyésznek.

Klassz kis főbűnösök

Először is: a sikeres összeesküvéseknek mindig kell egy saját „gazember”. A történelem folyamán általában a lakosság kedvenc rosszfiúi vitték el a balhét. Victoria Pagan, a Chicagói Egyetem történészének elemzése szerint a római mérgezéses összeesküvés sikere részben annak köszönhető, hogy a felsőbb osztályú nőket és rabszolgákat vonta be a történetbe – akiktől a hatalommal rendelkező férfi elit fenyegetettnek érezte magát.

Habár a római civilizáció nagyban támaszkodott mindkét csoport kizsákmányolására, a férfiak folyamatosan aggódtak attól, hogy azok ellenük fordulnak. A magas státuszú nőket általában gyanakvóan nézegették, és titokban szorongtak tőlük. A rabszolgákról viszont ismert volt, hogy időről időre meggyilkolták gazdáikat. Velük kapcsolatban fennállt a közvélekedés, hogy amúgy is kémként viselkednek, és ezért nem lehet megbízni bennük. Tehát egy összeesküvés, amely magában foglalja a „gyilkos nők bandáját, akiket aztán elárulnak rabszolgáik”, sokkal vonzóbb volt, mint maga az igazság.

Román anyák és az oltás

A modern világban nem véletlen, hogy a népszerű összeesküvés-elméletek általában olyan témákat érintenek, mint az földönkívüliek, a vallási kisebbségek, a társadalmi elit, a rivális nemzetek, a titokzatos technológiák és a környezetpusztítás. „Az emberek világszerte olyan összeesküvés-elméletben hisznek, amelynek egyes kulturális-történelmi elemeit a saját bőrükön is tapasztalják” – mondja a BBC-nek Karen Douglas, a Kenti Egyetem szociálpszichológusa.

Minden társadalomnak megvannak a maga szorongásai és rögeszméi – a sikeres összeesküvés-elméletek pedig rendszerint kihasználják ezeket. Vegyük Romániát, ahol sok nő elutasítja, hogy a lányát beoltsák a HPV vírusa ellen – noha a kórokozó a méhnyakrák 99% -áért felelős.

2008-ban – az első évben, amikor a vakcinát ingyenesen felajánlották –, a jogosult román nők mindössze 2,5%-a vette igénybe az oltást. Az arány annyira alacsony volt, hogy az iskolai oltási programmal végül teljesen felhagytak. Ez azért meglepő, mert Európában, másutt a HPV oltás rendkívül népszerű – 80%, vagy annál magasabb –, miközben Románia rendelkezik a legmagasabb méhnyakrák okozta halálozási aránnyal a kontinensen.

Számos oka van annak, hogy a román anyáknak gyanús az oltás, de a kutatások kimutatták, hogy az egyik legerősebb összeesküvés-elmélet, hogy a HPV-oltás egyfajta kísérlet a világ népessége feletti hatalomátvételre. Méghozzá azáltal, hogy az oltással terméketlenné teszik a nőket. És hogy mindez a gyógyszeripar machinációja.

A tévhiteket az ország történelme táplálhatta, valamint az általános bizalomhiány az egészségügyi rendszer iránt. Romániában még mindig gyakori, hogy a betegek még az alapellátásért is hálapénzt fizetnek az orvosi személyzetnek. A HPV-oltás viszont ingyenes volt. Gyanús, nagyon gyanús!

Bizonyos esetekben az elmékben szunnyadó összesküvés-elméleteket gazdasági-politikai változások aktiválják. Az antiszemita gondolatok, hogy a zsidók nagy hatalommal rendelkeznek, és a háttérben, titkon gonosz cselszövések részesei, különböző társadalmi mélyrepülések – például a munkanélküliség növekedésének időszakaiban – merülnek fel. Valószínűleg azért, mert lehetővé teszik az emberek számára, hogy az összetett társadalmi és gazdasági bajok forrását leegyszerűsítsék, és megtehessenek bűnbaknak egy embercsoportot.

Törzsi hitrendszerek

Ez teljesen egybevág a népszerű összeesküvés-elméletek egy másik általános összetevőjével: jó érzéssel tölt el, ha a saját csoportunkat többre tartjuk, mint a riválisainkat. „Legyen az a saját nemzetünk, a saját nemünk, vagy bármi más csoport” – mondja Douglas. „A saját és az idegen csoportok közötti különbségek hangsúlyozása erősebb társadalmi kötelékekhez is vezethetnek, és védelmet nyújthatnak azokkal szemben, akiket fenyegetőnek találunk. Ezért aztán az összeesküvés-elméletek gyakran terjednek olyan csoportokban, amelyek kölcsönösen konfliktusban állnak egymással. Néhány kutatás azt sugallja, hogy az emberek inkább akkor fordulnak az összeesküvés-elméletek felé, amikor válsághelyzetekkel szembesülnek" – mondja Douglas.

Az az elképzelés, hogy az 5G – és a korábbi mobiltelefon-hálózatok – károsak lehetnek az egészségünkre, azóta létezik, mióta a technológia körülbelül 30 évvel ezelőtt széles körben elterjedt. Először azzal vádolták, hogy az autizmus, a meddőség és a rák kialakulásáért felelős – de ezt általában a legsúlyosabb összeesküvés-elmélet hívők hangoztatták. Ám az új koronavírus 2019 decemberi megjelenése olaj volt a tűzre. Január 22-én – amikor a vírus még csak 314 embert fertőzött meg, amelyből hat volt halálos kimenetelű –, megjelent egy interjú, amely egy homályos hátterű háziorvossal készült egy belga újságban. Az volt a címe: „Az 5G hálózat életveszélyes – és senki sem tud róla”. A cikk az 5G veszélyeit összekapcsolta az új koronavírussal, bár bizonyítékot nem mutatott be az összefüggésre. Ennyi kellett csak a robbanáshoz.

„Az összeesküvés-elméletek általában elég gyorsan megjelennek, ha valami fontos dolog történik” – mondja Douglas. „A semmiből jönnek, amikor kitör egy válság, amelyet az emberek meg akarnak magyarázni, és azonnali válaszokra vágynak.” Miként a közelmúltbeli ausztrál bozóttüzek is számos divatos összeesküvés-elmélethez vezettek. Itt a politikusok megpróbálták elmismásolni az okokat félrevezetni a közvéleményt – a közvélemény meg akkor már elkezdett mindenfélében hinni inkább.

Az 5G-elméletet egyébként „összeesküvés-koktélnak” hívták, mivel az emberiség több félelmét is magában foglalja, egy finom kis shakerben összerázva. Az új vagy láthatatlan technológiával szembeni örökös félelem mellett, a Kína globális nagyhatalomként való megjelenése miatti aggodalom is táplálja a torz hitvilágot.

Az 5G összeesküvés-elmélet azért is lehet vonzóbb az igazságnál, mert hát: ez egy jó sztori. Mesék, legendák, anekdoták és pletykák értelmezik számunkra a külvilágot magunk körül – több tízezer évre nyúlnak vissza, és vitathatatlanul ezek tesznek minket emberré. Válság idején azért fordulunk a kamu történetekhez, mert egyszerűnek és megnyugtatónak találjuk őket.

Az összeesküvés-elméletek tartalmazzák a jó történetek összes elemét – félelmetes gazembereket, érdekes fordulatokat és erkölcsi tanulságokat. Emiatt egy jól felépített összeesküvés-elmélet erőteljesen képes megragadni a közönség képzeletét. Mert az, hogy „előbukkan egy vírus a semmiből, és többmillió embert megfertőz mindenféle ok nélkül” – lássuk be, ez eléggé soványka sztori.

Egyes pszichológusok összeesküvés-elméleteket hasonlítottak össze a vallási meggyőződéssel, és arra jutottak, hogy abban mindenképpen hasonlítanak, hogy a megmagyarázhatatlan dolgokat mégis remekül megmagyarázzak, így a hívők jobban kontroll alatt gondolják az életüket. Mások olyan mértékben hisznek az összeesküvés-elméletekben, hogy még életük árán is megpróbálnák igazolni azokat.

Tudáshiány

A legerősebb összeesküvés-elméletek gyakran foglalkoznak valamiféle rejtéllyel, a megmagyarázhatatlan repülőgép-szerencsétlenségektől a hírességek váratlan haláláig.

Ahol a hatóságok nem nyújtanak érdemi információt, ez az állapot általános bizalmatlansággal párosul – így a közvélemény a keblére öleli azokat, akik azt állítják, hogy megvan a válaszuk. Ezt tetézi, hogy a tudományos- és hivatali vizsgálatok és az információgyűjtés fájdalmasan lassúak lehetnek. Közben viszont az összeesküvés-elméletek azonnal megoldást kínálnak.

Miután az 1990-as években Andrew Wakefield hamisan állította, hogy az MMR-vakcina autizmushoz vezethet, évtizedes kutatások kellettek ahhoz, hogy minden kétséget kizáróan megállapítsák, hogy ennek semmiféle tudományos alapja nincs. Közben persze elterjedt az oltásellenesség, amit már nem lehet kiirtani a fejekből. Az összeesküvés-elméletek idővel annyira népszerűvé válhatnak, hogy pozitív visszacsatolási körbe kerülnek: minél többet vitatják őket, annál legitimebbnek tűnnek.

A közösségi média megjelenése és az új technológiák térnyerése megint csak jelentős mérföldkövek voltak az összeesküvés-elméletek történetében. Léteztek kifejezetten lokális, helyi hiedelmek, amelyek a globális közösségi média által az egész emberiség számára közkinccsé váltak. Például a világot titokban irányító, exkluzív embercsoportokat sejtő elméletek mára mindenütt jelen vannak.

Hátsó szándékkal

Amint a társadalmaink megváltoznak, az összeesküvés-elméletek is másmilyenek lesznek – és Russell Muirhead, a New Hampshire-i Dartmouth College politológusa aggódik miattuk.

„Az összeesküvés-elméleteket rendszerint a társadalom peremén terjesztik az emberek. De az új gondolatok most közvetlenül a hatalom felől érkeznek, ami valóban rendkívüli.”

Donald Trump amerikai elnök nemrég azt nyilatkozta, hogy saját szemével látott bizonyítékokat arról, hogy a koronavírus egy kínai laboratóriumból származik – miközben saját hírszerző ügynökségei szerint erre nincs semmi bizonyíték. Nicolas Maduro venezuelai elnök azt állította, hogy a járványt egy Kína által elszabadított biofegyver okozta. Erre sincs semmi bizonyíték.

„A saját fegyvereinkkel manipulálnak minket” – mondja Muirhead. „Az egészet súlyosbítja az a tény is, hogy sok országban – például az Egyesült Államokban – rekordszintű politikai polarizáció tapasztalható. Ez pedig melegágya a különböző konspirációknak, öszeesküvés-elméleteknek.”

Példaként említi a „Pizzagate” -et, a teljesen hiteltelen és széles körben elítélt összeesküvést, amely Hillary Clinton volt amerikai elnökjelölt kampánymenedzserét egy állítólagos gyermekbántalmazási üggyel keverte gyanúba – egy pizzéria alagsorában. Annak ellenére, hogy az egész nyilvánvalóan légből kapott kampányfogás volt, 2016-ban egy ember géppuskával kezdett lövöldözni az üzletben.

„Ez az összeesküvés-elmélet nem próbál megmagyarázni semmit a világról” – mondja Muirhead. „Amit csinál, az nem más, mint Hillary Clinton összemosása egy pedofillal, aki rosszabb, mint a nácik.”

Mostanra az elméleteknek semmiféle valóságalapjuk nincs. Régebben mindig egy parányi valóság-magból szökkentek szárba, mára azonban ennek vége. Ember legyen a talpán, aki rendet vág ebben a zűrzavarban.

Mi a megoldás?

„Nem az egyes emberek tehetnek az összeesküvés-elméletekről” – mondja Muirhead. Véleménye szerint az a probléma, hogy az emberek fokozatosan elvesztették a bizalmat a szakértők, a kormányok és az intézmények iránt. A rendszert magát kell megjavítani, és azt javasolja, hogy legitimáljuk újra a demokráciát. Reformáljuk meg kormányainkat és az intézményeinket. „Úgy, ahogy az az Egyesült Államokban, a 20. század első évtizedeiben történt. Az új generációk rehabilitálták a kormányt, ami mindenféle progresszív reformhoz vezetett, és ami a nők választójogával végződött.”

Douglas viszont úgy véli, további kutatásokra van szükség. „Azt hiszem, nagyon-nagyon fontos megérteni, hogy az összeesküvés-elméletek honnan származnak, és hogyan terjednek, mert komoly bizonyítékok vannak arra, hogy a jelentős társadalmi következményeik vannak.”

Valójában az évtizedes kutatások és az erre fogékony közönség ellenére is sok megválaszolatlan kérdés merül fel. „Azt hiszem, a kutatók körében általános egyetértés van abban, hogy az összeesküvés-elméletek korában vagyunk – de erre megint nincs valódi bizonyíték.”

Forrás: BBC


Az 5G-teóriáról bővebben:

Nézd meg a galériánkat>4 kép
Egy összeesküvés-elmélet hívei szerint az 5G okozza a koronavírus-járványt, és elképzelésüket a húszfontos bankjeggyel "igazolják"
Tovább olvasok
Kép
A karfiol egy igazi szuperzöldség, rengeteg jótékony hatással!

Telis-tele van tápanyagokkal, sokféleképp felhasználható, és rengeteg jótékony hatása van, amik miatt érdemes rendszeresen fogyasztani.

Kép
Napi horoszkóp október 19.: az Ikreket gyengéd szálak fűzik valakihez, a Skorpiók büszkék lehetnek magukra

A hét első napján is érdemes néhány percet szánnod a horoszkópodra, hisz a csillagok ismét üzentek!

Kép
Hogyan hat a párkapcsolatra, ha a nő pornót néz?

A pornófogyasztók harmada nő: milyen hatással van a pornó a párkapcsolatukra?

Kép
Vásárolj tudatosan: 10 bőrhatású darab, ami van olyan jó, mint az igazi

El is érkeztünk a bőrhatású darabok igazi szezonjához, mert bár a melegebb hónapokban is bevethető egy-egy ilyen darab, az igazi sikerszériájukat mindenképpen a hűvösebb időszakban élik.

Kép
Hogyan lett a fiam szobatiszta egy nap alatt?

Ahogy idén beléptünk az óvodakezdés évébe, több fronton is kezdtem kapni a hol vicces, hol pedig nyomatékos megjegyzéseket, hogy lassan el kellene hagyni a pelenkát a fiamnál. Volt, hogy teljesen jól fogadtam a kotnyeleskedést, volt, hogy magamban fortyogtam. De azért én is tudtam, hogy eljött az idő. Igaz az az “idő” még potom 9 hónap volt akkor, szóval nem hajt senkit a tatár.

Kép
Napi horoszkóp október 18.: a Bikáknak több önbizalomra van szükségük, az Ikrek nagy lépésre készülnek

A hét utolsó napján sem érdemes kihagyni a horoszkópodat, hisz mára is izgalmas dolgokat tartogatnak az egyes csillagjegyek!

Kövess minket

ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin

Előfizetés

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem