Az alábbi tünetek jelentkeznek azoknál, akik két oltás után lettek Covidosak
Már a kezdetekkor jelezték szakértők, hogy nagyon fontos beoltatni magunkat, de ettől még elengedhetetlen marad az óvatosság. A vakcinák ugyanis elsősorban az életveszélyes tünetekkel szemben nyújtanak biztonságot, és nem feltétlenül a megfertőződéstől védenek meg. Azaz ha téged beoltottak már mindkét vakcinával, ugyanúgy érdemes vigyáznod magadra, mert ettől még elkaphatod a koronavírust - csak enyhébb tünetekkel.
Szerte a világon már volt példa arra, hogy valaki a két oltás után COVID-os lett (Katalin hercegné például rögtön karanténba vonult, miután kontaktba került egy fertőzöttel, oltás ide vagy oda), szakértők pedig a begyűjtött adatok alapján meg tudták mondani, milyen tüneteket észlelnek leggyakrabban azok, akik ilyen esetben lesznek betegek. Mert az rögtön kiderült, hogy míg oltás nélkül a magas láz, köhögés, valamint a szag- és ízérzékelés elvesztése a legáltalánosabb, addig oltás után egészen más a helyzet.