Tokióban a húszas korosztályba tartozó nők 90 százaléka vásárolt már Louis Vuitton-terméket. A szupermarketekben Cartier-, Tiffany- és Prada-butikok sorakoznak, az üzleti negyedben, a Ginzában egyenruhás-kosztümös tömeg árad, a divatos Omoteszando úton márkásnál márkásabb ruhában sétálgatnak a hölgyek, valamivel arrább, a Haradzsuku negyedben, a Takesita utca környékét különféle divatirányzatokat követő fiatalok lepik el. Néhány lépésre, a Togo-szentély előtt ifjú pár fotóztatja magát hagyományos esküvői öltözékben, a szomszéd utcában hordozható szentély imbolyog egy helyi fesztiválon. Ebben a városban bármi megtörténhet.

Képgalériánk az alábbi képre kattintva érhető el.

Eklektikus látványvilág
Tokió az én szememben a divat paradicsoma, ahol a legextrémebb, legmodernebb, legkülönlegesebb darabokat is be lehet szerezni, és a hiedelmekkel ellentétben nem csupán csillagászati áron. Amikor először jártam ott, nem hittem a szememnek, annyira más volt minden, mint amit addig láttam vagy el tudtam képzelni. Az utcákon ápolt emberek tökéletes sminkben, frissen vágott frizurával – persze, hiszen egymást érik a fodrászatok, még az éjjel-nappaliban is lehet kapni szépségcikkeket, például műszempillát, a mai japán nők talán legfontosabb divatkellékét.
Sokszor csak leültem egy forgalmas kereszteződésben, néztem a hömpölygő tömeget, és úgy éreztem magam, mint egy szürreális álomban. Jön egy lány (vagy fiú) teddy macis viktoriánus ruhában, egy másik neonszínű matricákkal teletűzdelt arccal. Imádnak rétegelni, magukra aggatnak egyébként oda nem illő, a ruhájukhoz mégis passzoló kiegészítőket. Itt nem létezik átlagos farmer-póló: ha farmer és póló, akkor különleges 
a szabása, vagy olyan kiegészítőkkel van feldobva, hogy el sem hinnénk. Japánban a fiatalok minden európai képzeletet felülmúlva, minden polgárpukkasztást meghaladva, minden normát átlépve öltözködnek – és eklektikus, mégis egységes látványviláguk nagyon közel áll hozzám. Merészen játszanak a stílusokkal: talán ezt hiányolom itthon a legjobban. Én is pont így szerettem volna játszani a színekkel, a stílusokkal, a kiegészítőkkel: anno ezért döntöttem el (Japánban szerzett elképesztő élményeim hatására), hogy a divatban fogok dolgozni.

Utcadivat
A világon itt a legnépszerűbb az egyedi öltözködési kombinációkat variáló utcadivat, vagyis street fashion, melynek lényege az individuum kifejezése, a kreativitás, a különböző áramlatok mixelése. A színezett haj alapkövetelmény, a cél a minél nagyobb „cukiságfaktor”. A legszertelenebb divat a Haradzsuku negyedben dúl, itt született például a tinédzserek Gothic Lolita stílusa, amire a viktoriánus játékbaba ruha és a fehérre maszkírozott arc jellemző. Ez a világszerte ismert utcadivat az ősi japán öltözködéskultúrában, a manga képregényekben és anime rajzfilmekben gyökeredzik. Már a szamurájkorban is nagy felhajtást csaptak az öltözködés körül, s ha belegondolunk a színpompás kimonókba vagy a gésák arcfestésébe, mindjárt érthető lesz a mai utca látványa.
A nyolcvanas évek gazdasági fellendülése után, az óriási jólét korában (amit japán barátaimtól „Bubble Age” néven hallok emlegetni) a szigetországot ez a vágy fűtötte: „utolérni Európát”. Létrejött a londoni punkmozgalom japán formája, a visual kei, melyet a helyi rockegyüttesek kosztümjeit viselő rajongók – például kirúzsozott, női ruhában flangáló (s ezzel nem szexuális hovatartozásukat hirdető) fiúk – terjesztettek el az utcán. Először csak kapkodtam a fejem a Meidzsi-dzsingu-szentélynél, ahol mindenféle ifjúsági csoportok bandáztak egymás mellett érthetetlen jelmezekben, babának vagy horrorisztikus figurának beöltözve. Aztán megtudtam, hogy a különböző stílusok követői a suli után meg a hétvégén így járnakkelnek ezen a környéken.
Itt tanyázik a talán legismertebb társaság, a loliták, akik kislányos cicomázási vágyukat viktoriánus és rokokó gyerekruhában – térdzokni, csipke, fodor, alsószoknya, kiskalap –, porcelánbabaszerű külsővel élik ki. Sok fiatal ijesztget rémisztő megjelenéssel: ők kedvenc manga képregényük vagy anime tévésorozatuk valamelyik szereplőjének bőrébe bújtak, és valójában a cosplay (costume play) játékot játsszák.
Kedvenceim, a dekorák is itt vásárolnak az iskola után, mert a negyed természetesen alkalmazkodott az erre megforduló szubkultúrák szükségleteihez. A dekora teleaggatja magát egy rakás hajcsattal, rengeteg nyaklánccal, játékokat, plüssállatkákat visel magán, és stílusával az örök fiatalságot fejezi ki. Közben persze kawaii, azaz cuki: ezt a szót és magát a fogalmat is nagyon szeretik a japánok.

Plázacicaország
Nagy divatközpont a Sibuja metróállomás környéke is. A világ egyik legforgalmasabb kereszteződésén – amely 15 négyzetkilométer, és egy négyzetkilométerre átlag 13 000 fő jut – legalább öt irányban lehet átkelni. Imádom nézni, ahogy a sok ember szinte folyik a nagy placcon, általában több lámpaváltást is megvárok, ha arra járok. A környék teljes mértékben a fiatalokra specializálódott, itt található a legtöbb ruhaüzlet és játékterem. Errefelé mindig úgy érzem, hogy egy plázacica-országba keveredtem.
Az erre közlekedő fiatalok is igencsak meglepő látványt nyújtanak. Az arcok valami ellenszegülést fejeznek ki a japán társadalommal, szabályokkal szemben, mintha tüntetnének az egyformaság ellen. Ők a ganguro képviselői, az egyik első lázadó stílusé, amely a lányokat és fiúkat egyaránt narancsos barnára szoláriumozott bőrrel, vad színekre festett hajjal, fehérre rúzsozott szájjal és kihívó ruhában tereli csoportokba. A csoportos megjelenés nagyon fontos, ezek a pink hajú, agyonsminkelt lányok, ha egyedül vannak, sokkal ártatlanabbak és csendesebbek: Japánban az egyéni és a csoportos viselkedési normák között igen nagy a különbség.
Mostanában egyre sűrűbben tűnnek fel a kogal lányok is, akik szupersminkkel, szőke hajjal, miniszoknyában, márkás kiegészítőkkel próbálnak kaliforniai társaikra hasonlítani, és szabad idejüket vásárlással csapják agyon. Kritikus vélemények szerint az ilyen viselkedésformák a modern, kiüresedett Japánra utalnak. Mindenesetre a látvány ámulatba ejtő és felejthetetlen.

Nem jelmezbál
Az évekkel ezelőtt Japánban vásárolt ruháim még mindig divatban vannak, javában hordom őket, úgyhogy nyugodtan kijelenthetjük, hogy az ottani divat jócskán megelőzi korát. Nem véletlen, hogy a nagy trendkutató cégek buzgón figyelik és elemzik a japán ifjúság öltözködési szokásait, mely fittyet hány a konvenciókra és nem fél az extremitásoktól – nélkülük a Dolce & Gabbana vagy a Louis Vuitton sem volna olyan, amilyennek ismerjük, a Zaráról vagy a H&M-ről már nem is beszélve.
Az a lényegi különbség a japán és az európai–amerikai divat között, hogy nálunk egy haute couture-bemutató voltaképpen jelmezbál, a butikokba, boltokba pedig már csak a hordható ruhák kerülnek be, a szigetországban viszont, aki divatosan öltözködik, az az utcán is jelmezben jár. Az egyedi megjelenés igénye a fiatal japánok körében pedig egyáltalában nem csökken, sőt növekszik – legalábbis a lassan két évtizedes tendencia erre vall.

Újgenerációs szülők
Persze eljön az az idő, amikor ezeknek a fiataloknak el kell majd tartaniuk magukat, és nem jut idejük a kosztümhordásra vagy a bandázásra (bár addigra újabb tokiói generációk verődnek majd újabb szubkultúrákba). Ki tudja, mi marad bolondságaikból a felnőtt életre? Annyi biztos, hogy mindig változtatnak az ember gondolkodásmódján azok a furaságok, amiket megél.
És valóban, az újgenerációs, ifjú japán szülők már most másképp öltöztetik utódaikat, amire minden lehetőségük megvan, hisz igényeiket hihetetlen gyerekruhaboltok tömkelege szolgálja ki. A kiskorúakra a szülők nem erőltetik rá a saját ízlésüket, hanem a gyerekek maguk választhatják ki, hogy mit vegyenek fel. Ha tütüt szeretnének farmerral, neonzöld gumicsizmával, nyuszifüles pulcsival és varázspálcával, az se baj. Senki sem mondja, hogy „nem szabad!”.

Fotó: a szerző felvételei

Ez a cikk az Éva 2010. októberi számában jelent meg először. Minden jog fenntartva.

Divattippekre, öltözködési tanácsokra van szükséged?Kérdezz a divatszerkesztőtől, aki ezen a blogon válaszol majd! Írj neki emailt vagy kommentet a cikk alján vagy akár facebook-oldalunkon!