Néhány évvel ezelőtt, miután harmincéves lettem, mászni kezdtem. Csak fel, egyre feljebb, az Alpok legszebb kaptatóin. Ekkor még nem sejtettem, hogy mennyi kaland, öröm és persze testi, lelki nehézség vár rám az első ötezres csúcsig vezető úton. Ma amikor belenyilall a fájdalom a lábujjaimba, akkor tudom, hogy bizony feljutottam a Kazbek 5047 méter magas csúcsára. A hegyek megszállottja lettem.

A korábban még magas sarkúktól zsúfolt cipősszekrényemben egyre nagyobb helyet követelnek a terepfutócipők, túra-, és hegymászó bakancsok. Bokarögzítők. A gardróbomból kikoptak a magyar divattervezők egyedi, jellemzően monokróm színvilágú ruhadarabjai. Helyükre hegymászókra szakosodott nemzetközi márkák megkerülhetetlen, komplex, színes, még színesebb, adott esetben életmentő darabjai kerültek, amelyek közül az Icebreaker merinó gyapjúból készült, letisztult szabásvonalú pólóit a városban is viselem, sőt kombinálom elegánsabb kiegészítőkkel.

Az éjjeli szekrényemen álló könyvkupac egyre nagyobb részét teszik ki a vakmerő, megállíthatatlan kalandornőkről szóló múlt századi és azt megelőző időkből származó történetek. Némelyikük – például Amelia Earhart és Freya Stark – ma is jól ismert, de a többségük soha nem részesült férfi társaikhoz hasonló kitüntetett figyelemben. Nem neveztek el róluk hegyek, havasok közt futó hágókat, se kis utcákat. A merev társadalmi elvárásoknak megfelelően bokát takaró szoknyában vették az akadályokat, habár nyilvánvaló volt, hogy a korabeli női öltözék nem alkalmas magashegyi expedíciózásra. Egyik kivétel közöttük Henriette d’ Angeville (1794-1871), aki tweed térdnadrágjában az excentrikus, nyugtalan, emancipált, modern nőtípust testesítette meg a Gore-Tex előtti korban.

Míg a “tisztességes” hölgyek az alpaka gyapjúból varrt, réteges, nehéz szoknyájuk alá rejtették nadrágjukat, amit csak több ezer méterrel a tengerszint felett fedtek fel, nem veszélytelenül. Például egy napon, valamikor a 19. század végén Mrs. Aubrey Le Bond az első női alpesi klub alapítója a Zinalrothorn (4221 m) sikeres csúcsmászását követően, ereszkedés közben vette észre, hogy fent felejtette a szoknyáját a hegyen. Elképzelhetetlen volt a számára, hogy szoknya nélkül, egy szál nadrágban térjen vissza Chamonixba, így inkább az időjárási és technikai elemektől kimerülten, saját határait legyőzve visszafordult megkeresni azt...

Ezek az 1862 és 1910 között készült elképesztő fényképek tanúskodnak arról, hogy a nők mindig és mindenkor megtalálják a módját, hogy kövessék az álmaikat.

Kövessétek Nórit az Instagramon: @szucsnora