Mivel ez egy női magazin, kezdjük azzal, hogy beszélsz életed nőiről.
Ohhohooo!
A legfontosabb nőkről. Meg hogy mit köszönhetsz nekik.
Nem fogják elhinni, de a gitár mindig is fontosabb volt számomra, mint a csajok.
Érdekes, hogy rögtön a csajozás, a szerelem jut eszedbe. Gondoltam, ha életed legfontosabb nőiről kérdezlek, akkor majd beszélsz édesanyádról, a feleségedről. De rögtön a csajok jutottak eszedbe.
És milyen következtetést vonsz le ebből?

Végül is azt, hogy normális pasireakció.
Megnyugodtam... Tudod, a fiatalság örök... Az élet sajnos nem. Édesanyám mindenkinek a legfontosabb nő volt a családban. Nagyon sokat jelentett nekem az ő biztatása. Meglehetősen szűk lakásban éltünk, nem nagyon volt helyünk, állandóan ott gyakoroltam a gitárommal a konyhában, mondhatni a szoknyája mellett, és ő főzés közben dicsérgetett meg mondogatta, hogy: „Fiam, te egyszer még nagyon sokra fogod vinni.” És rendelte is tőlem folyamatosan, hogy most ezt játszd, fiam, most meg azt.
Mi volt a kedvence?
Egy nagyon régi, romantikus spanyol románc.
Azóta ezt feldolgoztad?
Nem. De írtam neki egy dalt, meg is jelent. Anyám emlékére, ez a címe.
Édesapád roma volt, édesanyád félig. Mennyire számított akkoriban különlegesnek egy ilyen vegyes házasság?
Anyu anyu volt, apu meg apu. Gyerekek voltunk, nem vettük észre, hogy különleges lenne az ő kapcsolatuk. De valójában édesanyám mentalitásban még nagyobb roma asszony volt, mint bármelyik.
Ez miben nyilvánult meg?
Elképesztően temperamentumos volt. Hát az nem semmi volt, ahogyan védett minket! Ha kint játszottunk és valami baj ért minket, vagy valaki csak bántani próbált, anyám azonnal rohant a pongyolájában és hatalmas hangerővel meg vehemenciával harcolt értünk bárkivel szemben.

Az interjú folytatódik az áprilisi Éva magazinban!