Márkás cuccokba öltözött huszonéves bájgúnár (a vékony testfelépítésű, elektrozenét hallgatós fajta, aki csak a szolit veszi igénybe az edzőteremben): Csípős kolbász? Kinek veszed? Az uradnak? (Közben befurakszik elém a sorba)

Én (Nem hiszem el, ami történik, mindazonáltal úgy teszek, mintha az egészet nem venném észre)

MCÖHB: Vagy amúgy szárazon megy a s...dbe?

Én: Nem lehetne, hogy békén hagyj?

MCÖHB: Tessék?

Én (most már elég hangosan ahhoz, hogy a közelben állók odakapják a fejüket): Nem lehetne, hogy békén hagyj?

MCÖHB (továbbra is fojtott hangon, kedvesen mosolyogva): Te utolsó szemét, azt se érdemled meg, hogy levegőt vegyél, mindjárt p...n rúglak, te retkes k... (és így tovább, legalább másfél percen át, amíg sorra nem került, majd fizetett és távozott)

Fotó: Europress

Nem meglepő, viszont érdekes, hogy nekem ezalatt nem jutott eszembe

...odamenni a kijáratnál álló biztonsági őrhöz és segítséget kérni

...vagyempatikusan megkérdezni a zaklatómat, hogy mi baja, bántotta-e valaki, ahogy ebben a kampányban tanácsolják (igaz, az a bullyingról szól, ami kicsit más), amiről mindössze pár napja írtam cikket erre az oldalra

...vagy legalább szó nélkül elhagyni a helyszínt

Hanem mindezek helyett némán álltam és tűrtem a mocskolódást, vártam, hogy vége legyen, majd magam is ugyanúgy távoztam, mintha mi sem történt volna. Igaz, hogy az üzlet személyzete és többi vásárlója is ugyanígy. Neveltetés?Szimpla hárítás?Mindkettő együtt?Fura.

Nektek lett volna lélekjelenlétetek? Mit tettetek volna? Van hasonló történetetek? Írjátok meg.

Egy másiklidérces esetitt.