Károly herceg néptáncolni tanult Székelyföldön

Károly herceg néptáncolni tanult Székelyföldön

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

A

A walesi herceg már tizenvalahány éve rendszeresen megfordul Romániában és saját nyaralója is van itt.

Az nem újdonság, hogy Károly walesi herceg gyakran előfordul Erdélyben és Románia más tájain. Már a 90-es években felfedezte magának a környéket és azóta rendszeresen kampányol a helyi (elsősorban) szász falvak és ortodox templomok állagmegőrzéséért, illetve lerombolásuk ellen.

A herceg 2006-ban vett először házat Szászföldön, és azóta egyes értesülések szerint négy különböző ingatlanja is van Kovászna megyében.

A herceg ha teheti, minden tavasszal itt tölt néhány napot, mert az erdélyi havasokban ilyenkor nyílnak a vadvirágok. Május végén Károly járt Bukarestben, találkozott az államfővel, ellátogatott Brassóba, majd Zalánpatakra (többek közt itt is rendelkezik házakkal). Ez a kép először a Heveder banda Facebook-oldalán jelent meg:

Károly herceg évek óta rendszeresen szorgalmazza a szászföldi paraszti kultúra megőrzését, és ennek kulcsát a turizmus fellendítésében látja.

A fotóra itt és itt bukkantunk rá.


Ez pedig egy régi családi kép csak úgy, a windsori kastély előtt. (Avadvirágokról jutott eszünkbe.)

Tovább olvasok
Kép
Második babáját és 2020 történéseit gyászolja Meghan Markle

A New York Times-ban jelent meg Meghan őszinte vallomása a vetélésről és fontos dolgot üzent minden nőnek!

Kép
Napi horoszkóp november 30.: a Bakoknak érdemes nyitottabbnak lenniük, a Halak diplomáciát gyakorolnak

A hónap utolsó napjára is üzentek a csillagok, érdemes tehát elolvasnod a horoszkópod!

Kép
"Miután kigyógyultam a koronavírusból, az alábbi különös dolgot vettem észre"

Még szakértők sem tudják, pontosan milyen hatással van a szervezetre hosszabb távon a koronavírus.

Kép
Tökéletes tökéletlenségek a médiában és a nagyvilágban

A legújabb részben egy kényes és sokakat megosztó témáról beszélgetünk az ÉvaMagazin.hu podcast műsorában, a Mesélj, Anyukám!-ban.

Kép
Hancúr karantén idején: "Az alvásidőben lezavart együttlét végére kelt fel a lányunk, aki nem értette, miért vagyunk meztelenek délután 3-kor"

Soha nem látott hévvel faljátok egymást, sutyiban, netán a gyerekek elől bujdokolva csókolóztok, vagy a fáradtságtól egyszerűen gondolni se tudtok a szexre? Miközben sok házaspár már egymás puszta létezésétől is a falra mászik a karanténos mindennapokban, mások boldogan élvezik ki a szoros közelséget, attól függően, kinek milyen hatással van a jelenlegi helyzet a libidójára. Megkérdeztünk néhány anyát, hogy áll a szexuális életük a karantén alatt.

Kép
Ez történik a testeddel, ha nincs szex

Erősíti az immunrendszeredet, mérsékli a stresszt, és a vérnyomásod is alacsonyabb lesz, ha rendszeresen hancúroztok a pároddal. Ha viszont csak kevés, vagy egyáltalán nincs szex, a tested ahhoz fog alkalmazkodni és problémák sora jelentkezhet.

Kép
Mikor kezdhető újra a sport a koronavírus fertőzés után?

Bár a koronavírus fertőzöttek többsége szerencsére teljesen felgyógyul, bizonyos esetekben viszont komolyabb szövődmények alakulhatnak ki, akár hónapokkal később is. Sportolók esetében különösen fontos lenne egy kardiológiai ellenőrzés.

Kép
Jelek, melyek arra utalhatnak, a gyerekedet is nagyon megviseli a jelenlegi helyzet

Amíg te kibeszélheted a feszültséget; egy gyereknek ez közel sem ennyire egyszerű. Pedig őt is biztosan nyomasztja, hogy egyik napról a másikra fölfordult a kis élete. S ha szavakkal nem is biztos, hogy ki tudja fejezni, ez a viselkedésén keresztül talál kiutat. Olvass a néma üzenetekből.

Kövess minket

ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin

Előfizetés

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem