"Kívülről nem látszott, hogy belül rohadnak. Vonzó volt, irigylésre méltó, csábító.”Körben állunk, mindenki fogja a mellette álló kezét, valaki rázendít: „sziasztok.” Sziasztok, sziasztok. Leülünk. Székzörgés, röhécselés. Na jó, álljunk fel, még egyszer, ez így nem oké. Állunk körben újra, fogjuk egymás kezét, most csend, pici ihlet, aztán mindenki: „sziasztok.” Sziasztok, ez itt a Megálló.

Megálló Csoport Alapítvány. Reggel 9-től este 9-ig várjuk, folyamatosan fogadjuk a gyógyulni kívánó szenvedélybetegeket! Programunkba bármikor, korlátok, feltételek és elvárások nélkül be lehet kapcsolódni. Bárki bármiféle konkrét cél nélkül betérhet, gyors és egyszerű segítséget igénylő problémákkal is! www.stopgroup.hu

Helló, Béla vagyok, függő, január tizenötödike óta tiszta. Sziasztok, Gábor, nem tartom magam függőnek. Árpád vagyok, függő, de most már két hete nem iszom, köszönöm, hogy itt lehetek. Piroska, pszichológus, nem függő. Balázs vagyok, heroinfüggő, tiszta. Bálint vagyok, 2008 novembere óta tiszta, büszke vagyok magamra, boldog vagyok, békés, kiegyensúlyozott. Géza, függő vagyok. Ópiátfüggő. 10 éve tiszta. Menyó vagyok, szeretnék meggyógyulni, függő vagyok. Gábor vagyok, nem függő, önkéntes. Péter vagyok, alkoholproblémám van, nem vagyok függő, de ha van pénzem, akkor iszom. 3 hétig is egyfolytában. Amíg tart a pénz. Janó vagyok, biztos, hogy nem függő, de tényleg. Sziasztok, Pataki Katalin vagyok, újságíró, nem függő, írni szeretnék az iskoláskorúak drogproblémáiról, ha nem bánjátok, itt maradok a foglalkozáson. Lajos vagyok, nem függő, néha szívok. Nyugodtan kérdezz tőlünk bármit. De innen nem megy ki semmilyen infó, azt hogy oldod meg? Név nélkül, oké? Tercsi, Fercsi, Kata, Klára s valahány név a naptárba’? OK.
– Anya, az emberek mért cigiznek?
– Mert rászoktak.
– Azt mondtad, mérgező.
– Az is.
– Te is cigizel?
– Én nem. Apa cigizett, de leszokott.
– A többiek mért nem szoknak le?
– Mert nehéz.
Kornél fiam 5 éves. Magyarázom, hogy elkezdeni könnyű, aztán bajba kerül az ember. Jaj, mit mondjak, hogy ne rontsam el?! Azt hittem, ezek a kérdések később jönnek. De legalább kérdez. Ez jó, erre emlékszem. Hogy mit kell válaszolni, arra nem. Ha nagyon hevesen tiltom, tuti kedvet csinálok. Bajban vagyok.
A népszerű színész idén lenne 50 éves, nézem áhítatos szomorúsággal a tévében, ahogy játszott, énekelt. Keveset pislogok.
– Anyaaaaa!
– Hagyjál, légyszi, muszáj néznem, nagyon szerettem ezt a színészt. Meghalt. Még csak 2 éves a kislánya. Nem találkoztak soha.
Egy klip megy, rágyújt, és füstöl.
– Anya, azért halt meg ez a színész, mert cigizett?
Kísértésbe esem, bocsássa meg nekem az Ég.
– Azért.
Kezdjük a végéről, hátha megértek valamit, hátha jobban fogok majd válaszolni az 5 évesnek, hátha rájövök valamire. 16, 20, 25 éves ifjakat találok a Megállóban. Közvetlenek, nyíltak, azonnal és folyékonyan beszélnek a szenvedélybetegségükről. Ők azok, akik úgy döntöttek, mégis inkább maradnának, de még nem tudják, hogyan. Letenni viszonylag könynyű, meggyógyulni gyötrelmes út.
Név nélkül, ahogy ígértem, csak írom, amit mesélnek. (Jóska, Sára, Tercsi, Fercsi, Kata, Klára…)
Tudod, az első egy évet nem adnám semmiért. Maga volt a mennyország.
Nem tudtad, hogy mibe mész bele?
Nem. Akik csinálták körülöttem, lazák voltak, vagányok, az élet császárai. Kívülről nem látszott, hogy belül rohadnak. Vonzó volt, irigylésre méltó, csábító. Én is akartam. És különben is, baromira unatkoztam. Voltam 15 éves. Szóval, az első év a heroinnal, az fokozhatatlan, állítom ma is, aztán jött két viszonylag jó év, majd kezdődött a pokol.

Működésünk egészének alapelve az önsegítés, s ennek kifejezése, hogy önsegítő csoportokat szervezünk, működtetünk, fogadunk be, támogatjuk és motiváljuk létrejöttüket. Felfogásunkban az önsegítés egy más, új, értelmes és boldog életvitel megmutatását jelenti a sorstársi közösség támogató ereje, feltétlen kompetenciája és hitelessége révén. E működés legfőbb üzenete: Rád szükség van!
Megszerez, használ, kipörög. Megszerez, használ, kipörög. Az ember az élet szürkesége és monotonitása elől menekül egy teljesen kataton, kísértetiesen ismétlődő dramaturgiába, csak még közben muszáj előbb hazudni, aztán lopni is. Megszerez, használ, kipörög. Megszerez, használ, kipörög. Minden nap egyforma, nem tudsz kiszállni, őrület. Alapvetően dögunalom. És már nem te használod az anyagot, az anyag használ téged. Árulás. Megszerez, használ, kipörög. Mindenki kipörög, van, aki még életében.
Elrettentés? Iskolai felvilágosítás? Ugyan. Idiótán mutogatnak roncsolt tüdőket, meg riogatnak. Ez teljesen hatástalan. Az ember nem hiszi, hogy vele baj lehet. Majd én tudom a mértéket, úgyis ott van a kutya eltemetve. Majd én azt tudom. Ha láttam volna kiterítve a császárokat, az segített volna, talán. De mire meghaltak, én már benne voltam nyakig.
Van egy mondás, hogy ha valahol rossz helyen ülsz, akkor üres a jó helyed. Én itt jól vagyok. Vigyázunk egymásra, mert már más nem nagyon van. Odakint senki nem hisz nekünk. Meg akarom találni a jó helyem.

A csoporttagok sorsközösséget vállalnak, feltárják egymásnak egyéni problémáikat, gondolataikat, azokat megbeszélve, több egyéni megközelítés szűrőjén átrostálva közösen dolgoznak ki megoldási stratégiákat. A problémamegoldás hosszabb-rövidebb folyamatát nyomon követik, szükség esetén újabb és újabb terápiás tervet dolgoznak ki. Az elkeseredett, magányos, kapkodó döntések helyébe a csoport ereje és bölcsessége lép.

A szüleid hibásak? Először hibáztattam őket, mert valakire rá kell fogni. Minden kamasz utálja a szüleit. Lázad, mást akar. Az én szüleim alám tettek mindent. Kaptam egy saját boltot szakközép után, de nem voltam tőle boldog. Pénzem is volt, buli volt kipróbálni. Nagy utazás. De ne hidd, hogy rájössz, kiből lesz függő. A szer nem válogat. Ha van pénzed, könnyebben hozzájutsz, ha nincs pénzed, szerzel. Unatkozó úri gyerekek is megcsúsznak, nem csak szociálisan terheltek.
A szüleim? Ha segíteni akartak volna, csak megnehezítik az anyagozást legfeljebb. Megakadályozni nem tudták volna. Nem lesz mindenkiből függő, aki kipróbálja. Nálam genetikus. Senki nem hibás. Nekem dopaminhiányom van. A „normik”, akik nem függők, beszerzik a dopaminmennyiséget érintéssel, evéssel, szexszel vagy valamilyen versenyzéssel, nekem ez nem ment, szorongtam, kellett valami kábító, hogy fellazuljak az emberek társaságában. De most már tiszta vagyok. Eszem, néha piálok, segítek hátrányos helyzetűeken, dolgozom egy alapítványnál. Barátnőm is van.
A Szülőcsoport szenvedélybeteg életvezetésű fiatalok hozzátartozóinak önsegítő csoportja. Gazdája és szervezője két megállós segítő. Általánosságok helyett legtöbbször konkrét témákról beszélgetünk. Számunkra ezek a szituációk nagyon nehezek, de mégis érdemes erőltetnünk, mert határozottan segítik a terápiások megerősödését, talpra állását.

„Én is drogoztam hosszú ideig, én is rosszul viselkedtem a szüleimmel, és ők is kiakadtak a viselkedésemen. Így visszatekintve, azt hiszem, meg tudom mondani a szülőknek, hogyan viselkedjenek, hogyan segítsenek a szenvedélybeteg gyereküknek. És hogyan segítsenek saját maguknak ebben a helyzetben. Az első ilyen csoporttalálkozásokon mindig nagy a panaszáradat, nagy a fájdalom, de amikor egy szülő észreveszi, hogy nincs egyedül a problémával és végre tud róluk beszélni, az már segítség. És meg lehet figyelni, hogy pár találkozás után már magukról kezdenek beszélni, arról, hogy mit csinálnak rosszul, vagy mit csinálnak jól.” (Naplórészlet)

Az önsegítő csoportok rendszere heti programmá szerveződik, állandó ritmust adva így a Megálló Ház életének. Minden napra jut egy, két vagy három csoport, melyhez a betérők kapcsolódni tudnak. A csoportok látogatói ugyanakkor így könnyebben válnak a Ház állandó látogatóivá is, hiszen a támogató, befogadó és segítő légkörben megmaradnak, s egy idő után már nem csak a csoportfoglalkozások idejére térnek be. Az egyes csoportok résztvevői egymással is megismerkednek; az előtérben töltik idejüket, így a ház egész légkörét áthatja az önsegítő jelleg, az egymásra figyelés, az emberi kapcsolatok és a közösség megtartó, építő ereje.

Nem azon múlik, hogy mennyire felnőtt valaki? Hogy képes-e felelősséget vállalni a sorsáért, a környezetéért, az emberekért, akik körülveszik? Hogy képes-e dönteni: kábítom és kiütöm magam vagy megdolgozom a jóért?
Persze. Egy 13 éves, akit először megkínálnak, az gyerek. És amikor elveszíti a szüleit, és el kell tartania magát 16 éves korától, akkor már felnőtt? Ha lesz egy csaja, akkor felnőtt. Ha születik egy gyereke, akkor örül, mint egy kisgyerek, de persze apa lett, tehát felnőtt. Amikor újra és újra pénzt szerez, és anyagra költi, akkor nagyfiú, amikor előzetesbe kerül, akkor meg rí és nyüszít a rács mögött, mint egy csecsemő.
Azt mondják, nem mindenkinek „jön be”. Egyáltalán nem törvényszerű, hogy függő lesz az ember. Vannak használók. A függők szerint ők a szerencsések, mert tudnak élni a szerrel. Csupán használják élvezeti cikként, kiszívják belőle a jót, de nem válnak rabbá. Tudom, hogy a szer nem válogat (Tercsi, Fercsi, Kata, Klára…), tudom, hogy a hajlam és a kémia nagy úr. De hiszek a gyerekeimben, hiszek magamban,
a páromban, és a közös erőnkben. Hiszek a józan észben. Meg a beszélgetésben.
– Anya, téged megkínáltak cigivel?
– Meg. (Nagyjából mindennel, fura szerzet vagyok, nem próbáltam ki semmit. Egyszer volt egy LSD-s kalandom, sokkal ijesztőbb volt, mint amennyire izgalmas. Nem jött be.)
– És mit mondtál?
– Hogy nem kérek.
– És ha az én barátaim majd nem játszanak velem, csak ha én is kipróbálom?
– Akkor azok nem a barátaid.

Szöveg: Pataki Katalin, Fotó: Europress
Ez a cikk A szer nem válogat címmel az Éva magazin 2010. évi májusi számában jelent meg. Minden jog fenntartva.