Meglepően praktikus: Ezért adott Uma Thurman lányának öt keresztnevet

Uma Thurman 1998-ban ment hozzá Ethan Hawke színészhez, akit az 1997-es Gattaca forgatásán ismert meg. Házasságukból két gyermekük született. Maya 1998-ban, öccse, Levon pedig 2002-ben látta meg a napvilágot. A családi idill azonban sajnos nem tartott sokáig és a sztárpár útjai 2003-ban elváltak egymástól.
A színésznő 2007-ben kezdett randizni a Londonban élő francia üzletemberrel, Arpad Bussonnal, 2008 júniusában pedig már az eljegyzésükről szóltak a hírek. 2009 végén egy időre szakítottak, de hamarosan kibékültek, és 2014 áprilisáig együtt is maradtak. Kapcsolatukból egy gyermekük született 2012-ben, Luna Thurman-Busson. A most 11 éves kislányról azonban kevesen tudják, hogy az anyakönyvi kivonata szerint a nevében benne sincs a Luna, ellenben más keresztnevek annál inkább.
Na, de hogy is van ez?
Uma legkisebb gyermeke születésekor hivatalosan Rosalind Arusha Arkadina Altalune Florence Thurman-Busson lett bejegyezve. Ez a furcsaság pedig Jimmy Fallont se hagyta nyugodni, aki egy korábbi interjú során rá is kérdezett Uma Thurmannél erre a dologra.
Végül célzott arra, hogy a kötőjellel ellátott vezetékneve számít igazán...
