Fény derült Harry és Meghan Markle vagyonára: a királyi család tagjaihoz képest így állnak

Nos, amikor Harry és Meghan meghozta azt a döntést, hogy kilép királyi kötelezettségei alól, nyilvánvalóan számított arra, hogy a bevétel is némiképpen csökkeni fog. Azonban jelentős adósságba kerültek akkor, mikor 2020-ban megígérték, hogy visszafizetik azt a pénzt, amit még a függetlenedésük előtt költöttek az egykori otthonuk felújítására. Ez egyébként megközelítőleg 2,1 millió font közpénz volt. Ennek visszafizetésre pedig havonta mintegy 18 ezer fontot szánnak, ez egyébként nem kevesebb, mint 8 millió forint.
Azonban a becslések szerint ez azért annyira nem esik nehezükre, mivel 48 millió fontra becsülik az együttes vagyonukat, ami megközelítőleg 22 milliárd forintnak felel meg. Ennek tekintetében pedig egyértelmű, hogy nagyon jól jártak még így is, hogy függetlenedtek a királyi családtól.

Na, de mennyit keres a királyi család többi tagja?
Nos, mintegy 26 milliárd euróra becsülik a királyi család teljes vagyonát. A becslések szerint a kis György hercegnek már most 457 ezer eurós vagyona van, ez pedig csak folyamatosan növekedni fog, hiszen jelenleg ő Vilmos után a következő, aki a trón várományosa.
Vilmos és Katalin vagyona meghaladja a 200 millió eurót is. Károly király pedig trónra kerülése óta mintegy 715 millió eurós vagyonnal rendelkezik.
Ennek tekintetében valóban eltörpül Harry és Meghan vagyona a királyi család többi tagja mellett.