Sokáig keresgéltem az elérhetőségét, pedig egyből megtalálhattam volna, mert kezembe került a régi lakásom közösköltség-elszámolása, és döbbenten konstatáltam, hogy még mindig ugyanott lakik, ahol én is valamikor. Egy házban laktunk. Talán ez merő véletlen, de lehet, hogy valamiféle jel.

-Hiszel az ilyesmiben?
-Nem nagyon.
-Az jó, mert én sem.
-Szerintem minden eleve elrendeltetett.
-Akkor nem is kapálózol a sorsod ellen?
-Nem. Én az áramlattal sodródom. Mint a taoisták. Amerre vet a hullám, arra megyek. És úgy néz ki, mindig rajta maradok az úton. Úgy néz ki, így jó az élet.

Egy taoista háttérember

-Mikor jöttél rá erre?
-A legutóbbi fél–egy évben. Akkor kezdtem ilyesmiket olvasni. Valószínűleg korábban is sejtettem már, hogy így mennek
a dolgok, csak nem tudtam megfogalmazni.
-Mitől ugrottál fejest ebbe a filozófiába?
-A telek mindig úgy telnek, hogy rengeteg könyvet vásárolok. Az elmúlt tél a taoizmus és a buddhizmus jegyében zajlott. Nyilván ez egyfajta érettség: ahogy az ember folyamatosan változik, mindig új dolgok iránt érdeklődik. Most ez kapott el.
-Alapvetően te mindig háttérembertípus voltál, nem?
-De. Ezért volt furcsa, hogy az Amorf Ördögökben meg frontemberként énekeltem. Pedig sosem szerettem kiállni, és megmondani az embereknek, mit gondoljanak, mikor tapsoljanak... Mindig rábíztam mindenkire, hogyan reagál az adott számokra. Fontoskodni nem szerettem. Az sem érdekelt, hogy mennyire vagyok híres, hányan ismernek fel.
-Hogy bírtad, amikor felismertek?
Furcsán-kedvesen elbeszélgettem azokkal, akik szembe jöttek. Amikor bérletet vásároltam, és felismert a pénztáros, vele is elviccelődtem, hogy ha kevesebbet adok a bérletért, akkor ő meg nem veszi meg a lemezünket. Szóval ilyen közvetlenül mentek a dolgok.

Bajusz

-Gondolom, a hatalmas bajuszod miatt ismertek fel, amit az Amorf Ördögök idején növesztettél.
-Persze, a bajusz miatt volt minden. Utólag belegondolva,
a tinédzserkori lázadás kis utózöngéje volt. Volt, aki punk lett, én meg azt gondoltam, hogy a nagyvárosban úgy lehet lázadni, ha parasztkaraktert veszek fel. Egy régi ember voltam egy új világban. Eredetileg egy film miatt növesztettem a bajuszt, ahol egy cigányt kellett eljátszanom, és éppen akkor, tíz évvel ezelőtt jelent meg az első lemezünk, a Betyár a Holdon. Ehhez is passzolt a nagy bajusz a borítón. Végül a szerep rajtam ragadt, és be kellett látnom, hogy magam is olyan vagyok. Mára a bajusz meghalt.
-Milyen volt, amikor lekaptad?
-Szellős. Egy nagy fellélegzés.
-Hol nőttél fel?
-A nyolcadik és a hatodik kerületben.
-A paraszti vonzalmak miatt gondoltam, hogy vidéken...
-Ez előttem is megfejthetetlen. Most is úgy érzem, nem vagyok nagyvárosba való. Nekem inkább el kellene mennem falura, ki, a természetbe. Ma is úgy élek, mint egy remete. Otthon, csendben. Gyerekkoromban a Benczúr utcában laktunk, közel a Városligethez. Ott is napokat ültem a kéményen, és fentről bámultam a várost. Jó kis foglalatosság volt.

Tök normális

-Mi akartál lenni?
-Mindig az aktuális pillanatnak éltem. Egy darabig az volt, hogy űrhajós leszek. Vagy nindzsa.
-Ez tök normális.
-Azt sem tudtam, érettségi után milyen iskolába jelentkezzem. Jelentkeztem óvónőnek és tanítónőnek, de szerencsére nem vettek fel.
-Tövisházi Ambrussal, az Amorf Ördögök másik erősségével egy osztályba jártatok. Haverok voltatok?
-Egyáltalán nem. Totálisan ellentétes személyiségek vagyunk. Ambrus a lobbanékonyság, a mozgás, az állandó változás. Én meg az egy helyben maradás, a nyugalom, a mozdulatlanság. Közös szórakozásunk sosem volt. Inkább kiegészítjük egymást.
-De a zenélésben mégis egymásra találtatok.
-Lógó orral mentem a folyosón, mert elmaradt aznap a foci. Valakik nagy zajt csapnak az iskolarádió termében. Kiderült, hogy az Amorf Ördögök zenekar próbál. Hárman voltak az ablak felőli padsorból, az asztalt verték és csörömpöltek. Mondtam nekik, hogy én leszek az énekes. Hagyták.
-De az valami borzasztó dolog volt, nem?
-Katasztrófazene. Nagyon művészi. Mi azért élveztük.
A hangszereket lomtalanításból szereztük, mindenki ütött, amit ért. Ambrus lett a vezető, én meg elkezdtem szövegeket írogatni az akkori tanórák frusztrációjából.
-Ez teljesen általános jelenség: a gimnáziumban mindenki átesik rajta. Aztán szerencsére feloszlanak ezek a zenekarok. Bennetek mitől volt meg a továbbélés lehetősége?
-Közléskényszer volt bennünk. Senki más nem tudta volna elmondani a világról a véleményünket. Én úgy éreztem, hogy sok minden felgyülemlett bennem, és úgy adtam ki magamból, mintha kihánytam volna.
-Nem tudtad megemészteni a dolgokat?
-Lehet. Mindenesetre együtt maradtunk, és saját magunknak raktuk össze a számokat, a lemezeket.
-Meglepett, hogy tetszik pár embernek?
-Amikor először történik meg, hogy lenézel a színpadról, és nincsenek sokan, de egyvalaki már énekli azt a számot, amit írtál a szobádban, és rácsodálkozol, hogy a te szöveged mit keres az ő szájában, az elég furcsa. Aztán amikor már egy tömeg énekli, még hátborzongatóbb. Idővel meg azon leszel felháborodva, ha nem éneklik a számaid.
-Underground popsztárrá váltatok, holott te például nem vagy egy sztáralkat.
-Nekem ezzel nem volt semmi bajom. Tök természetes volt, hogy felmegyünk a színpadra és játszunk. Még csak nem is izgultam. Jól elvoltunk az emberekkel. Az elején főleg, mert az ismerőseink jöttek a koncertre. Mihelyt szembetaláltuk magunkat egy vadidegen, többezres masszával, a dolog már nem is volt annyira érdekes.

Berobban a bombanő

-Hogy hatott a csapatra, amikor belépett Péterfy Bori?
-Alig tudtuk elhinni, hogy a pattanásos rosszarcúságunkkal egy ilyen minőségi nő azonosulni tud. Csak úgy csináltuk a dolgainkat, az értékét sem tudtuk, és egyszer csak betoppant egy szőke, szuggesztív bombanő.
-Ő jelentkezett, hogy csatlakozni akar?
-Bekerültem egy színdarabba, és ott egy próba szünetében megmutattam neki az akkori legújabb, Virágos kert az élet című számunkat. Erre azt mondta, hogy ő akar lenni az énekes, mert régi vágya, hogy zenekarban játsszon. Hívtam gyorsan Ambrust, hogy akkor van egy énekesnőnk. Egy húsz négyzetméteres lakótelepi lakásban borozgattunk, erre megjelent a Bori... Azt sem hittük, hogy a zenénk kikerülhet ebből a 20 négyzetméterből. Bori persze segített, hogy ez megváltozzon.
-Az ő révén kerültetek ki a nyilvánosság elé?
-Nem. Az egy másik véletlenen múlt. Ambrus programozó, már tíz éve is tudott internetezni, és egy fórumban vidáman szidta az Animát. Erre visszaírt Széll László, az UCMG Magyarország Hanglemezkiadó vezetője, aki Yonderboi, az Anima Sound System és Zagar lemezeit is felfedezte és felfuttatta, hogy akkor, öcsike, küldjél jobbat. Ambrus beküldött három számot, postafordultával meg jött vissza egy húszoldalas szerződés.
-Rendezőasszisztens is voltál.
-De csak azért, hogy legyen normális munkám. Hogy ne legyek egy szétesős zenész. Bár nem csúsztam bele ebbe az életformába, mert nem bírom az alkoholt. Most már nincs szükségem a filmekre, mert a szövegírói jogdíjak eltartanak.
-Rendezni nem akartál?
-Jelentkeztem rendező szakra, és Szőke András is lökött efelé. Szerencsére nem vettek fel, mert ekkor már indult az Amorf Ördögök, és mondták a felvételin, hogy az pont jó lesz majd nekem. Ráadásul a film a hetedik művészet, és egy rendezőnek az összes művészethez nagyon kell érteni. A színház meg például abszolút nem érdekel.
-Aztán mégis benne vagy egy mozgásszínházban.
-Ja, igen... Abba is csak úgy belesodródtam. Írtam két gyerekdarabot, az elsőben narrátor voltam, a másodikban pedig főszerepet kaptam.
-Ezt sem akartad.
-Nem.
-Miért éppen gyerekdarab?
-A színház találta ki.
-Te már felnőttél?
-Sajnos. Azt hiszem.
-Honnan lehet tudni?
-Már nem annyira vidám az ember.
-Hogy telnek a napjaid?
-Olvasás, írás. Meg sport. Három zenekarnak írok. A Magashegyi Undergroundnak, Péterfy Borinak... -És van az Amorf Ördögök, most is dolgozunk, csak titokban... Majd abból előbb-utóbb összejön egy új lemez. Egyébként gyereklemezt készítünk. Sokan mondják, hogy a gyerekeket megfogják a dalaink. -Láttam már, ahogy a fürdőkádban éneklik, hogy „Nincsen
a világon szebb, mint a cici...” Valahogy értik, hogy miről szól. És a gyerekdalaink sem csak a gyerekeknek szólnak.
-Nálad van már gyerek kilátásban?
-Nem nagyon. Egyedül élek, így érzem jól magam. Se nő, se gyerek. Könyveim vannak.
-Miért?
-Így alakult. Eltűnt körülem mindenki, amióta nem koncertezik az Amorf Ördögök. Azóta otthoni üzemmódba kapcsoltam. Hogy gondolkodni tudjak, ahhoz csendre és nyugalomra van szükségem. A lányokkal sokáig úgy voltam, hogy az iskolás csajok nem érdekeltek. Azokkal is nehéz, akik ennél idősebbek, sokat csalódtak és beleszomorodtak az életbe...
-Meg elmesélik, mi volt a munkahelyen...
-Nem is tudom, olyan bizalmatlan mindenki a másikkal a nagyvárosban... A nőkben meg van egyfajta tartás, és sokszor fennhordják az orrukat, a semmire.
-Hány éves vagy?
-34. Azért még van esélyem.
-Van.

Ez a cikk Régi emeber új világban cimmel az Éva 2010. szeptemberi számában jelent meg. Minden jog fenntartva.