Tán nincs is a magyar divatéletnek olyan sarka, ahova szoknyájának egy kicsi csücske be ne lógna. Milliónyi munka és díj után sem fárad, sőt. Zita szerint az amerikai álom elmúltával most új fejezet kezdődik a szépségiparban.

Ma nehezebb a dolgod, vagy 40 éve volt?
40 éve se volt nehéz, csak nem voltak olyan eredmények. Én az akkori módszerekben is hittem, szépen, szorgalmasan dolgozva azok is működtek. Azóta persze rengeteget változott avilág, kár, hogy az utóbbi időben ez a fejlődés elég rossz irányba ment el.
Hadd találjam ki. A botoxra gondolsz?
Igen, de nem csak arra. Sokféle új gépi kezelés remekül használható az öregedés késleltetésében, de ezek sokszor alig képzett emberek kezébe kerülnek, így komoly a hibalehetőség.

--pagebreak--

Többet árt, mint használ?
Igen, láttunk már csúnyán félresikerült mélyhámlasztást. A botox ráadásul azért abszurd, mert azt ígéri, hogy fiatalabbnak látszol tőle, és rövid távon talán teljesíti is az ígéretet, de hosszú távon többet árt, mint használ.
Nézd, nem szívesen beszélek erről a témáról, mert annyira haragszom a botoxra, hogy igazából ki is zárom a tudatomból. Azért vagyok ilyen dühös, mert aki használja, annak egyszerűen eltűnik az arca. Oké, a ránca is, de közben megbomlik a harmónia, és az arcból álarc lesz.
És sminkesként mi a fenével dolgoztatok annó?
A lengyel piacról lehetett ezt-azt beszerezni, például azokat a rettenetes, rikító színű orosz palettákat. Úgyhogy maradt a külföldre utazók nyaggatása, és ha volt egy jobb ceruzánk, azt biztos kettétörtük.
Mennyit változtatott a munkádon, amikor a rendszerváltáskor betört hozzánk amarketingkapitalizmus a maga kikevert szépséghazugságával? Látod a vendégeiden, hogy egyre nagyobbak az elvárásaik?
A fiatalabbakon igen, na meg azokon, akik elhiszik, hogy valóban elmúlik a cellulitiszük, ha ezt vagy azt felkenik. Az idősebbek azonban, akik már rengeteg pénzt elköltöttek és sok mindent kipróbáltak, már nem ilyen hiszékenyek. Az a fajta amerikai álom, amely a rendszerváltás után rázuhant Magyarországra, és amely azt ígérte, hogy ha szép, fiatal, izmos és sportos vagy, akkor sikeres és gazdag is leszel, mára megfakult. De Amerikában is hanyatlóban van akülső rettenetesen túlzásba vitt mítosza. Jó tíz éve pedig egy olyan irányzat is elindult, amely kifejezetten diszkriminációnak tekinti az előnyös külsővel való visszaélést. A női lapok erről persze nem vettek tudomást, hiszen ez az ő üzletüket rontja. A válság óta pedig egyértelműen visszaesett az öltözködésre, sminkre, kozmetikára költött percek és dollárok mennyisége. Vagy fogalmazzunk inkább úgy, hogy normálisabb mederbe terelődtek a dolgok.

Havi kosztpénz a krémre
Ha tényleg léptünk egyet a normalizálódás felé, az nagyon jó. Úgy látom, mintha te is örülnél ennek. Pedig épp ebből a szépségiparból élsz.
Furcsa ezt kimondanom, de valóban örülök neki. Mert ahova az utóbbi időben fajultak a dolgok, az nem volt normális. A héten a milánói sminkvilágbajnokságon zsűriztem. Hazafelé épp azon tűnődtem, hogy az azért tényleg beteges, hogy valaki képes egymillió forintot kiadni egy csizmára vagy háromszázezret egy arcmasszázsra.
Sokunk kedvence a 130 ezer forintos csodakrém.
Tudom, melyik termékről beszélsz. Pont négyszer annyiba kerül, mint egy másik, összetevőiben teljesen megegyező krém, ugyanis egy gyárban gyártják őket.
És egyszerűen van annyi hülye nő, aki kifizeti a drágábbat?
Hát, úgy tűnik.
Elég kritikus vagy. És mit mondasz, ha egy vendéged örömmel újságolja, hogy egy négytagú család havi kosztpénzét költötte krémre?
Ha érzem, hogy valami finom dolgot vesz, nem fogok beszólni neki, mert a minőséget mindig támogatom. Az más kérdés, ha vackot vesz drágán – akkor nem bírom ki, hogy ne szóljak.
És mit tegyenek a csórók?
Már vártam ezt a kérdést. Nézd, otthon is csodálatos dolgokat lehet kitalálni, kikeverni, az internet tömve van jobbnál jobb receptekkel.
Mikor kezdenek el a nők foglalkozni az öregedéssel? Az ócska bőröm miatt én tizenéves korom óta járok kozmetikushoz, de így 35 felé már nem is tudom, hogy még pattanásos kamaszként vagy már az öregedést késleltetni akaró nőként járok oda.
Jobb, ha tőlem tudod: rég az utóbbi vagy, úgyhogy lassan elfogadhatnád. 30 körül kezdenek el olyan szarkalábak kialakulni a szem körül, amik előtte nem voltak ott, ilyenkor már rá szoktam kérdezni a vendégnél, hogy használ-e valamit. Ha valakit sminkelek, mindig tudom, hány éves. Sőt, azt is tudom, ha valaki többnek vagy kevesebbnek néz ki a valódi koránál. Egyébként leginkább az számít, hogy valaki férjhez ment-e már, vagy sem. A 30-as férjezettek még nem annyira foglalkoznak az öregedéssel, a szinglik viszont annál inkább.
És mit csinálnak a 40-esek?
Ugyanezt, csak még intenzívebben. Ott már kevés egy jó szemránckrém, ez már a face lifting kezelések kora, amikben én nagyon hiszek – feltétlenül jobban, mint a korai plasztikában. Nem mondom, hogy a plasztika teljesen felesleges – bár én magam sose lennék rá képes –, és egy bizonyos kor után vannak dolgok, amiken tényleg csak az segít. De baromságnak tartom a sebészetet ráncok kivasalására használni, vagy arra, hogy valaki mandula helyett felfelé macskásodó szemet csináltasson magának. Utálom, amikor egy arc szét van zuhanva, és sokan észre se veszik, mennyire elcsúnyulnak.
Ezt a vendégeidnek is megmondod?
Ilyen nők nem járnak ide, mert nem tudnának velem meglenni. Ők olyan kozmetikushoz mennek, aki ebben partner.
Van olyan vendéged, akit több évtizede kezelsz?
Persze. És a tanulság az, hogy nagyon sokat számít, ha valaki ápolja magát. Tegyél egymás mellé két 60 éves nőt – egyet, aki évtizedek óta foglalkozik a bőrével, a hajával, a testével, és egyet, aki nem. Ilyen korban már 10–20 évnyi különbség is lehet köztük.

Kis piac, nagy siker
A pesti divatélet sosem volt egy Milánó, a válság óta pedig szinte csak vergődik. Amit itthon el lehetett érni, azt elérted, ami díjat meg lehetett kapni, megkaptad. Sose fájt a szíved, hogy New York vagy Párizs helyett ezen akis marginális piacon futottad ki magad?
Elképesztően teljes pályám volt, és még ma is az. Olyan lehetőségeket kaptam, hogy más talán a tizedével is boldog lenne. Sokan az én koromban már nyugdíjba mennek, de én még egyáltalán nem érzem magam öregnek, és továbbra is fantasztikus produkciókba hívnak, tévébe, filmbe, reklámba. Talán ha máshova születtem volna, most világhírű sminkesként globális kampányokban dolgozhatnék, de maximum annyi lenne a különbség, hogy picivel több pénzt kerestem volna – az meg tök lényegtelen. Itthon is meg tudtam csinálni, ami nekem fontos volt, az pedig sose volt fontos, hogy a tervezőt Gaultier-nek hívják vagy Náray Tamásnak. Sőt, igazi nagy sztárokra nem is igazán vágynék. Nem bírom a nehezen kezelhető, felkapott embereket, így is épp elég stresszes a munkánk.
Gondolom, itthon is láttál fiatalokat hamar befutni és nagyon elszállni. Ilyenkor szólsz nekik?
Ó, hogyne! Rendet szoktam rakni a sminkszobában, az biztos. Különben nem lehetne dolgozni.
Nem utálnak meg?
Hát, mondjuk úgy, hogy sokan félnek tőlem. Sminkelésben most már csak olyan munkákat vállalok, ahol maximálisan tisztelnek, ezt sikerült elérnem. Én annyit dolgoztam, hogy nem szeretnék bizonyítani. Most már higgyék el, hogy mire vagyok képes, és bízzanak meg bennem.
Képzeld, két, egymásnak teljesen ellentmondó véleményt hallottam rólad. Az egyik azt mondta, hogy sminkesnek született őstehetség vagy, de kozmetikusnak nem annyira jó. A másik pedig azt, hogy zseniális kozmetikus vagy, de sminkesből van jobb.
Hát most jól felidegesítettél. Szerintem egyikőjük se járt még nálam, és egyikőjüket se festettem még ki soha. Nézd, sokan évtizedek óta nem tudják lenyelni, hogy egyszerre van sikeres sminkes karrierem és egy jól menő kozmetikám, mert így sose voltam kiszolgáltatva senkinek – amikor kicsit hanyatlott az egyik, akkor ment a másik. Ez viszont azokat, akik egy lábon állnak, mindig is irritálta és irritálni is fogja. Pedig igen kemény és fárasztó így az élet, hogy kétféle dolgot csinálok egyszerre.
Hogy megnyugtassalak, azt viszont mindenki elismerte, hogy a mai befutott sminkesek egytől egyig nálad tanultak. Tanárnak is jó vagy?
Sokkal jobb, mint sminkesnek. Számos dologban baromi ügyes vagyok, a smink és a kozmetika mellett talán a húslevesfőzésben leginkább, de amiben igazán jó vagyok, az atanítás. Mindent látok, amikor ide bejön valaki. Hogy mit akar, honnan jön, hova akar eljutni, ezért mit hajlandó megtenni, mennyire lusta, karrierista, mennyire akarja megúszni a dolgokat. Nem tudod elképzelni, hogy mennyien akarnak sminkesek lenni.
A szalonodban összeérnek az életeid, a sok modell vendéged, a tanítványaid, a kollégáid, de sokan csak egy-egy jó tanácsra ugranak be.
Igazi kotlóstyúk vagyok. Sokszor kérnek tőlem véleményt, szakmait is, magánéletit is. Úgy látom, szeretnek a környezetemben lenni.

Szöveg: Hevesi Flóra, fotó: Hultai Gergő, fotóasszisztens: Balázs András, Sipos Zita munkáját Kaunitz Tamás fotózta (afstudio.hu). Ez a cikk a 2011. évi novemberi számban jelent meg. Minden jog fenntartva.