Nina Dobrev végre elárulta: ezért lépett ki a Vámpírnaplókból
A Vámpírnaplók rajongóit sokkolta a hír, amikor 2015-ben Nina Dobrev bejelentette, hogy kilép a sorozatból. Az ok sohasem derült ki, de sokan gondolták úgy, hogy nehezen tudott együtt dolgozni korábbi szerelmével, Ian Somerhalderrel. Pláne azok után, hogy a színész továbblépett, és épp Nikki Reeddel, Nina egyik közeli barátnőjével jött össze. A valódi indok viszont közel sem ez volt, a színésznő ugyanis most maga árulta el, mi késztette arra, hogy meghozza ezt a döntést.
A legfontosabb oka ugyanis annak, hogy otthagyta a sorozatot, a félelem volt. Nina attól tartott, hogy a Vámpírnaplók befejezése után nem fog munkát kapni, ezért eljött, hogy új szerepekben próbálhassa ki magát. Gyakran megesik ugyanis, hogy egy színészt összemosnak a karakterével, és onnantól kezdve csak olyan munkákat kap, amelyekben hasonló személyt kell eljátszania. Nina pedig nem akart örökké tinédzser maradni, sem pedig azt, hogy ezzel azonosítsák őt.
Részben emiatt is mert kilépni a Vámpírnaplókból, hiszen akkoriban még nagyon felkapott volt, és tudta, hogy lehetősége lesz válogatni a szerepek között. Azóta már három filmben is játszott, ráadásul a legutóbbiban még azt is bevállalta, hogy dublőr nélkül vegyenek fel egy életveszélyes jelenetet.