Az életünkre ható korlátozásokról, elakadásokról és az ebből fakadó érzésekről faggattuk Bakó Éva kineziológust, Varga Szilvia Editet, aki családi mediátor, önismereti coach és erőszakmentes kommunikáció szakértő illetve Dr. Koroknai Andrást, a HerbaTherapy szakmai vezetőjét

Mit tehetünk, és hogyan kezeljük, ha gyökeresen megváltozik az életünk.

1. Legfontosabb kérdés, hogy egy segítő szakember, hogyan éli meg és vészeli át ezt az időszakot? Van bevált módszeretek?

BÉ: Türelemmel, hiszen ez egy olyan helyzet, amin én magam nem tudok változtatni, a hatáskörömön kívül esik. Arra viszont van befolyásom, hogy hogyan érzek a helyzettel kapcsolatban. Vannak napok, amikor rosszul viselem én is és nehezebben megy az elfogadás, de úgy gondolom, hogy az is teljesen rendben van, ha az ember néha vacakabbul van és utálja az egészet. Amikor ezt észreveszem magamon, akkor csinálok valami olyasmit, amit szeretek. Nekem az segíteni szokott, ha tudok ahhoz hasonló dolgokat csinálni, mint eddig. Étterembe járás helyett szívesen rendelek a kedvenc helyemről, utazás helyett nagy sétákat teszek a szabadban vagy meditálok, hiszen az is utazás, igaz, hogy belső utazás, de a semminél jobb. Az edzőterembe járás helyett pedig futni kezdtem. Szerencsére az oktatások megengedettek, így arról nem kellett lemondanom és ez nagy feltöltődés számomra.

VSZ: Azt gondolom, hogy a Covid járvány okozta helyzet olyan változásokat hozott az életünkbe, amire még nem volt példa a mi, de talán a szüleink életében sem. Sokféle módon reagáltunk, ki könnyebben, ki nehezebben kezelte a nehézségeket. Engem is megviselt az elmúlt év, én is éltem át nehéz időszakokat. Ez talán rögtön lehet válasz a kérdésedre, miszerint mi az én módszerem: az elfogadás. Elfogadom azt is, ha épp feszültség, kilátástalanság, tehetetlenség vagy bánat van bennem. Az érzéseimet nem fojtom el, megélem és elfogadom őket. Az elfogadás nem jelent beletörődést, tehát miután meggyászoltam mindazt, ami ezeket az érzéseket kiváltotta bennem, ill. mindazt, ami elveszett, ami hiányzik, azon dolgozom, hogyan tudok továbblépni. Ebben nekem sokat segít, ha vannak céljaim, ha látom, mi van előttem, miért kelek fel holnap, majd a hét többi napján, és így tovább. Mikor ilyen változó körülöttünk a világ, akkor rövidebb távra tudunk tervezni, célokat kitűzni, de érdemes megtenni, mert így azt érezhetjük, hogy mi döntünk, kezünkben az irányítás, nem csak sodródunk az eseményekkel.

Koroknai András:

Én úgy gondolom, hogy minden történelmi időszaknak megvan és meglesz a maga nehézsége. Nem hinném, hogy szüleink, nagyszüleink életében kevésbé volt traumatikus élmény egy világháború. A jóléti társadalmak most realizálják, hogy a “bab az nem hús”, hogy nem lehet a Földet ész nélkül a végtelenségig kizsákmányolni. Elhittük azt, hogy mindent megtehetünk, szabadon hajszolhatjuk az élvezeteket. Mindennek megvan az ára. Ha kicsit magunkba nézünk a pandémia kapcsán, rájövünk, milyen jelentéktelen, parányi szem vagyunk az univerzumban, az emberi egó halhatatlanságának misztikuma sok ember számára, remélem megdőlt. Én a magam részéről, mely rengeteg energiámba, időmbe telt, tisztában vagyok magammal, be tudom magam illeszteni a helyemre, abba a fiókba, ahová való vagyok, nincsenek illúzióim, sem pedig kétségeim a sorsom felől. Élem az életem, elfogadom és megbecsülöm azt, amit kaptam és elértem. Ha meg kellene határozni, talán ez a nyugalom és elfogadás az, ami a passzív “módszerem” a körülöttem lévő zavar és kétségbeesés ellen. A hozzám fordulókkal szemben tanúsított empátiám és segítő szándékom nem változott érdemben, talán a lelkükre, következményesen a testükre ható negatív befolyás nagyságának növekedéséből eredő, ezen hatások kompenzálásához szükséges tudattalan energia befektetésem nőtt meg valamelyest.

2. Sokan úgy érzik feltépték gyökereiket, az utazók pedig éppen ellenkezőjét gyökeret eresztett a lábuk. Mit javasoltok azoknak, akiket a bizonytalanság kibillent?

BÉ: Érdemes megkeresni a biztos pontokat és naponta megvizsgálni, hogy mi az, amiért a nehéz helyzet ellenére is hálásak lehetünk

VSZ: Keressenek biztos pontokat az életükben! Ilyenek lehetnek a rutinok, egy napi vagy heti menetrend. Határozzunk meg minimum kritériumokat magunknak, pl. hogy minden nap legalább 7 órát alszom, legalább 2 liter vizet iszom, legfeljebb 10 órát ülök a számítógép előtt… Gyökereink lehetnek a szeretteink: családtagok, barátok, kisállatok, szomszédok, kollégák. Velük is kialakíthatunk egy új kapcsolattartási rutint és módszert. Ill. ismét kiemelném a célokat, amik vigaszt és hajtóerőt adhatnak, mikor épp gyökértelennek érezzük magunkat.

András:

Azt javaslom nekik, hogy kezdjenek el igazán magukkal foglalkozni, kezdjék el keresni, meghallani a valódi belső hangjukat és a jelen helyzetben örüljenek, hogy kapnak egyáltalán levegőt. Ez a valamitől való függés, melyet lehet többféleképpen nevezni - utazásnak, vagy bármi másnak -, de én leginkább kompenzálásnak nevezek, előbb vagy utóbb véget ért volna úgyis. Pár évig nem tudunk utazni? Nagy ügy. Elevenítsük fel az emlékeinket az utóbbi utazásainkról! Ha vannak! Mert általában ott is nyakra-főre selfizgetünk, nyomkodjuk a telefonunkat és döntően pózolgatunk. Néha az elkészített képről pusztán a telefonunk által automatikusan rögzített helyszínbeállítás alapján tudjuk megmondani, az hol is készült, akkor hol is voltunk. Azt sem tudjuk sokszor, merre járunk. Az utazás a legtöbb ember életében egy nagy menekülés abból a sivár és öntudatlan létből, amit nap, mint nap élnek.

3. Frusztráltság, várakozás, feszültség, unalom, fásultság - ezekkel az érzésekkel találkozunk, amikor őszinte baráti telefonbeszélgetésekbe csöppenünk, és nem épp az ideális Insta posztokat görgetjük. Hogyan lehet a negatív érzés cunamiból kikeveredni?

BÉ: Odafigyeléssel. Mi magunk alakítjuk az életünket a gondolataink által. Ha észrevesszük, hogy negatív spirálba kerültünk mindig dönthetünk úgy, hogy mást választunk és változtatunk a hozzáállásunkon. Van, akinek ez egyedül esetleg nem megy. Neki azt javaslom, hogy keressen fel egy szakembert. Kineziológusként én is szívesen segítek az érzelmi cunamiból való kikeveredésben és rajtam kívül sok más kolléga is dolgozik ebben a témában, akikhez bizalommal fordulhat az, aki úgy érzi, hogy szüksége van rá. Nem kell mindenképpen szenvedni, van kiút.

VSZ: Az erőszakmentes kommunikáció módszerét szoktam mind magamon alkalmazni, mind a hozzám fordulóknak megmutatni. A negatív érzések kapcsán először is azonosítsuk be, mi az érzésünk pontosan. A saját érzésünket keressük meg, ne mások cselekedeteit és ne történéseket fogalmazzunk meg érzésként. Mondok egy példát: mikor azt mondom, „azt érzem, hogy minden összeomlik körülöttem és még a családomra sem számíthatok”, akkor igazán az érzéseimről nem beszéltem, csak a történtekről. Mit érzek ilyenkor? Feszültséget, dühöt, magányosságot? Ezek az igazi érzéseim. Ha beazonosítottam az érzéseimet, már könnyebb lesz megállapítani, mire van szükségem, hogy ezek az érzések elmúljanak. Ezeket hívja az erőszakmentes kommunikáció szükségleteknek. Ha magányos vagyok, szükségem lehet társaságra, támogatásra, együttérzésre. Ha feszült vagyok, szükségletem lehet a tisztánlátás, a biztonság, a nyugalom. Majd ha már látom, mi az a szükséglet, ami feloldja a negatív érzéseket, már kész vagyok megfogalmazni kéréseket és lépéseket ezek megoldásához. Ismét én irányítok, én hozhatok döntéseket, ismét felnőtt lehetek. Sokat tudnak segíteni az ilyen céllal, hasonló problémákat célzó online előadások, konferenciák is.

András:

Legelőször is menjünk el szakemberhez! Ha valakinek a dereka fáj, menjen el reumatológushoz. Ha valakinek a lelke “fáj”, menjen el pszichológushoz, “mentális” szakemberhez. Aki nem szakember, mint például én is, az átmeneti segítséget tud csak adni, kiegészítést a terápiához. Ez segít ugyan, de csak átmenetileg, vagy kiegészíti azt. Ahhoz, hogy végigvigyünk valakit a terápiás úton, hogy megismerje magát és ezeket a negatív érzéseket száműzze, ahhoz idő és szakképzettség kell! Még a megfelelő képesítéssel, papírral rendelkezők között is sok a kókler, hát még akkor a “papír nélküliek” között! Rossz hírem van. Ezt most rövid idő alatt megoldani nem, csupán mérsékelni lehet. Mérsékelni az önmagunkra fordított idővel, meditációval, kiegészítésképpen pedig testi és lelki harmóniát elősegítő környezet kialakításával. Illattal, fénnyel, beszélgetéssel. Ezek ne feltétlenül őszintének hitt, barátnak tűnő emberekkel való beszélgetések legyenek, mert a másik fél pont azt reméli Tőled, mint amit Te tőle. Valószínű, sokkal nagyobb segítségre van szüksége, mint Neked! Aztán jön a “lefelé spirál”, vagy jönnek a közhelyek, mely után jön ugyancsak a “lefelé spirál”. Az csak átmeneti vigaszt nyújt, ha valaki nagyobb slamasztikában van, mint mi. Beszélgessünk egy valóban segítő személlyel, de ami a legfontosabb, beszélgetés magunkkal! Kapcsoljuk ki a környezetünket napi többször negyed-fél órára, legyünk csak magunkban! Egy idő után rájövünk, nem is merjük ismerni magunkat, nem is merünk kérdést feltenni magunknak, mert már eleve félünk a választól. Ahogy energiát fektetünk magunkba, egyre inkább távolodni fog az a bizonytalanság, amit esetleg jelenleg érzünk! Ja, hogy nincs időd erre? Akkor menthetetlen vagy!

4. Mi adhat motivációt? Tapasztalatunk szerint lesüppedtünk és csak mobilozunk, mi húzhat ki minket ebből az egyre mélyedő fotelból? Végezzünk el egy online tanfolyamot? Fedezzünk fel új területeket?

BÉ: A motiváció felé vezető út mindig egy döntéssel kezdődik. Eldöntöm, hogy ebből elég és máshogy szeretném csinálni ezentúl. Ha ez megvan, akkor már csak meg kell keresni hozzá az eszközöket. Nagyon sok segítő módszer van, ami elindíthat az úton, adhat egy kis lökést. Mindenki meg tudja találni a neki valót. Legyen szó akár baráti beszélgetésről, kineziológiai oldásról, pszichológusról, coachingról, családállításról vagy bármi egyébről. Ha feloldjuk a motiváltság útjában álló lelki blokkokat, beindulhatnak a dolgaink.

VSZ: Erre nehéz volna egységes receptet adni, mert mindenki másként tud megküzdeni az akadályokkal és mindenki más akadályokkal küzd. A mobilokon, közösségi médián eltöltött időt mindenképp célszerű mérsékelni ill. tudatosan tölteni az időt az interneten, ezeken a felületeken. Az ún. viselkedésalapú marketing, amit a közösségi média használ, azt jelenti, hogy amilyen tartalmakat olvasok, követek, lájkolok, azokból fog egyre többet ajánlani, így egyrészt beszűkülhet az általam látott tartalom. Másrészt ha épp rossz hangulatom van és olyan cikkeket olvasok, amik a negatív érzésekről, depresszióról, tragédiákról szólnak, akkor ezeket a tartalmakat kapom ajánlatként pl. a hírfolyamomban újra és újra, ami még lejjebb húz majd. Igyekezzünk tudatosan többféle témájú, több forrásból származó posztokat, cikket olvasni. Legyünk nyitottak, kíváncsiak az újdonságokra, és keressük meg azt, ami minket motivál: lehet ez tanfolyam, sport, kultúra, beszélgetés online.

András:

Legelőször is messzire kerüljük el a kritériumok nélküli szörfözést a különféle social media platformokon! Fogadjuk el, hogy az esetek többségében a social media és az internet hazudik, mert nívótlanná és norma nélkülivé vált a környezet! Ezektől ne várjunk motivációt, mert általában manipulál! Többségében tiszta zombi üzemmódba rakja az elménket, mellyel pont azt éri el, hogy a felszínes vágyainkat kielégítsük, miközben valójában magunkkal nem foglalkozunk! Többségében… Kezdjünk el rendszeresen magunkkal lenni a külvilág kikapcsolásával. Kezdjünk el rendszeresen mozogni! Még, ha eleinte fáj is. A rendszeresség és az aktivitás-fokozódás által hetek, hónapok alatt kialakuló anyagcsere-folyamatok módosulásai gyökeresen fogják átalakítani bennünk a testi és a lelki folyamatokat!

5. Hogyan fogadjuk el, hogyan igazodjunk, ha nincs éles vonal a van vírus - nincs vírus között? Hogyan alakítsuk át az életünket?

BÉ: Erre mindenki maga tudja a választ, mindenképpen úgy érdemes csinálni, hogy az illető megelégedésére szolgáljon a változtatás és biztonságban érezze magát tőle.

VSZ: Sok helyen hallhatjuk, olvashatjuk, hogy ez a vírus vagy akár újabbak egyre inkább velünk maradnak a jövőben. Így célszerű felkészülni arra, hogy mi történne, ha megbetegednénk, ha nem tudnánk dolgozni, ha megszűnne az állásunk… Vegyük sorra a félelmeinket, a veszélyeket, és járjunk utána ezeknek. Gyűjtsünk információkat, amik csökkenthetik a félelmünket, alkalmazkodjunk az új helyzethez, ahogyan tőlünk telik, legyenek A, B, C terveink. Ne egy lapra tegyünk fel mindent, legyünk tudatosak, vállaljunk felelősséget, legyünk a saját életünk „kormányzói”. Ha pedig segítségre szorulunk ebben, mert épp arra jöttünk rá ezen időszak alatt, hogy egyedül nehezen boldogulunk, akkor ne várjuk meg, míg még rosszabb lesz a helyzet, hanem kérjünk segítséget szakembertől. Segítséget kérni nem szégyen, hanem tudatos és bátor döntés.

András

Piaci alapon alakítsuk át az életünket. Hozzunk döntéseket racionálisan, érzelemmentesen, miután eljutottunk abba stádiumba, amit úgy hívunk, tudatos lét. Ez lesz a versenyelőnyünk. A racionális döntéshozatal. Ez a vírus marad, jönni fog úgyis valami új, valami más, hisz a túlnépesedés és az eszetlen ember megnagyobbodott ökológiai lábnyoma miatt új egyensúlynak kell születnie, új “tabula rasa” fog beköszönteni. A gyenge ember csupán azt remélheti, hogy az újabb és újabb “csapásokat” valahogy túléli a jelenlegi testében. De aki továbbra is a korábbihoz hasonlóan öntudatlanul, zombi üzemmódban él, az meg fogja kapni az esélyt, hogy egy új “életet” kezdhessen egy más környezetben.