Mitévők legyünk, ha mi már a gyerekeinket is szelektív szemétgyűjtésre neveljük, a lépcsőházban mégis azt látják, hogy az első emeleti barátaik, Julcsi és Dani a lemerült elemeket egyenesen a kukába dobják? Vagy Gizi néni a lejárt gyógyszert, ugyanoda? Nem szívesen keveredünk konfliktusba a szomszédainkkal, néha mégis figyelmeztetni kell őket, ha a környezet védelmére tett erőfeszítéseink az ő nemtörődömségük miatt fölöslegesnek bizonyulnak. Sőt, lassan már bennünk is felmerül a kérdés, hogy egyáltalán érdemes-e csinálnunk. Sokan eleve értelmetlennek tartják az efféle tevékenységet, szerintük réges-rég késő. Az ember nem mindig szemetelt. Régen kevés dolog vált fölöslegessé – azaz hulladékká –, az is szerves volt, vagyis olyan, amit a környezet képes lebontani. De az intenzívebb fogyasztás (különösen az elmúlt száz évben) elképesztő méretű szemetelést produkál. A fejlett országok lakosai átlagosan napi 1 kiló hulladékot állítanak elő: tejesdoboz, üres tubus, kinőtt ruha, elromlott mosógép, letört lábú szék, öt éve még vadiúj, most már használhatatlanul ócska monitor, tavalyelőtti mobil, tavalyi mp3-lejátszó és sok más kerül a kukába nap mint nap. Amit a kukásautó elvisz, az számunkra többé nem létezik. Pedig a mi felelősségünk is, hogy a szemetünk elborít olyan falvakat, melyeket soha az életben nem fogunk látni, hogy a szemétégetők közelében élők egészsége megromlik, vagy hogy a kukába dobott veszélyes hulladék megfertőzi az ivóvizet.

Kárenyhítés
Szelektív hulladékgyűjtéssel csökkenthetjük a károkat. A hulladék, ha előre csoportosítjuk, ártalmatlanítható vagy újrafeldolgozható. Nyugat-európai városokban minden lakóházban szelektív kukák állnak. Nálunk ez még nincs így, bizony el kell gyalogolni a színes konténerekhez, ami időbe és energiába kerül. De ha belegondolunk, nincs más választásunk, mert mi vagyunk az okai annak a szemétnek, amit kidobunk. Julcsinak és Daninak meséljük el (még jobb, ha a gyerekeink győzik meg őket), hogy az elem veszélyes hulladéknak számít, akárcsak az összes elektromos berendezés. Ha tűz vagy víz éri, a benne lévő veszélyes anyagok a természetbe kerülnek, és megmérgezhetik például az ivóvizet. Lejárt elemet sok helyen le lehet adni – például műszaki boltokban, ahol a régi elektromos berendezéseket is átveszik. A legegyszerűbb, ha a lejárt elemeket otthon gyűjtjük egy zárt dobozban, s amikor egyébként is mennénk olyan helyre, ahol gyűjtőállomás van, magunkkal visszük. A szomszédos Gizi néninek mondjuk el, hogy a gyógyszer ugyancsak veszélyes hulladék, a benne lévő anyagok szintén az ivóvízen keresztül térhetnek vissza hozzánk. Szerencsére minden gyógyszertárban átveszik a lejárt gyógyszereket. A palackok esetében bonyolultabb a helyzet. Ha Gizi néni már olyan öreg, hogy nem bír elmenni a konténerekig, segíthetünk neki mi magunk, de az is megoldás, ha a közös képviselőhöz és a lakóközösséghez fordulunk, és egyesült erővel létrehozunk a házon belül szelektív kukákat. Tény, hogy nem könnyű: meg kell győzni a szomszédokat az ügy fontosságáról, és meg kell oldani, hogy a szelektíven gyűjtött szemét elkerüljön a konténerekbe. De vállalnunk kell az életstílusunk következményeit.


Szöveg: Mán-Várhegyi Réka, fotó: red dot

A cikk az Éva 2008. áprilisi számban jelent meg. Minden jog fenntartva.