Mi sem vagyunk normálisak: az Éva szerkesztői megosztják furcsa karácsonyi szokásaikat

Minden családban vannak olyan karácsonyi szokások, amelyek egy „kívülálló” szemében legalábbis viccesek, de még gyakrabban meghökkentőek. Nálatok is előfordul egy-két ilyen különcség, ne is próbáljátok tagadni! Mi, Éva magazin szerkesztői most elmeséljük, nálunk mik azok az agyament karácsonyi tradíciók, amelyek lehetővé teszik, hogy soha ne unatkozzunk ünnepekkor. Írjátok meg ti is a furcsa karácsonyi szokásaitokat kommentben! 8 furcsa karácsonyi szokás az Éva szerkesztőitől &bdquo;A vendégeim felét nem is ismertem” (Zsolt Angéla olvasószerkesztő) Amíg a nagybátyám élt, karácsony első napján mindig nálunk ebédelt. És hozta magával a kollégáit, akikkel épp dolgozott. Évről évre 20-25 ember fordult meg nálunk ilyenkor, sose lehetett tudni, hogy pontosan kik és hányan. A menü viszont mindig pontosan ugyanaz volt, amelyet anyám halála után én &bdquo;vittem tovább”; 15 literes fazékban készült a töltött káposzta. A slusszpoén az, hogy nem is tudok főzni, egész évben soha nem főzök, a karácsonyt leszámítva. &bdquo;Nálunk a karácsony a közös játékról szól” (Majsa Krisztina szerkesztő) Mi minden évben a fiam ötlete alapján díszítjük a fát, ami a mennyország/föld/pokol hármast jelenti, minden dísz e három hely valamelyikére kerül. Ami azért is vicces, mert ateisták vagyunk. Évről évre korábbra tolódik a fa díszítésének ideje, hogy több idő maradjon társasozni. Ja és a főzést is eléggé el szoktuk alibizni, de ezt már megírtam tavaly , lásd még #karácsonyipizza . &bdquo;Pizsamában ülünk asztalhoz” (Rózsa Szonja, a különszámok művészeti vezetője) Én eléggé a hagyományok embere vagyok, ami a karácsonyt illeti, de azért ilyenkor is megengedett nálunk egy kis lazaság. 24-én szabad sokáig aludni, és aztán pizsamában ebédelünk. Ebéd után azért felöltözünk és elmegyünk sétálni; a gyerekeknek eddig sosem tűnt fel, hogy mindig egy kicsit később csatlakozom hozzájuk, és amikor hazaérünk, mindig nagyon csodálkoznak, hogy ott járt az angyalka, amíg távol voltak. &bdquo;Hideget eszünk, így szoktuk meg” (Dudics Emese szerkesztő) Mi minden karácsonykor kizárólag hideget eszünk: hidegtálakat, salátákat, süteményt. Akárkinek elmesélem, mind azt kérdezi, hogy &bdquo;és nem fáztok? ”, ami érthető, mert télen meleg ételt kíván az ember. De mi már így szoktuk meg. &bdquo;Vagy harmincan sütjük együtt a bejglit” (Pócsik Anita főszerkesztő) 13 éve minden karácsony előtt hatalmas tömeg gyűlik össze a konyhámban: a barátnőim és azok barátnői mind eljönnek és nagy közös bejglisütést csapunk. Az elején azért nem voltak ilyen sokan; úgy kezdődött, hogy az anyám halála után szembesültem vele, nem tudok egyedül bejglit sütni, ezért áthívtam két barátnőmet, hogy segítsenek. A barátnős bejglisütés hagyománnyá vált és évről évre egyre többen jönnek. &bdquo;Apukám szerint a karácsony a garázs-nagytakarítás ideje” (Kapinya Viktória online szerkesztő) Apukámnak évek óta vannak karácsonyi dilijei, amikről képtelenség leszoktatni. Amikor elkezdi lepakolni a garázsunk polcairól a karácsonyi díszeket, rendre megállapítja, hogy iszonyú kupi van, ezért még karácsony előtt egy nappal is képes úgynevezett &bdquo;garázs-nagytakarítást” végezni. Brutális precizitással lemossa a garázs járólapjait, a kocsifeljárót és a még felállításra váró karácsonyfát is, hogy ne legyen rajta piszok, amikor díszítjük. A tetejébe idén excel-táblázatot készített a karácsonyi menüről, amivel valóságos köremail-lavinát indított a családban. Többünkben felmerült, hogy mégis hogyan voltak eddig zökkenőmentes karácsonyaink az excel-tábla nélkül. &bdquo;Csak én tudom, hova lett az a sok gesztenyés bejgli” (Andrusch Virág képszerkesztő-asszisztens) A családom sok szempontból nem átlagos: nagyon sokan vagyunk és nagyon hangosak is. Szeretünk is együtt jókat enni-inni-nevetni. A nagynéném minden évben tetemes mennyiségű bejglit hoz, és jól tudja, hogy én csak a gesztenyéset szeretem. Amikor belép az ajtón, én már a cinkos mosolyából és a kezében tartott kisebb zacskóból tudom, mi a dolgom. Egy ipari alpinistát megszégyenítő mozdulatsorral belecsempészem a gesztenyés bejgliket egy dobozba, amiket eldugok ínséges időkre (kávéhoz, teához, boldogsághoz, szomorúsághoz, reggelire, uzsonnára, vacsorára, hiszen egy jó gesztenyés bejgli mindenre gyógyír). A család többi tagja sosem érti, hová tűnik az a sok és méltán híres gesztenyés bejgli, hiszen az ünnepi asztalig sosem jut el. &bdquo;Nálunk húzás van” (Eörsi Sarolta online szerkesztő) A mi családunk mindig a különc hagyományok melegágya volt, karácsonykor például rendre furcsa dolgok történnek. Novembertájt rendszerint húzás van, azaz mindenki csak egy ajándékot ad. Ami azért remek tradíció szerintem, mert így azt az egy ajándékot van idő alaposan végiggondolni és majdnem biztos, hogy a megajándékozott örülni fog. Ezen kívül nem ebédre vagy vacsorára, hanem reggelire gyűlünk össze (na jó, villásreggelire, ami 11-kor kezdődik), mert a család összes ágának rengeteg egyéb karácsonyi eseményen kell részt vennie, és réges-rég kiderült, hogy csak a délelőtti időpont jók mindenkinek. A villásreggelik évről évre más és más gasztronómiai tematika szerint állnak össze (idén spanyol tapasok készülnek), és ki-ki hozza magával a saját főztjét. Már nem emlékszem, mikor ettem utoljára bejglit.