Amikor megérkezem Emmáék otthonába, Anna, az anyukája szinte rögtön egy asztalhoz ültet, ahol Emmával és húgával közösen bemutatják nekem, hogy miről is szól a lánya által megálmodott Lokomoto játék.

„Ez minden vasútrajongónak kötelező társas, illetve azoknak ajánljuk, akik szeretik a flip & write típusú, azaz írogatós játékokat” – kezd bele Anna.

Társasjáték-tervezés: családban marad

Emma anyukája, Anna, a Pagony Játékkiadó főszerkesztője, és maga is játéktervező. Éppen ezért alakították ki a Pagonynál azt a rendszert, hogy a játékok tesztelése anonim módon történik.

„A fejlesztők számba vesznek minden tényezőt: van-e hasonló játék a piacon, milyen a mechanikája, jó-e vele játszani. A játékot egytől ötig skálán pontozzák, és az esetek többségében csak a 4-5 pontos játékok juthatnak tovább, amit a Pagony dolgozói tesztelnek tovább” – mesélik a kiválasztás menetét.

– A játékban a vonatok vannak a középpontban. Emma, hogyan kerültél a Gyermekvasúthoz, és hogyan alakult ki benned a vonatok iránti érdeklődés?

Emma: Először nem is szerettem annyira vonatokat. A Vasúttörténeti Parkba szerettem járni, de eleinte azért sem voltam annyira oda, sőt, féltem a gőzmozdonyoktól. Aztán tizenkét éves koromban az egyik barátommal elmentem a Gyermekvasútra egy tanfolyamra, és ott az első alkalom után beleszerettem.

– Milyen feladataid vannak a Gyermekvasútnál?

Emma: Mindig más, reggel, amikor megérkezünk, az előző szolgálati beosztásaink alapján beosztanak minket. Többféle beosztás van: vannak akik, az állomáson, vannak, akik a vonaton szolgálnak. Az állomáson ott van a rendelkező, ami szerintem a legjobb, mert ő irányít mindent: a vonatok forgalmát, a többi pajtást az állomásokon és naplót is ír. De ott vannak például a váltókezelők, akikből általában kettő van.

– Átlagosan mennyi időt töltesz ott? Meddig maradhatsz még a Gyermekvasútnál?

Emma: Tizenöt naponta vagyok ott, nyáron pedig voltam egy tizenkét napos táborban. Hivatalosan általános nyolcadikig lehet gyermekvasutasnak lenni, de én szeretnék tovább maradni: ha elvégzel egy képzést, akkor maradhatsz még, és ifjúsági vezető lehetsz.

– Azt említetted, hogy eleinte nem szeretted. Mi fogott meg végül a vonatozásban?

Emma: Talán a légkör, később pedig a mozdonyok.

– Melyek a kedvenceid? Ha jól tudom, a favoritok a játékban is kiemelt szerepeket kaptak, és némelyik még plusz pontot is ér.

Emma: Igen, a NOHAB például, de az nem feltétlenül miattam, a NOHAB-ot mindenki imádja. Szeretem még a Csörgőt (MÁV M41 sorozat), az MK45-öt és a Bzmot-ot is.

– Mesélsz róla, hogyan született meg a társasjáték ötlete?

Emma: Egyszer hazajöttem a szolgálatból, és már sötét volt. Ez azért fontos, mert én nappal nem tudok jó dolgokat csinálni. Bementem a szobámba, és arra gondoltam, hogy milyen vicces lenne egy ilyen játék, ezért megcsináltam és eljátszottam vele. Aztán megmutattam a mamáéknak és másoknak is, és végül beküldtük névtelenül a Pagonyhoz. De az elején ez egy kis papírfecni volt, nem lapok, hanem mindig rajzoltam valamit, áthúztam, ráírtam valami mást, és aztán összeállt.

– Változtatott a fejlesztőcsapat a játékon?

Anna: Alig változtattak rajta, és ez nagyon ritka. Azért is örültünk Emma játékának, mert gyakorlatilag a szabályon semmit nem változtattunk. Az alakzatokon kellett picit módosítani, de a lényege megmaradt úgy, ahogy Emma kitalálta. A játék szerkesztője egyébként Szendrei Bella a Pagonyból.

– Anna, te tudtál róla, hogy Emma beadta a játék tervét? Úgy tudom, hogy arról is később értesültetek, hogy Emma egy novellapályázaton is nyert.

Anna: Igen, tudtam róla, hogy beküldte. A novellapályázatról pedig csak annyit mondott, hogy nyert egy pályázaton, és ott volt a díjátadón. Arról nem tudtunk, hogy a nyertes novella bekerült a kerületi lapba, arról Terézváros polgármesterétől – Soproni Tamástól –, értesültünk, teljesen véletlenül.

– Visszatérve picit a játékra, milyen szerepet tölt be a társasjáték a mindennapjaitokban. Anna, mondhatjuk, hogy ez neked egyfajta „munkahelyi ártalom”?

Anna: Igen, ez vicces történet, mert amikor a gyerekek kicsik voltak, szinte teljesen kimaradt az életemből a társasozás. Aztán amikor Emma öt, Lili pedig három éves volt, akkor szerettem volna lefoglalni őket valamivel (hátha picit tovább tudok aludni nyugodtan reggel), és olyan játékot szerettem volna szerezni nekik, amit együtt tudnak játszani. De sajnos nem jártam sikerrel.

– Ezért kitaláltál egy játékot?

Anna: Lényegében igen. Ez elég erős motiváció volt hozzá, és így született meg a Titkok szigete társas, amelyet beküldtem a Gémklub és a JEM magazin társasjátékfejlesztő pályázatára. Ezt családi kategóriában megnyertem, és így kerültem a Pagonyhoz is, a játék pedig később áttematizálva Kuflinyomozók néven jelent meg a Pagonynál. Azóta pedig rengeteget játszom, és nagyon szeretem. Most már több időm is jut rá.

– Emma, te is szeretsz társasjátékozni?

Emma: Igen, bár már kicsit unom. Én jobban szeretem remakelni a játékokat a saját lényes verziómban, mert én lényeket szoktam rajzolni. A mama játékát is megcsináltam régen zsírkrétával, és nagyon furcsa helyek és szörnyek voltak benne.

Anna: Vannak ismerőseink, akik hoznak más fejlesztőktől is játékokat, amelyeket a gyerekekkel együtt szoktunk tesztelni. Gyakran segítek a játékfejlesztőknek a játékmakettek elkészítésében, ha elég jónak tartom az ötletüket, és ebben időnként Emma is részt vesz. Ő rajzolta meg például Lencse Máté egy tesztjátékához is a kártyákat, illetve Puskás Tibor Pitypang és Lili – Gondos gazdik társasának (Pásztohy Panka műve nyomán) is a szörnyes verzióját pár éve. A Lokomoto grafikáját is ő készítette.

– Mennyi időbe telik egy ilyen társasjáték megvalósítása?

Emma: Fél évem volt a rajzolásra, de igazából három hónapig nem rajzoltam semmit, és végül a második három hónapban kezdtem el csinálni, kicsit majdnem ki is futottam az időből.

– Mióta rajzolsz egyébként?

Emma: Nem emlékszem pontosan. Amióta az eszemet tudom, azóta rajzolok, az biztos.

Anna: Én pontosan tudom: két éves volt, amikor a második születésnapján megszületett az első rajz, Nóri nagymama a Balatonban címmel. Nagy kék hullámok és egy fej.

Emma: Igen, aztán később készítettem egy könyvsorozatot is, lerajzoltam, és mondtam mamának a szöveget, ő pedig leírta fölé. Volt benne Egyeske, Nulla papa és Kettes mama, arra emlékszem.

– Az eddigiek alapján azt gondolnám, hogy inkább humán beállítottságú vagy. De úgy tudom, hogy a a játék neve, a Lokomoto sem tőled származik, te inkább számok alapján szeretted volna elnevezni a vonatokat. Jó vagy matekból is?

Emma: Nem vagyok jó matekból, de ez olyan kódos, és tetszett.

Anna: Ezt muszáj hozzátennem, hiába mondja Emma, hogy nem jó matekból, de versenyen is indultak és kerületi másodikok lettek, szóval szerintem jó matekból.

Emma: Bizonyos részében, de nem mindenben.

– Akkor vegyük sorra: matek, novellapályázat, grafikák az Élet és Irodalomban és egy saját tervezésű társasjáték. Szerintem, ahhoz képest, hogy 14 éves vagy, ez nem kis teljesítmény. Melyikre vagy a legbüszkébb?

Emma: Arra vagyok büszke, hogyha rajzolok valamit, megmutatom a maméáknak, és szerintük egyáltalán nem olyan nagy cucc, de attól még nekem azok a kedvenceim. Büszke vagyok a sztorijaimra, amiket kitalálok, de azt mások nem ismerik, mert nem mondom el senkinek. Ezek csak a fejemben léteznek, mert nem tudnám őket úgy megrajzolni, ahogy a fejemben elképzelem, és ez zavar. Egyszer-kétszer sikerült csak azt lerajzolni, ahogy tényleg elképzeltem. Ezeket a történeteket tényleg csak fejben tudom megélni.

– Úgy tudom, hogy nem szeretsz tervezni és határidőre alkotni, a jó dolgok, mint például a Lokomoto, csak úgy megszületnek a fejedben. Van olyan helyszín, amely különösen inspirál?

Emma: Minden, aminek nagyon erős hangulata van, adhat ihletet. Például Zsennyén van egy alkotóház, annak tök erős hangulata van. Szoktunk Tihanyba járni a Balatonhoz, és ott is sok ötletem született. Van egy kicsit hidegebb pince rész, ott a sötétben leülök, és már jönnek is a gondolatok. De volt olyan is, hogy elmentünk kirándulni, és nem lehetett hozzám szólni, olyan jó dolgokat találtam ki. Imádom ezeket a sztorikat.

– Az egyértelmű, hogy egész kis világokat építesz fejben. Szeretsz olvasni? Van olyan történet, amely esetleg inspirált?

Emma: A Grifflovasok sorozatot nagyon szeretem, többször újraolvastam. A Jane Eyre is nagy kedvencem. De A fehér királyt is imádom Dragomán Györgytől, ezzel kapcsolatban van egy nagyon vicces sztorim. Levettem a polcról a könyvet, és már a felénél jártam, annyira tetszett. Aztán bejött a papa, és megkérdeztem, hogy olvashatom-e ezt a könyvet, és akkor azt felelte, hogy inkább ne. Azt válaszoltam, hogy az jó, mert már a felét elolvastam.

Anna: Ekkor olyan 11-12 éves lehetett, amikor azért még annyira nem neki való volt az a könyv, de szerette.

Emma: Igen, többször is elolvastam. De Örkényt és Ottlik Gézát is szeretem. Az egyik nagy kedvencem pedig Anna Woltztól a Száz óra sötétség.

– Mi a helyzet a filmekkel?

Anna: Van egy szuper filmklub, ahova járunk, és ha találunk olyat, ami nekik való, gyakran visszük a gyerekeket is.

Emma: Igen, eléggé szeretjük a filmeket, de nem a tömegszórakoztató fajtát, hanem a mélyebbeket, amikben van valami érték. Nagyon szeretem a Fitzcarraldót, ami arról szól, hogy egy ember áthúz egy hajót egy hegyen, mert építeni akar egy operaházat a dzsungel mélyén. Vagy Luc Besson Metróját is szeretem, és a nagyon hasonló, budapesti metróhálózatban játszódó Kontrollt is. A Donnie Darko is nagy kedvencem, a zenéjével együtt, azt szoktam gitáron játszani.

– Gitározol is? Mondhatjuk, hogy a sok más elfoglaltság mellett ez a hobbid?

Emma: Igen. Nemrég az egyik barátommal kimentünk a Szabadság hídra, és ott gitároztunk, de a végén nagyon elkezdett esni az eső, már sötét volt, ezért elmentünk a Városligetbe egy kis pavilonba. Ott volt pár hajléktalan, és elkezdtünk nekik gitározni, ők pedig énekeltek, és kérték, hogy még maradjunk, és tök jó érzés volt nekik játszani.

– Van kedvenc zenéd?

Emma: Igen, és minden karakteremnek van egy hozzá illő zenéje. Inkább a régieket szeretem, a Beatles nagy kedvencem, de mindig vannak korszakok. Most éppen kezdek kijönni a Radiohead korszakomból, csak még nem találtam olyat, ami felválthatná.

– Anna, látva, hogy Emma mennyire tehetséges a rajzban, írásban és a zenében is, próbáltátok valamilyen szakkörrel vagy képzéssel terelgetni?

Anna: Kiskorában nem, de aztán megismerkedtünk Dániel Andrással, a Kufli-sorozat megálmodójával, akinek nagyon tetszettek Emma dolgai, és ő javasolta, hogy ne taníttassuk, hagyjuk, hogy magától fejlődjön. Emma később sem volt túl lelkes a képzések iránt, így hagytuk, hogy azt csinálja, amit szeret, és úgy, ahogy szeretné.

– Emma, most fejezted be az általános iskolát. Hol és milyen szakon tanulsz tovább?

Emma: Igen, most végeztem, és a Kisképzőn fogok animációt tanulni.

– Ennyi minden után adja magát a kérdés, mi leszel, ha nagy leszel?

Emma: Mozdonyt szeretnék vezetni. Sőt, ez nem is kérdés: mozdonyt fogok vezetni.