„Táguló gyűrűkben konszolidációt hullámzott a szép Balaton,
Emlékszem, átmentünk Bélatelepről Révfülöpre egy nyári napon,
Ó a régi, ó a Balaton, régi nyarakon, bár nem volt vitorláshajónk.
Ó a régi, ó a teraszon, ültünk nyarakon, úgy néztünk végig a tavon.”

(Cseh Tamás: A hatvanas évek)

De hogy jutottunk idáig?

Páratlanul fogékony vagyok a Balaton-mítoszra, és ezért a hamiskás nosztalgiáért a gyerekkorom a felelős. A vattacukros nyarak kispolgári hangulata, a kis bódékban sülő lángos, a csöpögő, műanyagízű fagyi, az NDK-s családoktól hemzsegő Aranypart, a sóstói kemping, a balatoni vityillók, az úttörőtáborok, a SZOT-üdülők, az Eötvös Csöpi-filmek örökre megágyaztak ragaszkodásomnak. A Balatont minden évben meglátogatom, hogy újra meghemperedjem a főttkukorica-szagú múltban, még akkor is, ha azt, amit átéltem, a valóság régesrég felszippantotta. (Pontosan tudom persze, hogyan működik az idő megszépítő-átformáló ereje, és nem képzelem ettől, hogy a gulyáskommunizmus egy jó találmány volt).

De még hogy felszippantotta. Évről évre jobban. Néhány napos látogatásra érkeztünk az ország ékkövéhez, ezalatt útba ejtettük Révfülöpöt, Balatonboglárt, Balatonlellét, Tihanyt és Fonyódot. Amellett, hogy ezek az északi és déli települések továbbra is gyönyörűek, a lágyan hullámzó tó pedig rabul ejtő, szinte érzéki látvány, amihez még mindig szívesen fordulunk örömökért és gyógyulásért – az árak és a leplezetlen lehúzások rendkívül gyorsan kijózanítanak a boldog kábulatból. Ezek a jelenségek gyakran már olyan méreteket öltenek, hogy mérgében azt is elfelejti az ember, mennyire vonzódik a Balaton-romantikához. Főleg ahhoz, amit már sehogyan nem lehet visszavarázsolni.

Íme legrosszabb tapasztalataink.

Fesztiválpohár és havonta dráguló bor

A balatonlellei borfesztivál igazi plebsfílinget teremt, van mulatós zene, pityókás bácsisereg, köztéri, táncnak nevezett össztoporgás, rohangáló gyerekhad, old-school cigaretta – az egyetlen hely, ahol nem láttam egy darab IQOS-t sem. A tömegnyomor fullasztó, a minőségi bor viszont megfizethető, decije 500 és 1000 forint között mozog, a fesztivál üvegpoharát viszont kötelező megvenni: nem pár százas, mint a repoharak, kereken ezer forintba kerül, de legalább mutatós. A boros standok júliusban is álltak Lelle központjában, akkor azonban nem kértek el az italért ennyi pénzt: az egyik pult vörösbora decinként 500 forint volt egy hónappal korábban. Most 700.

Az ételek…

Nem szívesen ismételgetjük a médiában hónapok óta puffogtatott mantrát, de amikor megláttuk, hogy a sima lángos néhol 1900 forintot kóstál, elnevettük magunkat a szegény, semmiről nem tehető eladólány színe előtt. Találtunk egy éttermet Lelle és Boglár határán – inkább büfének nevezném –, ahol 2900 forintért kínáltak főételt körettel. Örömünkben tapsikoltunk. Azt hiszem, ez mindent elmond a körülményekről.

Az italok

Egy nyamvadt koktél 3000 forint felett van. Az íze, akár az állott víz. Közel voltam ahhoz, hogy mindent odavágjak, és soha többet nem térjek vissza gyerekkorom színhelyére. Mindenkinek ajánlom, hogy a színes-szagos átverések közül inkább a lellei mozgóárusok mojitóját vegye meg: feleannyiba kerül, mint a vendéglátóhelyeken, ellenben a napszemüveges eladó percekig szeretettel díszítgeti, mielőtt átnyújtja, ráadásul egész finom.

A kilátók

Emlékszem, nem is olyan régen még ingyen lehetett felmenni a boglári Gömbkilátóba. Most 500 forintot kérnek el érte, ahogy a fonyódi Sipos-kilátóban is, és gondolom, az összes többiben ugyanez a helyzet. A kilátás a boglárinál amúgy ezerszer szebb a Fonyódon található Kripta-villa kávézójának teraszáról, ráadásul ingyen van (ha nem fogyasztunk semmit), és még a tragikus sorsú szépségkirálynő, Molnár Csilla Andrea mellszobrát is megtekinthetjük. Az alagsorban apró kiállítást rejtettek el Rédiger Ödön és Magdus szomorú szerelméről, ami ugyan 500 forintba kerül, de ebben az összegben a 200 forintos pisilés díja is benne foglaltatik.

300 forintos vécé

Apropó, vécé. A bokrokon kívül sehol nem lehet már ingyen pisilni, a Balaton egységesen és alkalmanként 200 forintot vesz ki a zsebünkből a meglehetősen elhanyagolt mosdók használatáért. Az arisztokratikus és méltóságteljes Tihany még azt sem engedi meg, hogy ilyen olcsón könnyítsünk magunkon. Rádob plusz egy százast, csak hogy bizonyítsa különlegességét, és ez a pitiáner húzás az apátság fényét is elhalványítja. Viszont a legkedvesebb, szolgáltatáshoz kapcsolódó emlékmorzsa szintén tihanyi: az egyik helyen elromlott a kártyaleolvasó, ezért a szégyenkező eladó száz forinttal kevesebbért adta oda a termékeket, és még egy plusz levendulás párnácskát is bepakolt a zacskóba. Grátisz… A szó, ami mára ismeretlenné vált a magyar tengernél.

Kempingek

Révfülöpön 2000 forintot kell fizetni az egynapos látogatói jegyért, ami annyit jelent, hogy pancsizhatsz a tóban és ingyen használhatod a mosdót vakulásig: minden egyéb súlyos pénzekbe kerül. A kemping boltjában 7100 forintért vásároltam reggelit – zsemlét, májast, paradicsomot –, ami egy budapesti szupermarketben nagyjából a felébe került volna. Az étteremben a borsos árú ételeket (pedig egyben kértük) a következő sorrendben hozták ki: először két lasagne, fél óra múlva három főétel és egy saláta, majd újabb 20 perc múlva a levesek (sic!). Magyarázatot nem kaptunk.

Albánia tényleg olcsóbb, mint a Balaton? Lapozgasd végig galériánkat, és megtudod!